Rutinos alkotó vagy, a bemutató előtt mégis a kétségeiddel küzdöttél. Miért?
Egyfelől azért, mert a Bábel meglehetősen komplex darab, és a befejező fázisban rendkívül kevésnek éreztem az időt a világításra, ami az előadásaimban óriási szerepet játszik. Mindig sok múlik az utolsó pár napon, mert minden egyes részlet „finomhangolása” ekkor következik. Másrészt ez a mű nehéz témákat vet fel, humora és iróniája ellenére szembesít, kérdőre von, és a vesztébe rohanó társadalom tüneteit vonultatja fel. A jelenlegi bábeli zűrzavarban az világosan látszik, hogy a civilizáció, az emberiség nem a legjobb irányt követi. Tartottam attól, hogy a közönség hogyan reagál rá, és bevallom, nem számítottam ekkora sikerre. Valójában még fel sem fogtam. Ilyenkor mindig be szoktam gyűjteni a visszajelzéseket, mert fontosak számomra, és ha úgy érzem szükségesnek, azokat figyelembe véve még alakítok a darabon.
Az előadás rendhagyó módon, egyszerre drámai és vicces magyar–angol monológgal kezdődik, amelyet te mondtál fel. Honnan való a szöveg?
Meghökkentő felütésre törekedtem, és úgy éreztem, hogy a darab elejére jól jönne egy sorvezető. Mivel a próbafolyamat során egyre több gondolat fogalmazódott meg bennem, felvettem, aztán leírtam és kiegészítettem őket. Amikor elkészültem a szöveggel, megkértem Horváth János Antal rendező-dramaturg és író barátomat, hogy fésülje át. Szóval felütésnek és bevezetőnek szántam, mert a műsorfüzetben nem mindenki szokta elolvasni, hogy mit fog látni. Ez a szöveg segít, és keretezi, hogy a néző a következő hatvan percben minek lesz a részese.
A társulatod tagjai egy-egy szólótánc erejéig különböző lényeket mutatnak be, amelyek egy része valóságos, a többi fantázialény.
A jelenet belső címe: Ikon. A múltat, a jelent és a jövőt akartam összekötni a szólókban bemutatott hősökkel, mitologikus és archetipikus figurákkal, amelyek mind ismerős karakterek. A harcos, a kurtizán, a szolga, a gyilkos, a szent, az őrült, vagy épp olyan jövőbeli figurák, mint a droid. Hamarosan beköszönthet az a világ, amikor nemcsak az evolúció menetrendje szerint született, hanem művi módon létrehozott lények is életre kelnek majd. A körülöttünk fejlődő mesterséges intelligenciának nyilván lesz fizikai, emberi formája is. Az összes sci-fi erre a fantáziára épül, és amit hosszan manifesztálunk vagy tudományosan kutat az ember, az sokszor megvalósul – ennek lehetünk most szemtanúi.
Izgalmas kort élünk. Exponenciális gyorsulásnak és fejlődésnek vagyunk kitéve, és pár száz év múlva – ha az emberiség nem pusztítja el addigra – szerintem rá sem lehet majd ismerni a földre. Különös lények és figurák népesíthetik be, ami azért fura, mert a történelem sok ezer éves múltja során eddig csak egymáshoz hasonló emberi lények jelentek meg. Úgy vélem, most váltókorszak előtt állunk. A Bábel említett részében ilyen új karakterjegyeket hordozó alakok, Mad Max-es figurák vonulnak fel, akik különféle segédszerkezeteket viselnek a testükön, hogy életben maradjanak, jelezve, hogy nem lesz a földön elég oxigén. Asszociatív rész; remélem, a közönség hozzám hasonlóan el tudja engedni a fantáziáját.
A nehéz pillanatokat humorral oldod: a művészek az egyik jelenetben alig követhető zenei és mozgásarzenált vonultatnak fel. A totális káoszt.
