small-img-2856-1650869588.jpg

Csillagokat láthatnak a koncerthallgatók a svábhegyi obszervatóriumnál

Az Uránuszt is felfedező 18. századi csillagász és zeneszerző, William Herschel művei csendülnek fel augusztus 30-án este a Svábhegyi Csillagvizsgálónál a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar előadásában. A koncert után a látogatók a német-angol csillagász által felfedezett égitestek látványában is gyönyörködhetnek.

A különleges komolyzenei-csillagászati rendezvényre 17 órától várják az érdeklődőket. Az esemény részeként különböző napészlelő távcsövekkel csodálhatják meg a rendkívül aktív Nap foltjait a látogatók, akik a Nap légkörének különleges naplángjaiban is gyönyörködhetnek. Ezenkívül a Vénusz bolygó is megtekinthető lesz a nappali égen.

A 19 óra 40 perckor kezdődő koncerten a kupola tövében Herschel szimfóniái a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar előadásában, Uzsaly Bence karmester vezényletével csendülnek fel. A komolyzenei koncertet követően szakértő csillagászok segítségével az égbolt szépségeiben merülhetnek el a látogatók, akik a csillagvizsgáló teljes területén, több ponton felállított csillagászati távcsövekkel a nyár végi éjszakai égbolt kettőscsillagait, csillaghalmazait és ködeit fürkészhetik.

Estére a Szaturnusz egyre keskenyedő, pengeéles gyűrűjét is megfigyelhetik a látogatók, de nemcsak távcsöves csillaglesre, hanem az észlelőréten a lézeres csillagképtúra részeként a nyári égbolt legszebb csillagképei közötti kalandozásra is lesz majd lehetőség.

Ez is érdekelheti

Hullócsillaglesre és Nap-megfigyelésre is várják az érdeklődőket

Távcsöves bemutatókkal, csillagászati előadásokkal, hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják országszerte az amatőr és profi csillagászok az érdeklődőket augusztus 9. és 17. között az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű program keretében.

Nem hitték el, hogy amit játszunk, az zene

Minden területen az élet foglalkoztatja. Kutató és zenész, akinek néha megnyílnak az egek. Grandpierre Attilával, a Vágtázó Halottkémek és a Vágtázó Csodaszarvas zenekar frontemberével beszélgettünk.

Országszerte több mint 80 helyszínen várják a csillagok iránt érdeklődőket

Az Egy hét a csillagok alatt programsorozat az augusztusi csillaghullás időszakában kínál galaktikus kalandokat kicsiknek és nagyoknak szerte az országban. Augusztus 5. és 14. között több mint 80 helyszínen számtalan varázslatos nappali és éjszakai program várja az érdeklődőket.

Haydn, Liszt és Weiner Leó a Szolnoki Szimfonikusok új évadában

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar 2024/2025-ös évada gazdag és változatos programokkal várja (nem csak) a komolyzene kedvelőit. Az új szezon során a zenekar nemzetközi hírű szólistákat és karmestereket lát vendégül, miközben klasszikus és modern mesterművekkel kápráztatja el közönségét.