Kopcsik Márton: A Meybahar zenéje híd az Égei-tenger világa és a Kárpát-medence között

Eddigi lemezeitek, ha jól tudom, elég nagyot mentek a nemzetközi listákon.

Az első bemutatkozó kislemezünket (Abyss – Fonó, 2019) nagyon szerette a Balkan Music Charts. A második, egyben első nagylemezünket a Meybahar (Fonó, 2024) albumunkat, a World Music Top Charts előkelő negyedik helyre szavazott be az áprilisi rangsorban. Emellett az Afousis című számunk az Apollo Global Music Award díjazottja lett a Best Cover Song kategóriában.

Egy másik dalunk, az Adama me to teri sou, amit közösen írtunk Mariliával, Martha Mavroidival és Giorgos Ventourisszal pedig ugyanitt Best Composition kategóriában jelöltként végzett. Megtisztelő számunkra minden szakmai mérföldkő és elismerés, de talán ami az igazán fontos, az a pozitív visszajelzés, amit egy-egy kiadvány után kapunk a hallgatóságunktól. Abból mindig sokat és hosszú időre tudunk töltekezni.

Görög, török, örmény, perzsa és indiai zenékből inspirálódtok. Bartóktól tudjuk, hogy az anatóliai török zene rokona a régi magyar népdalnak, de a többi muzsikával nem igazán találkozni itthon.

Fontos, hogy az ember kimenjen abba a közegbe, és impulzusok érjék, mert tankönyvből vagy interaktív applikációból nem lehet ezeket a dolgokat elsajátítani. Amit mi képviselünk, az a görög zenevilágon belül sem számít mainstreamnek. Mariliával is Kréta szigetén találkoztunk egy zenei kurzuson, Ross Daly iskolájában – ami igazi kulturális zenei találkozóhely volt akkoriban, sajnos sokat változott azóta, de még a mai napig működik. Ez indított el minket a közös úton, ami a Meybahar zenéjében öltött testet, és évek múlva is örömmel tértünk vissza, például 2022-ben, amikor a Mitos Orchestra tagjaiként dolgozhattunk kint fantasztikus mentorokkal egy nyári ösztöndíj keretében. Így találkoztunk Yasamin Shahhosseinivel, aki korunk egyik legjobb iráni oudjátékosa, és akivel életre szóló barátságot köthettünk.

Mikor kezdődött nálad ez az elköteleződés a keleti hangzásvilág iránt?

Már gyerekkorom óta izgatnak ezek a világok. Amikor elkezdtem foglalkozni ezzel a fajta zenével, az itthon is fellelhető formációk megismerése után a YouTube megjelenése is nagy löketet adott, mint sokunknak. De ritka szerencsés helyzetben voltam, mert kis koromban, majd gimnáziumban édesapám, Kopcsik István nagyon sok helyre elvitt magával. Az általa alapított Kolumbusz Kristóf-gimnáziumba jártam, ahol az oktatási program célja volt, hogy helyszíni szakmai gyakorlatokkal mi, diákok közvetlen kapcsolatba kerülhessünk más kultúrákkal. Így jutottam el Törökországba, Egyiptomba és Jordániába, Kínába, Tibetbe és sok más országba.

A hegedű volt az első hangszered gyermekkorodban?

Tizenegy éves korom óta hegedülök, ami a klasszikus zenében kicsit későinek számít. Zenei általánost végeztem, aztán autodidakta útra léptem. A klasszikus zene mellett hamar beleszaladtam Lajkó Félix, majd Lantos Zoltán zenéjébe is, de csak a legritkább esetben inspiráltak, inspirálnak hegedűsök. Az indiai klasszikus zene megismerése viszont hatalmas robbanás volt az életemben, ahogyan a már korábban említett Ross Daly játéka.

Ez ihlette a különleges bourdonhegedűdet is?

Igen, ez egy egyedileg épített hangszer, amit az indiai szitárral való találkozásom és Ross Daly hangszerei ihlettek. Jellegzetes hangzását a zengőhúrok adják: ezeken nem játszunk, de az akusztikai rezgésvilág részei. Ha lefogok egy hangot, a megfelelőre hangolt zengőhúrok vele együtt szólalnak meg, ami éteri és szimfonikus érzetet ad. Az én hangszerem egy brácsatestű öthúros hangszer lett, ami a hegedű és a brácsa hangterjedelmét is átöleli. Ilyesmivel egyébként pont Ross Daly kísérletezett korábban a Krétán használatos vonós hangszerekkel, én hegedűsként egy zengőhúros brácsát hoztam létre, amiben Bodnár Gábor hangszerkészítő, majd Lakatos László voltak segítségemre.

Hogyan zajlik nálatok az alkotómunka? Leültök otthon, elkezdtek improvizálni a feleségeddel, Marilia Piltivel, és abból alakulnak ki a számok?

Előfordul az is, hogy otthon leülünk Mariliával játszani, és abból alakulnak ki a számok. De legtöbbször külön-külön talál meg minket az ihlet. Máskor meghallunk egy dalt, ami megtetszik, és abból születnek átdolgozásaink. A párom ötleteinek nagyon örülök, mert fantasztikusan szép zenei meglátásai vannak, olyan, amilyet nem hallok sehol máshol.

Az új lemez több mint fele saját kompozíció. Vannak nemzetközi együttműködéseink is. Az egyik számot Martha Mavroidi énekesnővel és Giorgos Venturis nagybőgőssel készítettük, ők Athénból, mi Budapestről dolgoztunk. Nagyon izgalmas projekt volt, szerettük csinálni.

Álkérdés: ki végezte az album hangmérnöki munkálatait?

„Akasztják a hóhért” – szokták mondani, mivel hangmérnökként dolgozom a Fonó Budai Zeneház megbízott hangtechnikai vezetőjeként és saját stúdió tulajdonosaként egyaránt több anyagon volt szerencsém dolgozni. Ezt leszámítva, nehéz, ha az ember a saját anyagán dolgozik. Az elmúlt években sok tapasztalatot gyűjtöttem, például Lajkó Félix, Dresch Mihály, Borbély Mihály vagy Lukács Miklós fonós lemezeinek elkészítése során.

Kidolgoztam egy technikát, amellyel nem kötök olyan kompromisszumot felvételkészítés során, ami a zene rovására menne. Tiszteletben tartom a zenét, az alkotók igényeit, ugyanúgy a saját lemezünk felvétele során a magunkét is.

Az akusztikus muzsika élő műfaj, aminek a koncert a legigazibb közege. Ezeket az energiákat kell visszaadni egy-egy jó lemezen, amit nagyon-nagyon kevesen tudnak valóban jól csinálni. Büszke vagyok, hogy még ma is van lehetőségem nagyszerű előadóktól tanulni, külön köszönöm a Fonónak, hogy erre lehetőséget ad számomra, és hogy a Meybahar-kiadványainkat is megjelentetik és gondozzák.

Itthon hogyan fogadják ezt a távoli világot idéző muzsikát?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés. Magyarországon alapvetően van nyitott közeg erre a kulturálisan sokszínű műfajra, bár ez nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben. Érzésem szerint egy érdekes színfolt lehetünk a zenénkkel, ami nem mainstream, de azért felbukkanhatnak a dalaink itthon egy-egy rádióműsorban.

A Fonóban már hatodik alkalommal rendezhettük meg a Meybahar-esteket, ahová Magyarországon ismeretlen mestereket hívunk meg, mint Ross Daly, Haig Yazdjian, Martha Mavroidi, Efrén López vagy Yasamin Shahhosseini. De Lukács Miklós felkérésére játszottunk már a Magyar Zene Házában is, vele és a szintén világhírű Sokratis Sinopoulos lyrajátékossal, akit személyesen ismerhettünk meg még Krétán. Életre szóló élmények és emberi-zenei találkozások ezek. Legutóbb Efrén López, Yasamin Shahhosseini és Ruven Ruppik spanyol–iráni–német trióját hívtuk el, és játszottak velünk nagy sikerrel. Erről frissen jelennek meg videóink a napokban.

A saját utunkat járjuk, nemzetközi kiadóval, de bookingmenedzsment nélkül. Ez nem könnyű feladat, de az évek alatt jártunk Európában egy hatállomásos turné erejéig.

Jót tenne nemcsak nekünk, de sok más hasonló nemzetközi sikereket elért zenekarnak, ha több fellépési lehetőséget biztosítanának a számunkra, ha a padlóra küldött hazai és nemzetközi klubélet visszatérne, vagy legalábbis rendeződne. Minden lemez lenyomata egy korszaknak, amiből az anyag megszületik. A zenekarunk Meybahar-lemezét a Covid időszaka ihlette. Dalainkkal arra igyekeztünk reflektálni, mit kezdünk a társadalmi és közösségi kihívásokkal. Szerintem átjött a sokrétű üzenet. A következő viszont már egy új történet lesz.

Most annyiban átalakult az életünk, hogy nemrég született meg a kisgyermekünk, figyelmünk és energiáink ennek megfelelően változott. Minden felkérés örömmel tölt el minket, és különleges inspirációt is nyújt számunkra. Mint a legutóbbi koncertünk, amit a Zene Háza hangdómjában adhattunk Csontváry életre keltett festményeivel. Reméljük, jövőre már egy sokszínűbb és aktívabb zenei évvel indíthatunk. Persze, a dolgok sava-borsa, a zenekari munkák, a dalszerzés a háttérben folyamatosan zajlanak: Mariliával dolgozunk az új hangzásunk kialakításán.

Címlapfotó: Marilia Pilti és Kopcsik Márton. Fotó: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu