B__ZA20181106012_16.jpg

Csókol Attila: drámapályázatot hirdet a József Attila Színház

A József Attila Színház nyílt drámapályázatot hirdet József Attila közelgő 120. születésnapja alkalmából. A nyertes pályaművek alkotóit összesen ötmillió forintos díjazásban részesítik, amelynek elosztásáról a zsűri dönt. A győztes művet 2025. szeptember 21-én, a magyar dráma napján be is mutatják a József Attila Színházban.

A pályázat egyedi és eredeti kortárs magyar alkotások létrejöttére ösztönöz, műfaji megkötés nélkül. Olyan műveket várnak, amelyek kapcsolatban állnak József Attila életének egyes mozzanataival, vagy magukon viselik szellemi örökségének jegyeit. A pályázat kiemelt célja, hogy a középiskolás és fiatal felnőtt korosztályt megszólítva közelebb hozza hozzájuk József Attila szellemiségét, életútját és életművének jelentős elemeit.

Hargitai Iván, a József Attila Színház művészeti vezetője, a Deszka Fesztiválon, a Szibériai csárdás előadása előtt jelentette be a drámapályázatot. A pályázat nyílt, jeligés és egyfordulós. A beérkező műveket ötfős, szakemberekből álló zsűri értékeli.

A művek leadásának időszaka 2024. szeptember 21. 9.00 óra és 2025. január 21. 21.00 óra között lesz. Eredményhirdetést 2025. április 11-én, József Attila születésének 120. évfordulóján tartanak.

A zsűri tagjai

Hargitai Iván – rendező, művészeti vezető, József Attila Színház

Szakonyi Károly – a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg

Szentmártoni János – József Attila- és Gérecz Attila-díjas költő, író, a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár

Takaró Mihály – József Attila-díjas író, irodalomtörténész, tanár

Tasnádi István – József Attila- és Balázs Béla-díjas drámaíró, forgatókönyvíró

A részletes pályázat a színház honlapján érhető el.

Ez is érdekelheti

Több mint másfél millióért kelt el József Attila első kiadású verseskötete

Az Antikvárium.hu aktuális, vasárnap este zárult aukciója újra rekordokkal zárt. A dedikált könyvek és kéziratok aukcióján 223 tétel szerepelt, és az aukciós csúcsot József Attila Nincsen apám, se anyám című kötete állította be, ami 61 licitkör után kétmillió forint fölött zárt – egészen pontosan 1 millió 705 ezer forintért kelt el.

Hobo 1200 József Attila estnél tart

Október végén adja elő 600. alkalommal a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjét Földes László Hobo. A költő, műfordító, előadóművész számításai szerint az egyik legnagyobb magyar versfaragó műveiből összeállított korábbi műsoraival együtt már legalább 1200 alkalommal állt közönség elé.

A Villon-átköltésektől a pokol tornácáig – húsz éve halt meg Faludy György

Húsz éve, 2006. szeptember 1-jén hunyt el Faludy György Kossuth-díjas költő, író, műfordító, A pompeji strázsa, a 200 szonett, az Erotikus versek, a Jegyzetek a kor margójára, a Pokolbeli víg napjaim és a Pokol tornáca című kötetek szerzője.

Aki nemcsak Mariót varázsolta el – Ötven éve halt meg Latinovits Zoltán, a színészkirály

A posztumusz Kossuth-díjas színész nevéhez olyan emlékezetes alakítások kötődnek, mint a Mario és a varázsló Cipollája, a Tóték őrnagya, vagy a Szindbád és a Szegénylegények című filmek főszerepe.