Drakula magyar gyökerei tagadhatatlanok
Nem véletlenül írunk ma is sokat a legolvasottabb könyvekről, vagy idézünk belőlük – hiszen aktualitásukról bárki meggyőződhet, elég csak kinyitnia a laptopját. Legyen szó a Hunyadi-sorozatról, alkalmi vámpírokról, vagy épp a Földünk felé közeledő ismeretlen űrhajóról. Ez utóbbiról jutott eszembe egy mondat az 1938. október 30-i rádiójátékból, amely Orson Welles nevéhez fűződik – most viszont már szinte élőben hangzik el: „A marslakók elfoglalták New Jersey középső részét.”
Történt az Úr 1990. esztendejében, hogy a Hahn-Hahn grófnő pillantása végén, A fel (nem) használt szakirodalomban, Esterházy Péter megemlítette a Drakula vajda históriája című könyvet. Az Akadémiai Kiadó gondozásában, 1989 decemberében megjelent kis monográfiát az első magyar Drakula-könyvként üdvözölték. Számos lapban jelent meg róla rövid-hosszabb ismertetés. Az Új Könyvek 1990/7. számában ez olvasható: „A kitűnő művelődéstörténeti összefoglalás széles körben ajánlható.”
A Drakula-könyv nyomán támadt sikermérgezés azonban elborította egy ELTE-s tanszékvezető elméjét, és kezdetét vette egy hosszú, egyéni bosszúra kihegyezett cancel culture. Első lépésként a könyvet kivették, leselejtezték az Országos Széchényi Könyvtár állományából – ami nem kis túlzással kimeríti a kulturális bűntény fogalmát. A mű azóta sem található meg a gyűjteményben, pedig a rendszerváltás hajnalán több kiadásban, magas példányszámban jelent meg.
A könyv hatására magyar írók – például Lőrincz L. László és Bogdán László – saját Drakula-regényekkel álltak elő. Bogdán emellett alapos tanulmányt is írt a Drakula vajda históriájáról (A Hét, 1993. 04. 30.). Egyre több nyugati, főként amerikai kutató kezdte el magyar könyvtárakban keresni a Drakula-legendárium dokumentumait – és nem utolsósorban Lugosi Béla nyomait.
Francis Ford Coppola 1992-es ikonikus filmje világméretű Drakula-pandémiát idézett elő. Sikerének titka abban rejlik, hogy vámpírja romantikus hősként jelenik meg: nem csupán vért szív, hanem érzelmi és pszichológiai értelemben is élő kapcsolatokat keres. A lélek melegét, értelmét, a szeretet lehetőségét kutatja – mindazt, amit ő már elveszített. Pszichológiai szomjúsága így mélyebb, mint testi vérszomja – ebben rejlik valódi tragédiája. Erre Drakula egyenesági leszármazottja, Alexandra Caradja hercegnő hevesen tiltakozott a film ellen, amely – szerinte – „ősét egy sci-fi film vámpírjaként mutatta be, őt, a kereszténység megmentőjét (souveur de la chrétienté) és a törökök nagy ellenségét.” (l’Express, 1992. 12. 31.)
Miközben levéltárakban és könyvtárakban régi, poros történelmi és művészeti folyóiratokat lapozgattam, egyre közelebb kerültem a Drakula-mítoszhoz. Rájöttem, hogy az 1921-ben Lajthay Károly és Kertész Mihály nevéhez fűződő Drakula halála című néma horrorfilm elveszett kópiáit hiába keresem. Ehelyett a világ első Drakula-filmjének befogadástörténetét kell megírnom. Kezdve a fordításoktól a filmig, minél kevesebb ferdítéssel. A számos könyv, tanulmány, cikk, dokumentum, utalás, hirdetés és plakát, amelyet a történelmi, irodalmi és filmbéli „magyar Drakuláról” találtam, egyre világosabban kirajzolta a mítosz kialakulását és terjedését. Ekkor bukkantam rá – György Béla, az OSZK történész-könyvtárosának segítségével – a Drakula halála című, 1924-ben kiadott „fantasztikus filmregény” szétfoszlott példányára és borítóképére, amelyet fénymásolatban megkaptam, és azóta is őrzök. Ezt a tényt több nyugati „kutató” vitatja, elhallgatja – hazai „szakemberektől” kapott információk alapján, a kelet-európai „szakmaiság” jegyében.
Az ortodox és muszlim hatások ellenére felmenői katolikusok voltak. Apja, Vlad Dracul – a román történetírás szerint is – ötéves korától huszonhárom évet töltött Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János és Mátyás király udvarában. Zsigmond a Sárkányos rend tagjai közé emelte Nürnbergben, ahol több forrás szerint megszületett a későbbi Drakula is. (A Segesvárhoz kötött születési helyet sem a szász, sem a román történészek nem tudták megerősíteni a jól dokumentált német nyelvű archívumokban.)
Kevésbé ismert tény, hogy Țepeș-Drakula Mara nevű magyar nagyanyja a Balaton környéki birtokainak jövedelméből 1417-ben katolikus templomot és kolostort építtetett Târgoviștén, a havasalföldi fejedelmi székhelyen. A Karóbahúzó (ezt a nevet halála után kapta a töröktől), Vlad Dracula (amit apja után vett fel) jóval több időt töltött Budán, Visegrádon vagy Pécsett, mint Havasalföld trónján.
Bram Stoker is székely vámpírgrófot faragott a vitéz és kegyetlen vajdából Drakula című regényében. Nem csoda, hogy a világon elsőként – mindössze két héttel a londoni megjelenés után – Magyarországon kezdték fordítani a művet. A Budapesti Hírlap 1898. január 1-jén indította el a folytatásokban megjelenő magyar változatot. Íme a főszerkesztő, Rákosi Viktor blikkfangos beharangozója:
„(Új regényünk.) Ma, újév napján jelenik meg új regényünk első közleménye. Ez a regény – melynek címe: Drakula – egyike az angol karácsonyi könyvpiac legnagyobb szenzációinak.
Szerzője, az amerikai Stoker Brom [helyesen: Bram Stoker], majdnem ugyanazt a hatást tudta elérni, amelyet annak idején a Trilby tett. A Drakula a legcsodálatosabb a sok csodálatos történet közt, amely angol tollból valaha kikerült. Izgatóan érdekes, hihetetlennek és megfoghatatlannak látszik, s az ember nem tudja letenni kezéből a könyvet. Ránk nézve még különös érdekessége is van: az angol szerző regényének színhelye Erdély.”
A regény könyv alakban 1898 májusában jelent meg (majd újra 1906-ban és 1908-ban), az említett hírlap gondozásában. A lap hirdetései szerint legalább négy-öt utánnyomás készült belőle, így túlzás nélkül állíthatjuk: összességében több mint harmincezer példányban jelent meg. Olyannyira népszerű volt, hogy év végi gimnáziumi értesítőkben is gyakran szerepelt jutalomkönyvként.
A „Drakula”-fogalom annyira elterjedt a sajtóban, hogy szinte köznevesült: a századfordulón bizonyos személyeket e névvel bélyegeztek meg. Például a nyugati emigrációt elősegítő és szervező ügynököket gyakran hívták „drakuláknak”. Hogy anyagilag mennyire sikeres lehetett Rákosi Viktor vállalkozása, jól mutatja, hogy 1898 októberében a rivális Magyar Újság még blikkfangosabb beharangozóval vezette be H. G. Wells legújabb regényét, a Világok harcát (The War of the Worlds, 1898), melyet Mikes Lajos fordított, és szintén folytatásokban jelent meg.
Világok Harca. Új regényünk, melynek közlését közelebb megkezdjük, a modern angol irodalom legkiválóbb termékei közül való s úgy merész eredetiségével, mint érdekfeszítő meseszövésével az angol olvasóközönséget megjelenése idejében valósággal lázba ejtette.
A regény címe: VILÁGOK HARCA, szerzője: H. G. Wells, aki az angolok Jules Verne-je. Wells azonban, ami a regényeiben fölvetett merész problémák valószínűvé tételét illeti, Verne-t nagyban túlszárnyalja. A Világok harcában a Mars bolygó lakói, akiknek civilizációja sokkal fejlettebb a földi civilizációnál, mivel bolygójuk már nagyon kihalófélben van s a pusztulás fenyegeti rajta az életet, kivándorolnak a mérhetetlen téren keresztül a földre. A földet akarják elfoglalni maguknak, hogy itt folytassák az életet. Ez a foglalás nagy háborúskodással jár, mert az emberek elkeseredetten védik földi birodalmukat. A harc az összehasonlíthatatlanul fejlettebb Marsbeliek győzelmével végződik. Ezt a tárgyat dolgozza fel Wells regénye, a fantázia legmerészebb szárnyalását a valószerűség legaprólékosabb vonásaival téve hihetővé. Ez a regény nálunk is bizonyára ép oly feltűnést fog kelteni, mint eredetije Angliában s mindenütt egyebütt, ahol fordításban megjelent. Lapunk számára magyarra Mikes Lajos, a jónevű műfordító ültette át angol eredetiből.
Ilyen előzmények után, két évtizeddel később, e két regény inspirációjára megszületett a magyar horror némafilm: Kertész Mihály Alraune, valamint Lajthay Károly és Kertész Mihály közös munkája, a Drakula halála című film. Sajnos mindkét alkotás kópiája elveszett. Ez az igazi opera aperta – Eco értelmében –, ahol mindenki annyit gondol bele, amennyire a képessége futja. (Folyt. köv.)
