Állandó kiállítással várja a látogatókat a frissen átadott Csoóri Sándor Emlékház

Hány éve tart a munka, amelynek betetőzése a mai nap, amikor Csoóri Sándor szülőháza emlékházként nyílik meg?

A kezdeményezés 2021 januárjában indult útjára, amikor a költő özvegye, dr. Balogh Júlia, valamint Sallai Mihály, Zámoly polgármestere találkozott és egyezettek a házról. Ezután keresték fel Balog Zoltán püspök urat és Törő Gábor országgyűlési képviselőt, hogy az elmúlt évtizedek során nagyon rossz állapotba került szülőház további sorsáról egyeztessenek. A ház évekig lakatlan volt, és viszontagságos volt a tulajdonjogi története is. Szinte egyszerre született meg az a gondolat, hogy a házat valahogyan rendezni kellene minden téren: mentsük meg és újítsuk fel.

A folyamat kezdetén elhanyagolt tulajdonviszonyokkal, gondozatlan területtel és omladozó, beszakadt tetejű házzal szembesültünk. Ezt mind-mind rengeteg egyéni, helyhatósági és hatósági munkával lehetett helyrehozni. A munka „megmentés” része után azonnal a megújításról való egyeztetés is elkezdődött.

Ennek a folyamatnak lett az eredménye, hogy Magyarországon megnyílhat az első Csoóri Sándor Emlékház. A kiállítás rendezése során azt éreztem, hogy egyik kéz segíti a másikat, és mindenki a legjobb tudása szerint állt hozzá. Ahol tárgyakat kellett adni, ott egy telefonba került, ahol valamilyen könyvre, levelezőlapokra, egyéb kutatómunkára volt szükség, sehol sem volt elutasító hang senki részéről. A helyi közösség hozzáállása kiemelkedő volt. Áldás volt a projekten.

Ami érdekes, hogy a történetekből tudjuk, Zámoly nem mindig állt így Csoóri Sándorhoz. Voltak olyan évtizedek, amikor szinte szégyellték, hogy egyáltalán Zámolyhoz köthető az ő személye – majd nagy fordulat következhetett be vele kapcsolatban a településen. Olyannyira, hogy rengeteg tárgyat, hozzá köthető iratot adományoztak a kiállításnak. Ez minek és kinek köszönhető?

Azt gondolom, hogy ebben kulcsszemély maga a polgármester, Sallai Mihály. Az általa képviselt értékcentrikusság hozhatta meg a fordulatot, természetesen azzal együtt, hogy egyből megtalálta a hangot a családdal, de leginkább dr. Balogh Júliával. Jól látható, hogy az ügyben itt találkozott két nagy egyéniség, akik megtörhetetlen hittel és kitartással vitték végig ezt a folyamatot. Közben a helyiek is megértették, hogy ennek a jövőben mindenki haszonélvezője lesz, hiszen, ahogy a meghívóban a polgármester úr fogalmazott, az emlékház „csillogó éke lesz a Kárpát-medence kulturális és turisztikai térképének”. 

Mikor történtek meg az első kapavágások a szó szoros és átvitt értelmében?

2024 elején vásárolta meg az önkormányzat az ingatlant, megkezdte az értékek kimentését az omladozó épületrészekből a későbbi felújítás reményében. 2025 januárjában volt az első bejárás, már szakmai munkatársakkal: Mészáros Zoltán építésszel, a családdal, Zámoly vezetésével és a Csoóri Sándor Művelődési Ház vezetőjével jártuk be az épületet.

Természetesen apróbb változások történtek ezekhez képest, de az alapkoncepció megmaradt: hogy meg kell tartani mindent a házból, amit lehet, az utolsó szegig, hiszen ez adja a hely hitelességét. De körvonalazódott az is, hogyan mentsük át egy jövőbeli kiállítás számára az ott talált tárgyakat, iratokat, képeslapokat és egyéb használati tárgyakat, kordokumentumokat.

Hankó Balázs miniszter úr bejelentette az emlékház alapításának hírét, majd 2025. február 3-án következett a támogatói és megvalósítói helyszínbejárás. Ezen már ott volt a családon és az önkormányzat képviselőin túl a támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár és a Magyar Kultúráért Alapítvány mint beruházó, valamint a tartalmi megvalósításért és koordinációért felelős intézmény, a Petőfi Irodalmi Múzeum küldöttsége.

Ekkor vált tapinthatóvá, hogy tényleg elkezdődhet az emlékház megvalósítása. Nyáron sikerült megszerezni minden engedélyt, és a közbeszerzési eljárást is elindíthattuk. Beszereztük a tárgyakat, restauráltunk, és kiállításra alkalmas állapotba hoztunk mindent. Augusztustól az érdemi munkába már bekapcsolódott a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete és a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Czifra Mariann is koordinátorként. A valódi kapavágások 2025 októberében kezdődtek, majd jött a kivitelezés, rohamtempóban.

És ön? Hogyan kerül kurátorként egy esztergomi irodalmi muzeológus Zámolyra, és hogyan kerül kapcsolatba Csoóri Sándorral?

