Egyéb
Meghosszabbítja Gerhard Richter-kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria
A nagy sikerre való tekintettel a tervezettnél két héttel tovább, november 28-ig látogatható a világhírű kortárs német képzőművész, Gerhard Richter Valós látszat című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában.
Áthallások: Egri és Pertis Zongoraduó
Festői zenék csendülnek fel, valamint zenei festmények és grafikák lesznek kivetítve az Egri & Pertis Zongoraduó – pandémia után újraindult – Áthallások koncertsorozatának következő estjén, november 21-én a BMC-ben.
A baszk irodalom legkiemelkedőbb alkotója Budapesten
November 18-án a Diálogos: spanyol–magyar irodalmi találkozások sorozatában Bernardo Atxaga Darvasi Lászlóval tart közös estet az Urániában, míg másnap a Cervantes Intézetben a baszk irodalomról beszélget Faix Dórával, az ELTE BTK Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék igazgatójával.
Kapolcska-nap a Fonóban
Idén első alkalommal rendezik meg az őszi Kapolcska-napot az ötéves, jubileumi Kapolcska-program részeként, amelyet november 20-án, szombaton, 10 órától tartanak a Fonó Budai Zeneházban.
Pályaorientációs beszélgetés Závada Péterrel
A programsorozat záró alkalmán, november 24-én 17 órától Kovács Andrea művészeti menedzser Závada Péter költővel, drámaíróval, zenésszel beszélget majd.
Pilinszky-létmesék a Versszínháztól
November 18-án Pilinszky-mesékkel várják a közönséget a Scruton Belvárosban.
Egy kortárs és egy romantikus remekmű hangzik el a Danubia Zenekar estjén
Zombola Péter Passiója és Schubert C-dúr szimfóniája hangzik el az Óbudai Danubia Zenekar és a Magyar Rádió Énekkarának előadásában, Hámori Máté vezényletével november 16-án a budapesti Zeneakadémián. A koncert előtt beavató előadást tart Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus.
Koncertekkel, fényfestéssel, kézművesvásárral készülnek a karácsonyra Pécsen
Új programokkal, új helyszínekkel, fénnyel festett belvárosi épületekkel, koncertekkel és több mint félszáz, jelentős részben helyi kézműves terméket kínáló pavilonnal várja a látogatókat a pécsi Adventi kézműves- és mesevásár november 26-tól december 23-ig.
Koncerttel és vetítéssel tisztelegnek Carlos Santana előtt a Pólus moziban
A Pólus mozi Rock Klub élőkoncertekből és koncertfilm-vetítésekből álló őszi sorozatának következő állomása Carlos Santana több mint 50 éves pályafutása előtt tiszteleg. A november 19-én, pénteken 19:00 órakor kezdődő Santana-esten koncertet ad a Milagro Santana Tribute Band, és levetítik Santana Live at the House of Blues című, Las Vegasban rögzített 2016-os koncertfilmjét is.
Leonard Slatkin vezényletével ad koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar
Leonard Slatkin hatszoros Grammy-díjas amerikai karmester vezényletével ad koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar november 19-én a Zeneakadémián.