Hobo 1200 József Attila estnél tart
Október végén adja elő 600. alkalommal a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjét Földes László Hobo. A költő, műfordító, előadóművész számításai szerint az egyik legnagyobb magyar versfaragó műveiből összeállított korábbi műsoraival együtt már legalább 1200 alkalommal állt közönség elé. A Hobo-koncerteken előadott versfeldolgozásaival együtt pedig milliókra tehető azok száma, akik miatta skandáltak József Attila-sorokat szakadt farmerben, csapzott hajjal a Kádár-korszak idején és a rendszerváltás utáni évtizedekben.
„Különleges jubileum előtt állok. Október 25-én lesz a Nemzeti Színházban a Tudod, hogy nincs bocsánat József Attila-estem 600. előadása, amit 2005. január 6-án mutattam be a MU Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében, Csolti Klára díszletében, Márta István és Póka Egon zenéivel” – adta hírül a jeles eseményt a művész.
A számokat is tisztelő blueslegenda úgy kalkulál, hogy ezen alkalmakkor legalább 103 070 nézőnek mondta el, mormolta, üvöltötte és suttogta másfél órán keresztül szünet nélkül József Attila sorait. Korábbi József Attila-estjeire is kitér, hiszen az 1991 októberében a Katona József Színházban bemutatott Légy ostoba című estjét 313-szor játszotta, a Budapesti Kamaraszínházban bemutatott Milyen jó lenne nem ütni vissza estet 175 alkalommal adta elő, és a Merlin Kommandóval készült Születésnapomra című műsorral is körülbelül 120-szor ajándékozta meg a közönséget. „Ha összeadom ezeket a számokat, legalább 1200 jön ki” – sommázta azokat a produkcióit, melyeket alapvetően József Attilának szentelt.
Anélkül, hogy ezúttal megemlítené Jim Morrison, Vlagyimir Viszockij, Ady Endre vagy Pilniszky János költészete előtt tisztelgő önálló estjeit, azt is felsorolja, hány helyen járt József Attilával:
Elvittem a költőzseni sorait számtalanszor a Partiumba, Erdélybe, Bukarestbe, a Felvidékre, a Vajdaságba, Kárpátaljára, majd Moszkvába, Londonba, Párizsba, Torontóba, Chicagóba, New Yorkba, Washingtonba, Los Angelesbe.”
Mivel azért alapvetően blueselőadóként vált a magyar könnyűzene történetének megkerülhetetlen szereplőjévé, azt sem hallgatja el, hogy a Rolling Stones nyomán indult útján csaknem fél évszázad alatt milliók szívébe véste bele kitörölhetetlenül a költő üzenetét:
„Az eltelt 48 év alatt koncertjeimen A hetedik-verset több millióan hallhatták, és legtöbbjük egyszerre kiáltotta a versszakok végén: A hetedik te magad légy! Számomra ennél nagyobb elismerés nincs. Tisztelettel, Hobo”
Címlapfotó: Földes Borbála