Hegyet bontottak, elterelték a Szinva medrét, hogy felépülhessen a lillafüredi Palotaszálló
Amikor a két világháború között elhatározták, hogy a trianoni döntés nyomán elveszített tátrai pihenőhelyek pótlására új magaslati menedéket emelnek a Bükkben, a mérnökök nem riadtak vissza a legmerészebb beavatkozásoktól sem, amikor hegyoldalt bontottak, családi házakat költöztettek át, ráadásul egy hegyi patak útját is elterelték, hogy negyvenhat méteres tornyával a magasba törhessen a lillafüredi Palotaszálló.
Bükki menedék a Tátra helyett
A Hámori-völgy üdülőhellyé alakításának elképzelése már a tizenkilencedik század utolsó évtizedében szárba szökkent. Gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter 1890-ben bízta meg gróf Keglevich Bélát azzal, hogy gyűjtse listába az ország pihenésre alkalmas vidékeit, köztük a bükki völgykatlant. Két esztendővel később a tárcavezető unokahúga, Vay Erzsébet – családi becenevén Lilla – után keresztelte el a Hámori-tó és a Szinva-patak találkozásánál megbúvó településrészt. A névadást követő évben az Erzsébet sétány mentén több nyaraló társaságában felépült az első Lilla szálló.
A szerencsétlen helyzet arra indította gróf Bethlen István miniszterelnököt, hogy az 1920-as évek derekán olyan állami szálloda létrehozását szorgalmazza a Bükkben, amely egyszerre alkalmas rangos fogadások megrendezésére és a külföldről érkező vendégek elszállásolására. A kormány 1926-ban Lux Kálmán építészt bízta meg a tervezői munkával.
Elterelt patak és megbontott sziklafal
Az első tervek az épületet közvetlenül a Hámori-tó mellé álmodták, ám azon a telken már 1906 óta állt Weidlich Pál miskolci kereskedő nyaralója. A tulajdonos hajthatatlannak bizonyult, visszautasította az állami kisajátítást, a felkínált fiumei cserenyaralóval együtt. Lux Kálmán ezért száz méterrel odébb, egy meredek sziklafal peremére helyezte át a szállót.
Ahogyan Reiman Zoltán helytörténeti írása (Tíz érdekesség a 90 éves Palotaszállóról, 2020) is részletesen felidézi,
A roppant méretű földmunkálatok során négyezer köbméternyi földet és kirobbantott sziklatömböt szállítottak el a hegyoldalból. A meredek lejtő megtámasztására lépcsőzetes támfalrendszert emeltek, amely ma függőkertként öleli körbe az épületet.
A munkálatok során kiderült, hogy a Szinva-patak eredeti medre éppen az alapozás útjában kanyarog. A mérnökök ezért új mederbe terelték a vízfolyást, és húszméteres magasságból zúdították alá a mélybe. Így született meg hazánk legmagasabb mesterséges vízesése, amelynek vízutánpótlását a szárazabb hónapokban a Hámori-tóból oldják meg szivattyúzással.
A kormányzat emellett meleg vizű gyógyfürdő kialakítását is fontolgatta, mivel a tó vizéből ácsolt fürdőhely túl hidegnek bizonyult a vendégek számára. Pávai-Vajna Ferenc kőzetkutató irányításával a mai Szent István-barlanggal szemközti oldalon 734 méter mélyre fúrtak le, ám termálvíz helyett jéghideg karsztvíz tört a felszínre, amelyet később Miskolc ivóvízhálózatába kötöttek be.
Viták kereszttüzében
A kivitelezés 1927-től 1930-ig tartott, a költségeket pedig az amerikai Speyer-kölcsönből fedezték, amelyet eredetileg a háború utáni újjáépítés céljára vett fel az állam. Maga a kastélyszerű épület három és fél millió pengőbe került (mai áron közel hat és fél milliárd forint), ám a teljes térségi fejlesztés – beleértve a kisvasút vonalának bővítését, az alagutak kifúrását és az amerikai vállalat által épített kőzúzalékos műutat – elérte a húsz-harminc millió pengőt.
A sajtó egy része heves bírálatokkal illette a hatalmas kiadásokat. Dobrossy István Miskolc írásban és képekben című sorozatának hetedik kötetében idézi a korabeli elégedetlenkedők ámulatát:
Mint egykor a fáraók parancsára, hegyeket hordtak el, alagutakat fúrtak, sziklákat fejtettek, utat vágtak a hegység sziklabércein, patakokat helyeztek át újonnan kiszakított mederbe, és építettek egy olyan monumentális palotát, ami nagyságra, szépségre és struktúrára nézve a királyi vár és az Országház után első helyen áll az országban.
Az 1929 őszén kirobbant gazdasági világválság árnyékában a kormány végül lemondott a hivalkodó ünnepségről. Az 1930. május elsejére tervezett átadást elhalasztották. A nagyközönség pünkösdkor vehette birtokba a megújult völgyet.
A két ünnepnapon több mint húszezer érdeklődő özönlött Lillafüredre, különvonatok és több száz személygépkocsi indult útnak a hegyek felé. A megnyitón megjelent Bethlen István miniszterelnök is, aki a szertartás után Jávorkúton költötte el ebédjét Mayer János miniszter és Mikszáth Kálmán főispán társaságában. Bár a konyha tizenötezer vendég ellátására készült fel, vasárnap estére az utolsó morzsáig elfogyott minden élelmiszer, a szoba nélkül maradt utazókat Mezőkövesdre, Putnokra és Szikszóra irányították tovább éjszakázni.
Írók, múzsák és egy halhatatlan költemény
A harmincas években a nyári hónapokban rendszerint telt házzal működött a szálló. A pihenni vágyókat a felsőhámori gyógyfürdőházban légúti és idegrendszeri panaszokat enyhítő kezelések várták, télen pedig a Mária sétány felett kanyargó szánkópálya, felvonós sípálya, valamint a fehérkő-lápai fennsíkon felállított síugrósánc csábította a téli sportok kedvelőit.
A kastélyszálló hamarosan a szellemi élet egyik kiemelkedően fontos találkozóhelyévé vált. 1933 nyarán kétszáz résztvevő jelenlétében vette kezdetét az Írók Gazdasági Egyesületének nagygyűlése, amelyet Móricz Zsigmond nyitott meg. A tanácskozás azonban a harmadik napon tragikus fordulatot vett: Budapesten agyvérzés következtében elhunyt az egyesület elnöke, Pakots József, ezért Kosztolányi Dezső főtitkár félbeszakította az összejövetelt.
Noha a háromnapos együttlétből nem szövődött viszony, a találkozás és a hegyvidéki környezet elemi erejű ihletet adott a költőnek, aki itt vetette papírra az Óda sorait.
„Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!”
József Attila ekkoriban Szántó Judittal élt együtt, aki a Napló és visszaemlékezés című kötetében így örökítette meg a hazatérés feszült perceit: „Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapíros fehérlett. Kiemeltem, és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.«” Ez a kézirat volt az Óda.
Meseautó és az első filmhét
A bükki táj és a kastélyszerű épület hamarosan a magyar filmgyártás figyelmét is magára vonta. 1934 nyarán Gaál Béla rendező hat héten keresztül forgatta itt a Meseautó című film számos emlékezetes jelenetét.
Öt esztendővel később a Palotaszálló adott otthont az első Nemzeti Filmhétnek. A szakmai seregszemlére több mint háromszáz filmes érkezett, mások mellett Tolnay Klári, Szeleczky Zita, Simor Erzsi, Jávor Pál, Turay Ida és Egry Mária is megjelent. A megmérettetésen tizenkét alkotás versengett tizennyolc díjért, miközben a dísztermekben négyszáz fős bált és divatbemutatót is tartottak.
A záróestről a Pesti Napló így számolt be: „Fáklyás felvonulás nyitotta meg a záróünnepséget, utána a Palota-szálló tornyáról és a szemközti szikláról reflektorokkal megvilágították a Hámori-tavat, amelyen lampionos csónakok vonultak fel és a velencei éjszakák ezerszínű világát varázsolták Lillafüredre.” Nem minden lap osztotta azonban a lelkesedést; a Magyar Jövő hasábjain éles bírálat jelent meg a fényűzésről:
A komoly munkát nem az exkluzív elefántcsonttornyokban, hanem itt, a földön kell kezdeni. Ott, ahová a mezítlábos magyar is elér.
A rendezvény sikerét jelzi, hogy 1940-ben megrendezték a második filmhetet is, amelyen már huszonegy elismerést osztottak ki, a fődíjat pedig a Dankó Pista című film nyerte el.
Hadikórháztól a megújult kastélyszállóig
A második világháború utolsó hónapjaiban szovjet hadikórház, majd tüdőgyógyintézet működött a szálló falai között. Maga az épület alig szenvedett károkat, az eredeti, míves berendezés nagy része azonban megsemmisült vagy nyomtalanul eltűnt. 1947-ben a Nehézipari Központ vette át az ingatlant, és 1950-ig helyreállította a háborús pusztítás nyomait.
A nagyobb befogadóképesség érdekében végrehajtott belső átalakítások és az egyszerű, tömeggyártott bútorok rengeteget rontottak az egykor volt elegancián.
A rendszerváltást követően, 1992-ben a Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonába került a létesítmény, egy évre rá a Toboz Regionális Üdültetési Kft. vette kézbe az üzemeltetését. 1994-ben a Lillafüred Alapítvány képzőművészeti kiállítótermet nyitott benne. Az 1998-as nagyszabású helyreállítás során a vendégszobák új burkolatokat és korhű bútorzatot kaptak, sportrészleg épült, a szálló pedig háromcsillagos besorolást szerzett. A 2009 májusában megkezdett korszerűsítés tágasabb lakóegységekkel és kibővített fürdőrészleggel gazdagította az épületet, amely 2023. április 1-je óta Hotel Palota Lillafüred néven, négycsillagos szállodaként, önálló irányítás alatt fogadja a bükki hegyek közé érkező vendégeket.
Nyitóképen a Palotaszálló a hámori Vadászkürt étterem felől 1936-ban. Fotó: Fortepan / Fortepan