lakatos György.jpg

Egész nap Händel szól a Müpa zenei maratonján

A 340 éve született komponista, Georg Friedrich Händel művei hallhatók a Müpa zenei maratonján 2025. február 2-án. Az egész napos koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg a barokk mester dallamai, valamint kiállítás és koncertfilmvetítések is szerepelnek a programban.

A barokk zene egyik legnagyobb alakja, a németországi születésű, ám legnagyobb sikereit Angliában arató Georg Friedrich Händel fényes nemzetközi pályafutásával, gazdag és sokrétű életművével írta be magát a zenetörténetbe. A zeneszerző születésének kerek évfordulója alkalmából 2025-ben az ő alkotásaiból készítenek keresztmetszetet.

A Händel-maraton további különlegessége, hogy soha ennyi régizene-együttes nem lépett még fel egyetlen nap alatt az intézményben. Az ötvenperces koncertek fellépői ez alkalommal is Magyarország élvonalbeli zenekarai, szólistái és kamaraformációi közül kerültek ki.

A műsorban a népszerű remekművektől a ritkábban játszott darabokig számos érdekesség kapott helyet. A napot családi koncerttel nyitja Lakatos György és az Aura Musicale, majd színpadra lép a Savaria Barokk Zenekar, Fassang László és az Anima Musicae Kamarazenekar, a Budapest Bach Consort, Baráti Kristóf és a Camerata Pelsonore, a Budapesti Vonósok, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Kodály Kórus Debrecen, Spányi Miklós és a Concerto Armonico, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Franko Klisović és a Capella Savaria, az Orfeo Zenekar, valamint a Purcell Kórus.

Az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ifjú tehetségei mutatkoznak be, az előadóteremben a zeneszerzőhöz kapcsolódó koncertfilmeket tekinthetnek meg a nézők, míg az előcsarnokban egy, a komponista pályájának legizgalmasabb történeteit bemutató tablókiállítás látható.

Az 2025-ös esemény annyiban különbözik a korábbi években megszokottaktól, hogy ezúttal nem a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen szervezik, ám a hagyományokhoz híven változatos programmal készülnek.

További információ és a maraton teljes programja itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Nem csak a gyerekeket igazítja el a klasszikus zenében az Anima Musicae sorozata

Hogyan születtek a klasszikuszenei műfajok? Mi a divertimento, szerenád és concerto? Hány hangszer kell a megszólaltatásához? Mi az a házi muzsikálás? Miért éppen az olasz a zenei nyelv? Efféle kérdésekre ad választ a Klasszik Liget sorozat házigazdája, G. Horváth László az Anima Musicae művészeinek játéka mellett.

Szólistapárokat kért fel az Anima Musicae

Szólistapárok lépnek fel az Anima Musicae november 20-án kezdődő, Grandioso című koncertsorozatában a budapesti Zeneakadémián.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar vendégeként játszik először Budapesten Roman Simovic

A Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Roman Simovic, a Londoni Szimfonikus Zenekar vezetője és szóló hegedűművésze december 4-én a Zeneakadémián.

Közös fohász a hangversenyteremben

Kivételesen meghitt és mégis nagyszabású koncerttel állított emléket a magyarországi holokauszt 80 éves évfordulóján az áldozatoknak a Pannon Filharmonikusok.