Márta István
Mivel készül a Müpa az adventi időszakra?
A húszéves Müpa megindító karácsonyi kisfilmjével a közösen megélt élmények generációkon átívelő erejére hívja fel a figyelmet, és ahogy megszokhattuk, az év vége közeledtével ünnepi programkínálattal ajándékozza meg a közönséget. Anna Netrebko életében először énekli Verdi Requiemjének szoprán szólamát, visszatér az ötszörös Grammy-díjas Esperanza Spalding, és hamarosan bérletbontással válnak elérhetővé a Budapesti Wagner-napok előadásainak jegyei is.
Müller Péter Sziámi, Lovasi és Bagossyék fesztiválországa
Fesztiválország címmel zenés dokumentumfilm készült számos ismert és népszerű közreműködővel. Az alkotás, amely a könnyűzenei fesztiválkultúra történetén keresztül mutatja be, miként formálódott a szabadság élménye az elmúlt évtizedekben, szeptember 18-án debütál a hazai mozikban – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Első alkalommal adják át a Magyar Filmakadémia Aranyérmeit
Nyolcan vehetik át a Magyar Filmakadémia Aranyérmeit, amelyet a filmszakmai egyesület első alkalommal január 22-én, a magyar kultúra napján ad át Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az Aranyérmeket a Magyar Filmakadémia közösségének azon tagjai kapják, akik kiemelkedő tevékenységükkel vagy akár életművükkel szolgálták a magyar mozgóképkultúrát.
Márta István a Best of Balaton idei életműdíjasa
Gasztronómiai és kulturális ajánlatokkal bővült a Best of Balaton listája, amely felvállaltan személyes válogatás, hitelét pedig a mögötte álló nagykövetek adják. Az idei ajánlatokat a Strand Fesztiválon mutatták be, és itt adták át Márta Istvánnak az életműdíjat.
Ismét Márta István a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke
Egyhangúlag Márta István zeneszerzőt, fesztiválszervezőt választotta elnökének a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlése kedden Budapesten.
„Az érdekel, hogy létrehozzak és megerősítsek dolgokat” – Márta István hetvenéves
Papírja van róla, hogy zeneszerző, de jó ideje keveset komponál. Több színházban zenei vezető volt, az Új Színházat igazgatta is. Fesztiválokat alapított és alapít, Pécsen „kulturális holdingot” hozott létre. Járta a világot kamarazenészként, rendezett színielőadásokat, tanított, minősítő rendszert dolgozott ki. Volt önkormányzati főtanácsadó, ma pedig képviselő-testületi tag a szívének kedves Kapolcson.
Életműbeszélgetéssel és koncerttel ünnepli 70. születésnapját Márta István
Október 3-án életműbeszélgetéssel, 11-én jubileumi koncerttel várja az idén 70 esztendős Márta István Erkel-díjas zeneszerző a közönséget a Magyar Zene Házában.
Kincsekkel vár Bőköz
Márta István Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében rendez újabb különleges fesztivált a kelet-ormánsági „Bőköz” kisrégióban, 280 kilométerre a fővárostól. A 2016. szeptember 23. és 25. közötti időre tervezett minőségi, hagyományőrző és -teremtő rendezvénynek Kémes, Szaporca, Tésenfa ad otthont számtalan programmal.