Esztergomi muzeológusként elkezdtem érdeklődni a családnál Csoóri Sándor esztergomi nyaralóháza iránt, hiszen tudjuk, hogy sok időt töltött ott a családjával, több versét, prózai művét is ott írta. Ez volt az első kapcsolatfelvétel. Aztán elkezdtem feldolgozni Csoóri Sándor irodalmi munkásságát irodalomtörténészként, így dr. Balogh Júlia felkért, amikor már formálódott a zámolyi szülőház felújításának a terve, hogy legyek az emlékházban létrehozandó kiállítás kurátora.

Eddigre látott egy megvalósult példát is Esztergomban, hiszen a Babits Mihály Emlékháznak is én voltam a kurátora – gondolom, ez a két dolog adódott össze abban, hogy engem kért fel. Ezt csak erősítette, hogy Babits is sokszor megjelenik Csoóri prózáiban, ezért is lehetett, hogy közelebb kerülhettem a Csoóri-életműhöz az előző nagy munkám által.

Örömmel fogadtam ezt a felkérést, és belevetettem magam még jobban ebbe az izgalmassá vált munkába, ugyanis mennél mélyebbre hatoltam a munkásságban, annál izgalmasabb történetekre, eseményekre bukkantam, melyekre csak hálával tudok gondolni. Van Babits és Csoóri között egy kapcsolat, ezt én már nagyon régóta éreztem, tudtam, érdeklődtem iránta – és közben elindult a zámolyi munka. Júlia pedig arra gondolt, hogy Esztergom és Zámoly úgy szellemileg, mint lelkileg összekapcsolható Csoóri Sándor munkásságában, így, hogy én kaptam meg ezt a feladatot. Igyekszem éberen őrizni ezt a szálat az életműben, és ha lehetőséget kapok, akkor tovább fogom vinni a kutatásokat ezen a vonalon.

Mit gondol, Csoóri Sándor személye, gondolatai köré épülhet-e kultusz?

Igen, feltétlenül. Én ezt egy folyamatnak látom, és ebben különböző állomások vannak, amik sokszor nem a logika mentén kapcsolódnak egymáshoz. Lehetne úgy is, hogy egy szerzőnek az életművét újra kiadjuk, utcákat nevezünk el róla, emléktáblákat helyezünk el, szobrokat állítunk, intézményeket nevezünk el.

Az évfordulós gondolkodás is teret adhat a kultuszteremtésnek – annak a szépségével és árnyoldalával: hogy csak akkor foglalkozunk valakivel, amikor évforduló van. Ám itt szerencsénk van, hiszen Csoóri Sándor életművének gondozása a családnál kiváló kezekben van, és nem az évfordulós logika érvényesül a bemutatásában, hanem inkább az életmű elhelyezése a mindennapokban. De mégis fontos, hogy legyenek állandó, fizikai térben felkereshető helyek. Hozzáteszem zárójelben, hogy idén lesz tíz éve, hogy Csoóri Sándor elhunyt, de nem ez a tény mozgatta az emlékház létrejöttét, hiszen ez egy ünnep, az évforduló pedig egy főhajtás, megemlékezés a személy és életműve előtt.

Illetve tegyük hozzá: a kultuszhoz, fontos az is, hogy vannak-e az életműnek követői, vannak-e jelenleg is olyan alkotók, gondolkodók, akik tartják a gondolatiság, az életmű szellemi folytonosságát, van-e ebben a munkásságban folytatás. Ez fontos kérdés Csoóri Sándor esetében is.

Ez egyik részében a szakmai követőinek, de jórészt inkább a helyi közösségnek szóló folyamat, ahol a kiállítással és egy okos pedagógiával, megmutatással, finom jelzésekkel lehet érzékeltetni, hogy ez a tietek is. És most ezzel nemcsak az életmű, hanem a közösség is felkerült a magyar muzeológiai térképre.

Ez vonzza magával a tágabb szakmai hatókört is. Ebben van még némi felelősségünk, hogy hogyan tudunk edukálni, például helyben a pedagógusok körében, akik itt kell, hogy birtokba vegyék egyrészt a teret, másrészt a szellemi hagyatékot, hogy azt képesek legyenek továbbadni. Ez csak akkor megy, ha érdekeltté tesszük őket abban, hogy valóban gondozzák azt.

A helyi közösségben is akkor kel életre a kultusz, ha van, aki élteti – ezért a közművelődési szakemberek és természetesen a közösség összefogása nagyon fontos. Sallai Mihály polgármester jól választott munkatársakat erre a feladatra Wlaszczyk-Baboth Dóra és Jávorfi-Bognár Ágnes személyében. 

Ez a feladat még hátravan, mint ahogy az is, hogy az emlékházban is lehetőség legyen nemcsak találkozni Csoóri Sándor életével és életművével, hanem a múzeumpedagógia eszközeivel fel is dolgozhassák azt helyben. Kérem, mutassa be a tereket és a kiállítást!

