Egyéb

Így ünneplik a költészet napját Nagyváradon és Marosvásárhelyen

Verstelefon elnevezésű akcióval ünnepli a nagyváradi Szigligeti Társulat a magyar költészet napját, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat pedig költészeti versenyt hirdetett középiskolások számára.

Egy hétvége a vonósnégyesek bűvöletében

A Budapest Kvartett Hétvége évente egy-egy választott zeneszerző összes kvartettjét bemutatja, így adva átfogó képet a szerző életútjáról és zeneszerzői munkásságáról vonósnégyesei tükrében. 2021-ben a Budapest Quartet Weekend tematikája a születésének 160. jubileumát ünneplő cseh zeneszerző óriás, Antonin Dvorak köré épül.

Kezdődik a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Az április 9. és 18. közötti online programsorozat felidézi a négy évtizedes hagyomány egy-egy emlékezetes pillanatát, és bemutatkozási lehetőséget ad korunk jelentős alkotóinak – műfaji megkötések nélkül.

Ingyenes stream koncerten mutatja be új dalát a Margaret Island

A Margaret Island több mint fél év kihagyás után nagyzenekaros felállásban koncertezik újra: április 11-én, vasárnap 20:00 órakor jelentkeznek egy egyórásra tervezett élő stream koncerttel, melyben egy interaktív blokk is helyet kap, ahol a nézőknek lehetőségük lesz kérdéseiket is feltenni a csapatnak.

Május 15-ig lehet nevezni a Bujtor István Filmfesztiválra

Lutter Imre fesztiváligazgató elmondta: a seregszemlére már az elmúlt években is több száz filmes produkciót neveztek, és hagyományosan sok ezer vendég kíváncsi a programokra.

Ritkán látott artistákkal folytatódik a Nagycirkusz Dinasztiák című műsora

A Fővárosi Nagycirkusz Dinasztiák című, méltán nagysikerű műsora egy újabb fejezetéhez érkezett. Az április 2-a és 16-a közötti „C” programban újabb, korábban főként külföldi cirkuszokban fellépő magyar artistákat láthatnak az érdeklődők.

Kovács Dániel Ambrus fekete komédiája a világ jelenlegi állására reflektál

A Jobb félni – avagy Egység Kétség Háromság című fekete komédiát április 7-én 19 órától lehet megtekinteni.

A romániai forradalom relikviája a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállításán

A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor segélyszállító teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása.

Színészlegendák a Vígszínház online műsorán

A Vígszínház legendás színészeinek közreműködésével készült Monokli című előadás látható szombaton a VígSTREAMház közvetítéssorozatában. Április 10-én A rendes lányok csendben sírnak című darabot, április 17-én pedig A revizor című produkciót tekintheti meg online a közönség.