Huszonegy hónap alatt épült meg a világ első elektromos földalattija

Alagút két irányból

A Városligetben megrendezett 1896-os millenniumi ünnepségek és kiállítás könnyű megközelíthetősége hívta életre a földalattit. A szerelvények a korabeli Gizella, a mai Vörösmarty tértől indultak a Városliget felé. Mivel a városvezetés óvta a frissen kiépített, reprezentatív Andrássy utat, nem engedték meg a kötöttpályás földfelszíni közlekedést, így esett a választás a kéregvasúti megoldásra.

Méghozzá nem légkalapácsokkal, fúrópajzzsal, markológéppel dolgoztak, mivel nyitott munkagödörben épült a pálya. Felbontották az Andrássy út burkolatát, kiásták a földet, megépítették az alagút szerkezetét, majd visszahelyezték a burkolatot.

A szoros határidő miatt egyszerre indult a munka a belváros és a Városliget irányából. Időnként több mint ezer munkás szorgoskodott a gödrökben, akik sok vasárnapjukat is az építkezésen töltötték. Az alagút magassága alig 2,65 méter lett, lévén ezzel a mérettel fért el a földalatti a Nagykörút környéki közművek és csatornák alatt. Az alagút szélessége pontosan hat métert tett ki.

Természetesen akadt gond, a Bajza utca és a Városliget közötti szakaszon például feltört a talajvíz. Szádolfalakkal és víznyelő kutakkal védekeztek – őrizte meg a történteket Vojtek Ödön főmérnök építési naplója.

A korszak sztárcége, a Siemens

Henrik Schwieger, a berlini Siemens & Halske cég főmérnöke készítette a terveket, a megvalósítást szintén a Siemens vezényelte le. A vállalkozás a 19. század második felének egyik jelentős elektrotechnikai óriása volt.

A Siemens testvérek londoni vállalata, a Siemens Brothers, tenger alatti kábelek gyártásában és lefektetésében vitt úttörő szerepet, s a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceán térségében építettek ki távírókapcsolatokat. A Siemens & Halske részt vett az első budapesti villamosvonal kiépítésében – a Nagykörúton elindított, kezdetben rövid szakasz alapozta meg a későbbi fővárosi villamoshálózatot.

Werner von Siemens villamos vasútját a berlini ipari kiállításon mutatták be, bizonyítva, hogy gőzmozdony nélkül is létezhet a vasúti közlekedés. A londoni földalatti 1863-ban nyílt meg, eredetileg gőzmozdonyokkal. 

Föld alatt, föld felett

A pálya teljes hossza eredetileg 3,69 kilométert tett ki. Ebből több mint 3,2 futott alagútban, mintegy 460 méter pedig a Városligetben, a felszínen. Magyarország első vasbeton hídja is ehhez a beruházáshoz kapcsolódik, s ma is ott áll a Városligetben, ahol az alagútból a felszínre ért a vonat. Az 1973-as meghosszabbítás során alakították ki a mai vonalat. A Mexikói útig tolták ki a pályát, és ekkor a korábban felszínen futó szakaszokat szintén a föld alá vezették.

I. Ferenc József 1896. május 8-án utazott végig a vonalon, méghozzá egy számára kialakított díszkocsiban. Ezt követően járult hozzá, hogy a vasút viselje a nevét, így egy ideig Ferenc József Földalatti Villamos Vasútként emlegették.

Az első szerelvények a korabeli rend szerint bal oldalon közlekedtek. Csupán az 1972/73-as rekonstrukciót követően tért át a vonal a jobbra tartásra, amikor Ganz csuklós szerelvények váltották fel a régi járműveket. A régi vonal tizenegy állomása közül nyolc az eredeti helyén maradt, hármat a későbbi átépítések során alakítottak ki.

Zsolnay állomások

Mivel Millenniumi Földalatti Vasutat az ezeréves ünnepségsorozat egyik látványos beruházásának szánták, az állomások kialakításánál városképi és művészi szempontokat szintén figyelembe vették.

Ráadásul, mivel a földalatti megállók természetes fény nélküli, mesterségesen megvilágított terek voltak, a színes, mázas csempék fényvisszaverő felülete élénkebbé és világosabbá tehette ezeket a tereket.

A lejárók felett eredetileg díszes, szecessziós pavilonok álltak, amelyeket az 1920-as években elbontottak, mondván a Zsolnay-pirogránit díszítésű műtárgyak már nem illenek a városképhez. A kor modern technikai újításainak megfelelően a megnyitás idején a tízkrajcáros jegyeket már automatából is meg lehetett vásárolni.

Címlapfotó: A Millenniumi Földalatti Vasút a Hősök terénél, háttérben a Millenniumi emlékmű 1912-ben. Fotó: Fortepan/Deutsche Fotothek/Brück und Sohn