Nagyon sok helyen úgy létesült emlékház egy-egy személynek, hogy azok a helyek egyben szellemi műhelyek is voltak. Ebben az esetben a ház Csoóri Sándor szülőháza, nem a munkásságának a tere, műhelye. Ez a feladat, hogy ebből az „alapanyagból” hozzuk létre a művészetének, életpályájának a bemutatását, teljesen más műfaj. Nem nehezebb vagy könnyebb, hanem más, hiszen itt nem lehet az élete kezdeti szakaszát „csak” bemutatni, nem lehet már a gyermek- vagy diákkor sem tablószerű a kiállításban.

Másik aspektus, hogy ezt a házat meg kellett menteni, így egészen másképp kell megmutatni. Nehezítő körülmény volt, hogy a házhoz kapcsolódóan nem álltak rendelkezésünkre az alkotómunkához köthető tárgyak. De mégis: a házhoz is hűnek kellett maradni, és az alkotó személyéhez is, a szellemi teljesítményéhez is. Ezeket a szempontokat kellett összehozni egy térben – így kerülhetett be a kiállításba a Keleti Károly utcai lakásból a ’60-as, ’70-es évekből származó íróasztal, mely itt már kultusztárggyá válhat. (Ezt Csoóri felesége adományozta a kiállításba.) Egy klasszikus parasztház az épület ugyan, de a népi kultúra tárgyi emlékei, mely ezt a kort idézhetik, nem szabad ilyenkor túlsúlyba kerüljenek. Csak azok jelennek meg ebből a tárgykörből, melyek a bemutatott személyhez, Csoóri Sándorhoz, a családhoz köthetők és helyi anyagok.

És van ilyen tárgy vagy tárgycsoport, amit mégis be lehet mutatni a kiállításban?

Olyan tárgyak szerepelnek, amiket a helyi emlékezet, tudat úgy őrzött meg, mint a családhoz köthető tárgyat. Ilyen a bölcső, melyet Csoóri Sándor bölcsőjének tulajdonítanak és a házból származik, melyet korábban már a település vezetése kimentett és egy kis gyűjteményben elhelyezte. Ez azért is fontos, mert így a közösség is részesnek érzi magát a kiállítás és az emlékház kialakításában, így lesz számukra is elfogadható, hiszen tevékeny részesként jelenik meg a közösség, és megnyílnak az új intézmény befogadására. És persze a zámolyi polgároknak köszönhető az is, hogy iratanyagok, képeslapok is előkerültek, amiket ki tudtunk állítani. És ezzel meg is teremtettük bennük a bizalmat a kiállításhoz.

Zámoly történetéből tudjuk, hogy a II. világháború alatt tizenhétszer haladt át rajta a front oda és vissza, ennyiszer „cserélt gazdát” a település és a határa. Gyakorlatilag minden épület sérült, sok elpusztult. Teljesen vissza kellett építeni mindent. Ez hogyan érintette a szülőházat?

A műszaki felmérés és a kivitelezés során ez mind láthatóvá is vált: a ház részben megsemmisült és újjáépítették. Ennek a történelmi folyamatnak a leirata itt van a falakban. Az újjáépítésben Csoóri Sándor is részt vett, hiszen minden munkáskézre szükség volt. Ő vetette újra a falak helyreállításához szükséges vályogtéglát, sártéglát – az ő keze nyoma is itt van a falakban. A hozzáértő kivitelezés pedig ezt mind felszínre hozta és megtartotta. Pergel Lajos nagyon jó érzékkel nyúlt a házhoz – nagy tapasztalata van parasztházak felújításában –, és látta a szerkezetben a történelem nyomait, a ház elfeledett története így szinte egyéb forrás nélkül is visszaírható volt. 

A kiállítás magáért beszél?

Nagy kihívás volt, hogy a ház mindössze 56 négyzetméter belterületű, és négy helyiséget foglal csak magában. Mai megnevezésünk alapján tisztaszobából, fogadótérből, a dolgozószobából és egy hátsó térből áll, amely vetítőtérként működik. Az 56 viszont szimbolikus jelentőségű szám. Az 1956-os forradalom meghatározta Csoóri teljes pályáját, ebből az alapállásból indulunk. Dr. Balogh Júlia egyik interjújában elmondta, hogy „Csoóri Sándor 1953-ban a Nagy Imre által meghirdetett kormányprogram után elindult egy úton, és egészen a haláláig nem tért le róla”. (A teljes interjú itt olvasható.)

’56 ezért egy hatalmas nagy megnyilvánulása annak a léleknek, ami mentén Csoóri Sándor működött, hit és a remény abban, hogy egyé válhat sok olyan szál, ami „szétszóratva látszódott”. 

Reméljük, minél többen lesznek, akik nemcsak a gondolatokat, de így az összefüggéseket is megismerik ebben a páratlan életműben. Ezt szolgálja az a múzeumpedagógiai foglalkoztató tér is, ami a ház teljesen leromlott melléképületeinek helyére épült, ahol lehetőség van feldolgozni a kiállításban látottakat, hallottakat.

Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu