Egyéb

Zenészek a bolygóvédelemért: novemberi szemétgyűjtés a rakparton

Szedd magad akciót indít az A38 hajó és a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kampánysorozat stábja. A hajó környékét november 7-én, vasárnap tisztítják meg az eldobált szeméttől ismert hazai zenekarok és a közönség közreműködésével.

Gyerekrajzokat vetítenek a pécsi dzsámira az advent ideje alatt

A tavalyi sikeres kiírás után idén ismét épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen. A legszebb rajzokat a dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban.

Friss magyar filmekből válogat a 15. Bukaresti Magyar Filmhét

A november 7. és 14. között zajló seregszemle programjában olyan alkotások is szerepelnek, amelyeket Bukarestben még nem láthatott a közönség – közölte szerdán a Liszt Intézet bukaresti központja.

KMI 12-estek a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A PKÜ Kárpát-medencei Programigazgatóságának és a KMI 12 program szerzőinek évadzáró zenés-irodalmi sorozata várja az érdeklődőket klip- és zenei bemutatókkal a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Kortárstánc-találkozót tartanak Budakalászon

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől szombatig a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban.

„Kulcs az életemhez”– A Várkert Irodalom estje

November 7-én Juhász Anna és Kovács Ákos beszélget: egy este Arany Jánostól Krúdy Gyuláig, Hrabaltól Updike-ig és saját novellákig.

Revolution! – Az Anima Musicae sorozata

Az Anima Musicae Revolution! címmel indít sorozatot a Budapest Music Centerben november 9-én.

Új helyszínen a Krapek

Új helyszínen, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban lesz látható a FAQ Színház Krapek című előadása.

Novemberben A Pál utcai fiúk és A padlás jubileumát ünneplik a Vígszínházban

Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik.

Már kaphatók jegyek a Metropolitan teljes 2021/22-es évadának közvetítésére az Urániában

Az Uránia Nemzeti Filmszínház a járványveszély miatt két ütemben hirdette meg a jegyértékesítést a közkedvelt Metropolitan Opera- és Bolsoj Balett-közvetítéseinek 2021/22-es évadára. Szeptember 15-től nyílt lehetőség jegyvásárlásra az évad 2021-es előadásaira, november 2-tól pedig immár kezdődik az értékesítés az évad második felére, a 2022-es közvetítésekre és azok ismétléseire.