Ez a még jócskán bővíthető lista legalább informálisan az alkotók közege, mert a film eddigi részei agressziómentesek. Sőt, azokon a pontokon, ahol a nyers erőfelmutatásnak, pláne az ebből való leckeadásnak lenne a helye és ideje, mindhárom filmben a humor, jellemzően önirónia váltja ki az erőszaktételt.
Az első Shrek-rész a "megszerezni a nőt" klasszikus mesei alaphelyzetének boncolgatásával telik, a második azzal, hogyan és milyen áron lehet megtartani a nőt; a harmadik azzal, hogy tényleg: mi marad meg, ha már leolvad az élet nagy tortájáról a cukormáz. Már az első és a második rész sem beszélt mellé - a harmadik rész vátesze még rátesz egy lapáttal az őszinteségre, és egy pillanatra nyugodtan hátat fordít az alapvető konvenciónak: a gyerek a felnőttek problémamentes játszótere. Az ogre retteg a gyermekáldástól, amit
indirekt módon meg is magyaráz: az apja gyerekkorában meg akarta őt enni. A mondat, a helyzet persze viccesnek hangzik és látszik, nevetünk is, de a gyereknézők mégis ráérezhetnek a drámára, a felnőttek pedig meg is fejthetik a történetet. A megtekinthető rémálom pedig a horrorfilmekből ismert alapmotívum: először egy, kettő, négy élénk csecsemővel szembesül a majdani apa, aztán amerre néz, mindenhol kisbaba van, és a végén megállíthatatlanul ömlik be az ajtón a gyermekek áradata.
A Harmadik Shrek gazdagságában mindenki megtalálja a szívéhez legközelebbi részletet. Ez az egyik, amiért lehet nem szeretni - az ember az átlagosnál is átlagosabbnak érzi magát attól, hogy ugyanazt szereti, amit mások. A másik, amiért lehet nem szeretni, hogy bár akad olyan ábrázolás, amely jobb, mint az eredetije, tehát maga a megtestesült idea - akár egy verekedés, akár egy várbelső; de sokkal több, ami rosszabb és ügyetlenebb, mint a rögvalóság. A magyar szöveg távolról sem blattolás - végre magunk mögött tudhatjuk a hangalámondásos videókorszakot -, sőt, eredeti elemeket is tartalmaz.
A harmadiktól már sokat ne várj - vésték az ősfinnek a szauna bejáratához. Erre készülve pláne örvendetes, hogy a legfőbb gonosz, aki a címszereplő és támogatottja, az ideiglenesen kinevezett király ellen puccsot hajt végre, egy rossz ízlésű, tehetségtelen csepűrágó. Vajon a hangjukat kölcsönző színészeket mennyire csiklandozták a színpadi-, illetve takarás-giccset taglaló részletek?