Igen, ez szimbolizálja az „egyszerre több nyelven beszélünk” helyzetet, ami számomra a bennünket elárasztó ingerdömpinget is jelenti. Arra törekedtem, hogy a táncosaim a végére azt éreztessék: a rájuk ömlő információözöntől kis híján megkattannak, szétrobban a fejük. Hiába fejlődik az orvostudomány és szélesedett az egészséges életmód lehetőségeinek skálája, ha a környezetünk: a tempó, az elvárások nem szolgálnak minket. Mérhetetlenül nagy a feszültség és a stressz, a fiatal generációkban is kiugróan magas a depressziósok, a szorongók és a függők aránya.
Gyakran vonsz be idősebb, a pályáról már lejött táncművészeket a darabjaidba. Lőrinc Katalin és Kováts Tibor is rendszeresen szerepel nálatok. Érdekes kettejük jelenléte a mostani előadásban, amely időnként harmonikusnak, máskor ellentétesnek tűnik.
Igen, ők képviselik a két pólust, a két fő princípiumot, erőt, amelyeket a világunk mozgatórugóinak gondolunk. Árnyék és fény, férfi és nő, jin és jang, jó és rossz. Mindegyik vallás, a világirodalom, a zene és képzőművészet mind erről szól, ebből merítkezik, hiszen a jelenlegi tudásunkkal az univerzum e két fő pólusát ismerjük. Nem akartam a két karaktert ennél jobban konkretizálni, mert nem isteneket jelenítenek meg.
Valaki azt mondta, Kati és Tibi olyan, mintha az időt képviselnék. Ez közel áll ahhoz, amit magamban megfogalmaztam róluk. Fontosnak tartom, hogy együtt dolgozzunk idősebb táncművészekkel, mert amellett, hogy rendkívül inspiráló velük alkotni – időtlenséget, bölcsességet, szépséget, törékenységet és tudást sugároznak –, már akkor is betöltik a teret a kisugárzásukkal, amikor még csak szimplán bejönnek a színpadra, és meg sem mozdulnak. Fontos számomra az uniformizálás helyett a diverzitás felmutatása is, mert a különbözőséget és a változatosságot szépnek és természetesnek látom, akár a korra, az alkatra, a bőrszínre, a tudásra vagy a karakterre vonatkozik.
Kétségtelen, hogy tőled mindig más-más stílust láthatunk. Az utóbbi években leginkább a könnyed témájú, közkedvelt előadásaitokra építettétek a közönségbázisotokat. Az újcirkuszi vonalat erősítő Ramazuri és a népszerű mexikói festőnő életét feldolgozó Frida után mekkora rizikót jelent a sötétebb világot festő Bábel?
Az első két előadáson nyilván sok barátunk és drukkerünk ült, de a visszajelzések felülmúlták az elképzeléseimet. Az átlag közönség azonban majd ezután jön, és csak akkor dől el, hogy vajon ez nem túl meredek-e, átmegy-e az embereknek.
A repertoárunk nagyon eklektikus. Azt hiszem, éppen ettől szeretik a munkáimat vagy jönnek zavarba tőlük, mert témában és látványban egyaránt rendkívül különböző darabokat csinálok. Szeretem a nézőket és a csapatomat is változatos utakra terelni, ahol mindig érdekességekben lehet elmélyülni. A társulatunk egyik fő értéke, erőssége, felismerhetősége éppen a sokféleségben, a változatos eszköztárban, forma- és látványvilágban rejlik. A mottóm nézőként és színházi alkotóként egyaránt az, hogy „Lepj meg!”.
Idén a tizenötödik évfordulótok alkalmából is okoztok majd még meglepetéseket, mint említetted. De hogyan áll össze a társulat nyara?
Turnézni kezdünk a Fridával. Először a Győri Nemzeti Színházban, a Magyar Táncfesztiválon lépünk fel, utána a Városmajor, majd Kapolcs következik, ősszel pedig Németországba és Hollandiába utazunk. Az évad elején indul az új nagykövetkampányunk, majd ismét támogatói gálaestünk lesz vendégművészekkel. Beavató programokat, kulisszajárást, nyílt próbákat és minél több olyan eseményt tervezünk, amelyeken testközelből találkozhatunk a nézőkkel. A jelen és a jövő érdekel; az foglalkoztat, ami most van velünk és ahová tartunk, nem csupán mint társulat, hanem mint közösség és mint emberi faj. Elsősorban erről szeretnék az emberekkel beszélni a művészet nyelvén is.
