Egyéb

Elhunyt Kálmán László nyelvész

Életének 64. évében elhunyt Kálmán László nyelvész. A gyászhírt testvére, Kálmán C. György irodalomtörténész közölte vasárnap a Facebook-oldalán.

Idén is vár a magyar festészet napja

A magyar festészet napja mint az ország legnagyobb képzőművészeti mozgalma immár 20. alkalommal pezsdíti fel a festőművész szakma tagjait. Október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szerveződve várja több száz kiállítás a nagyközönséget.

Jövő héten startol az első MUST

Október 11-én kezdődik az I. MUST – Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó. A színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel jelentkező, csaknem kéthetes programsorozatot a Debreceni Egyetemi Színház a Csokonai Színházzal közösen hívta életre.

Jubileumi koncertet ad a Tátrai-vonósnégyes decemberben

Jubileumi koncertet ad a Tátrai-vonósnégyes a megalakulásának 75. évfordulója alkalmából december 1-jén a RAM Budapest koncerttermében.

Finn kulturális programokat rendeznek Szegeden

Fotókiállításon, filmvetítésen és szemináriumi beszélgetésen ismerkedhetnek a finn kultúrával és oktatással azok, akik ellátogatnak a magyarországi Finn Intézet (FinnAgora) szegedi eseménysorozatára, amely kedden kezdődik.

Liszt-életérzés Mészáros Zsolt Máté orgonaművésszel és Kautzky Armanddal

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Kautzky Armand színművész Liszt 210 címmel exkluzív ünnepi hangversenyre invitálja a közönséget, amelyre Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban kerül sor.

Új szolgáltatással bővült a Digitális Irodalmi Akadémia

Új szolgáltatással bővült a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA), ezentúl a legjelentősebb klasszikus magyar szépirodalmi alkotások is ingyenesen hozzáférhetővé válnak a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) digitális könyvtárában.

Anda, jaelo – Kővári Eszter Sára spanyol estje az Urániában

A Crossover Uránia könnyűzenei koncertsorozat következő előadása Kővári Eszter Sára énekművész és zenésztársai Anda, jaleo című romantikus és szenvedélyes spanyol zenei estje lesz október 15-én.

Kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Pénteken Liszt, Allegri és Mozart műveivel kezdődik az idén 210 éve született zeneszerzőnk nevét viselő Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a budapesti Mátyás-templomban.

A Néprajzi Múzeum újra a Múzeumok Őszi Fesztiválján

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának idei mottója: „Múzeumi harmónia”. Az országos rendezvénysorozaton szeptember 27. és november 11. között vehetnek részt az érdeklődők. A Néprajzi Múzeum a színes programjai mellett a pedagógusokat is megszólítja, készülő gyűjteményi kiállításait pedig online játék keretében mutatja be.

Mészáros Márta filmjei ingyenesen a Filmión

Első magyar alkotóként Mészáros Márta kapja az Európai Filmakadémia életműdíját. A Nemzeti Filmintézet ingyenesen nézhetővé teszi hétfő estig Mészáros Márta Eltávozott nap című, Kovács Kati főszereplésével készült első mozifilmjét és a Szép lányok, ne sírjatok című generációs kultfilmjét a Filmio felületén.

Piknik és kétheti beszélgetések: változatos programmal folytatódik a Pilinszky 100

A centenáriumi megemlékezés szeptembertől rendhagyó irodalomórával, irodalmi sétával, kétheti beszélgetésekkel, egy emlékkönyv kiadásával és november 26–27-én egy kétnapos, több generációt megszólító Pilinszky-piknikkel várja az érdeklődőket.