654271e4569d2a2c0b6d060b.jpg

Hagyományőrző huszárokkal emlékeznek '48-ra a Fiumei úti sírkertben

Március 14-én Nyergelj, fordulj! címmel egész napos programsorozattal, történelmi előadásokkal, koncerttel, filmvetítéssel és kézműves-foglalkozásokkal várja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához és a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódóan a diákokat a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is várja az osztályokat a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényén a NÖRI. A részt vevő diákok történész idegenvezetők ismeretterjesztő előadásait hallgathatják 9 és 13 óra között a Batthyány-mauzóleumnál, a Deák-mauzóleumnál, a Kossuth-mauzóleumnál, valamint a Petőfi család és Jókai Mór sírjánál. A Kávészünet zenekar 11 óra 45 perctől a Kossuth-mauzóleum előtt ad koncertet.

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója fontosnak tartja, hogy a nemzeti ünnepekhez a Nemzeti Örökség Intézete olyan programokkal csatlakozzon, amelyek nemcsak érdekesek és kikapcsolódásra alkalmasak, de múltunkat, nagy történelmi pillanatainkat is közelebb hozzák mind a fiatalokhoz, mind azokhoz, akik szeretnének azokkal jobban megismerkedni.

Az előadásokkal párhuzamosan az érdeklődők kézműves-foglalkozásokon is részt vehetnek, játékos történelmi kvízzel tesztelhetik tudásukat, mindeközben hagyományőrző huszárok és ágyúból leadott díszlövések segítenek megidézni a szabadságharcot. A Zirzen Janka-teremben pedig a NÖRI Sorsfordítók című animációs sorozatának korszakhoz kapcsolódó részeit nézhetik meg a diákok.

A március 15-i ünnepnapon a Nemzeti Örökség Intézete 1848 emlékezete címmel tematikus sétát tart a sírkertben, melynek részeként a forradalom és szabadságharc legismertebb alakjairól és méltatlanul elfeledett szereplőiről szerezhetnek ismereteket az érdeklődők. A program során gróf Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos mauzóleumai, valamint Görgei Artúr síremléke mellett a szabadságharc kevésbé ismert résztvevőinek végső nyughelyeit is meglátogatják a résztvevők.

A NÖRI által szervezett programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Részletek a Fiumei úti sírkert Facebook-oldalán találhatók.

Ez is érdekelheti

Jókai szavaira többen figyeltek, mint a vezető politikusok megnyilatkozásaira

Jókai Mór hűséges hazafi, megfontolt forradalmár volt, és a magyar kultúra nagyja, nyelvünk mestere, korszakos művek alkotója, aki az egész nemzet előtt nyitotta ki az irodalomszeretet kapuját – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Fiumei úti sírkertben, a kétszáz éve született Jókai Mór síremlékénél.

Tíz érdekesség a Pilvax kávéházról

A Pilvax nemcsak a tudomány állásfoglalása, de a közfelfogás szerint is az 1848-as szabadságharc jelképe és talán legemblematikusabb helyszíne, a márciusi ifjak, a radikális értelmiség és a buzgó jurátusok törzshelye volt. De mi mást lehet még tudni a hazafias érzelmek legendás reformkori színteréről?

Tíz film a szabadságharcról

A magyar filmtörténet rendszeresen újrameséli az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, s az interpretációkból jól felismerhető a kor is, amelyben az egyes alkotások születtek. Március 15-éhez kapcsolódó filmeket ajánlunk, köztük regényadaptációt, rajzfilmet, de realista mítoszrombolást is.