Uzsgyi, olvassunk a cigány nyelv(ek) után!

Az, hogy a nyelvrokonság és a genetikai rokonság különböző, nyelvészeti alaptétel. Ebből következően az, hogy ki milyen nyelvet beszél, nem függ össze szükségképpen azzal, hogy milyen genetikai állománnyal vagy nemzeti identitással rendelkezik – bár tény, hogy utóbbi sokszor, sok tekintetben összefügg a beszélt nyelvvel. Az írek jelentős része angolul beszél, de az ősi kelta nyelvet nem vagy nem jól használja, mégis írnek vallja magát; az Afrikából származó USA-állampolgárok és leszármazottaik angolul beszélnek, pedig az angol nem afrikai nyelv.

Ebben a szellemben érdemes közelíteni a cigány nyelvek kérdéséhez is. Amellett, hogy a magyarországi cigány közösségnek vannak egynyelvű tagjai (vagyis olyanok, akik a magyaron kívül nem beszélnek cigány nyelvet), a hazai cigány közösség alapvetően kétnyelvű (vagyis valamely cigány nyelv mellett a magyart is beszéli). Azt azonban kevesebben tudják, hogy a romák két, egymástól nagyon különböző, de az indoeurópai nyelvcsaládon belül kialakult nyelvváltozatot tudhatnak magukénak a magyar mellett: a romanit és a beást.

A romani a legkeletibb indoeurópai nyelvek egyike: az úgynevezett ind nyelvek közé tartozik, akárcsak a szanszkrit. Különlegessége, hogy az egyetlen olyan ind nyelv, amelyet a középkor óta máshol nem, csak Európában beszélnek. A beás nyelv ezzel szemben a román egyik változata, vagyis az indoeurópai nyelvcsalád újlatin nyelvei közé sorolható – úgy, mint az olasz vagy a francia. A beásokat – a román nyelvvel való kapcsolatuk miatt – oláh cigányoknak is nevezik. Az eltérő eredet miatt talán nem meglepő az sem, hogy a romák két különböző nyelvet beszélő csoportja egyáltalán nem érti meg egymást, mégis cigány nyelvekről beszélünk. A kisebbségkutató szerint a különbségnek történelmi okai is vannak: a cigányok egy része ugyanis dél felől, a Balkán irányából költözött be az országba, másik részük viszont előbb román nyelvterületet érintett, és a nyelvükben meglévő kölcsönszavakból következően hosszabb ideig ott is lakott, majd Erdély és a Bánság érintésével költözhetett Magyarországra.

Az olvasónak ezen a ponton joggal lehet hiányérzete: miért nem került még szóba a lovári? Hiszen a közvéleményben igencsak elterjedt, hogy „könnyű megtanulni”, vagy hogy „csak 500 szóból áll”. Nos, a lovári valójában nem önálló cigány nyelv, hanem a romani egyik dialektusa: nyelvjárás, amelyre a közbeszédben és a sajtóban pontatlanul használják a „nyelv” minősítést. (Gondoljunk csak bele: mi sem palóc nyelvről, hanem palóc nyelvjárásról, nem székely nyelvről, hanem székely nyelvjárásról beszélünk.) A romani dialektusai között megkülönböztetünk még például cerhári, kelderás romungró vagy szintó nyelvváltozatokat, amelyek között jó pár olyan elnevezés is található, amely foglalkozásnevekre vezethető vissza: kelderás/kelderár/köldörár: ’rézműves, üstkészítő’ (< román căldare ’üst’, ill. căldărar ’kazánkovács, rézműves’), cerhári: ’sátoros’ (< romani cerha ’sátor’). (Ha valakit érdekelnek a részletek, bővebben itt tájékozódhat.)

És persze fontos kérdés, hogy miért alakulhatott ki a közvélekedés, miszerint a cigány nyelvek „alacsonyabb értékűek” vagy „könnyebbek” lennének, mint mondjuk a magyar vagy más indoeurópai, uráli vagy sémi-hámi nyelvek. Ez részben a folyamatos vándorló életmód miatti örökös kisebbségi létnek, részben a többséggel szembeni folyamatos kétnyelvűségben létezésnek a számlájára írható, amely a cigány nyelveket a beszélőik letelepedése után sem emelte a többségi nyelvvel egy sorba: az oktatási intézményekben ritkán van lehetőség a nyelvek használatára, hivatalos nyelvként nincsenek számontartva, és a tudományt sem lehet – vagy csak nagyon korlátozottan – művelni rajtuk. Ezenkívül a cigány nyelvek írásbelisége is nagyon új keletű: nincsen kiforrott írásbeli hagyományuk, és a gyakorlási terepük is igen csekély.

A fentieket a szakértő a következőképpen összegzi: „A romani és a beás is önálló, teljes nyelv, saját, az indoeurópai, újind, illetve neolatin nyelvekre jellemző grammatikai rendszerrel, elsajátításuk pedig semmivel sem egyszerűbb, mint bármely más nyelvé. Amiben valóban könnyebb dolga lehet a nyelvtanulónak, az csupán az, hogy azokat a nyelvi regisztereket, amelyek épp a korlátozott használati lehetőségek miatt nem alakulhattak ki vagy nem terjedhettek el, valóban nem kell megtanulni: így például az orvostudomány vagy a jogtudomány szakmai regisztere, szókincse jelenleg még korlátozott.” (Szalai Andrea: A cigány kisebbség nyelvei: szociolingvisztikai aspektusok).

És mi a helyzet a cigányság elnevezéseivel? Valószínűleg az is feltűnik sokaknak, és olykor talán értetlenséget is szül, hogy a cigány szó mellett a magyar nyelvben él a roma népnév is. Az angol nyelvben (és bizonyos értelemben a magyarban is) még ott van a gipsy szó.  Nézzük ezeket sorban!

roma

A cigányság saját, belső megnevezésének (’rom’) többes száma. A szót ugyanakkor nem mindenki fogadja el: sokak számára erősen őrzi eredeti jelentését (’házas romani férfi’), vagy csak ennyit: ’férfi’, bár az 1971-es Első Roma Világkongresszus elfogadta mint közös elnevezést.

cigány

A Bizánci Birodalom idején (XII–XIII. század) keletkezett: a görög ’athinganos’ szóból származik, amellyel a bizánciak egy olyan embercsoportot illettek, amelynek a tagjait varázslóknak tartották. Ez került át a németbe Zigauner, az olaszba zingaro vagy a franciába tsigane alakban.

gipsy

A szó a cigányság – egyébként téves – egyiptomi eredetére utal (a szó jelentése tényleg ez: ’egyiptomi’), mivel a bizánciak az egyiptomiakat varázsló, bűbájossághoz értő népként tartották számon. De az is lehetséges, hogy Gyppé hegyének nevéből ered az elnevezés: itt, a Kis-Egyiptomnak nevezett peloponnészoszi területen éltek ugyanis nagy számban cigányok.

A kérdés az elnevezések kapcsán legtöbbször az: melyiket használjam, hogy ne bántsak meg senkit? Ami biztos: Magyarországon a dzsipszi szó és bármely származéka már nem használatos, sőt tabu, mert erősen pejoratív jelentésű. A roma szó a rendszerváltás után kezdett elterjedtté válni, de nem futott be teljes karriert: vannak olyan rögzült kifejezéseink, amelyekben a ’cigány’ jelző vagy előtag nem helyettesíthető. Ettől függetlenül a cigány és a roma szavakat kvázi szinonimaként használjuk, bár nincs meg mindkét szónak mindegyik alakja, nem mindig cserélhetők föl egymással:

az Országos Roma Önkormányzat régebben Országos Cigány Önkormányzat volt;
van cigányság, de nincsen *romaság;
van cigánypecsenye, cigánykerék, de nincsen se *romapecsenye, se *romakerék.
van cigányok és van romák többes számunk (utóbbi szigorúan nyelvi szempontból valójában a többes szám többes száma).

Mit tudtunk tehát meg a cigányságról – nyelvi értelemben?

A cigányság három nagy nyelvi csoportra oszlik: egynyelvű, asszimilálódott cigányokra; valamint a kétnyelvű romani és beás cigányokra. A romani ind nyelvnek, a beás pedig újlatin nyelvnek tekinthető az indoeurópai nyelvcsaládon belül. Genetikai, kulturális származásukat tekintve egy népként tartjuk számon a cigányságot, akik azonban két, egymástól markánsan elkülönülő cigány nyelvet beszélnek. A kétnyelvű csoportokon belül további, sokszor foglalkozásnevekhez köthető nyelvjárásokat (és -elnevezéseket) különböztethetünk meg: lovári, szintó, kalderás, celhári stb. A cigány nyelveknek nem volt lehetőségük az élet minden színterén kiforrni, ezért bizonyos területeken (például az oktatásban, a tudományban; vagy írásban) máig is csak korlátozottan használatosak. A különböző népnevek közül a roma és a cigány a magyarban kvázi szinonimaként használatos, de nem mindig és nem minden területen cserélhető föl egymással a két szó.

Irodalom
Gerstner Károly 2006. A cigány jövevényszavak. In Kiefer Ferenc (főszerk.) Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó, Budapest. 454–455.
Grétsy Zsombor 2011. Cigány? Roma? Dzsipszi? Melyik a píszí? nyest.hu
Szalai Andrea 2015. A cigány kisebbség nyelvei: szociolingvisztikai aspektusok. In Orsós Anna (szerk.): A romológia alapjai. PTE BTK Neveléstudományi Intézet Romológia és Nevelésszociológia Tanszék Wlislocki Henrik Szakkollégium, Pécs. 117–150. A romológia alapjai (ISBN: 978-963-642-946-1) - DOI 10.15170/BTK.2015.00008 (oszk.hu)
Tóth Péter 2006. A magyarországi cigányság története a feudalizmus korában. Bölcsész Konzorcium, Budapest