Egyéb
Bartók Imréé a Hazai-díj
Bartók Imre kapja az első Hazai Attila Irodalmi Díjat – jelentette be a Hazai Attila Alapítvány a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. A díjátadás 2016. április 29-én, pénteken 19 órától lesz a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett irodalmi esten.
Díjak az örökségvédelemért
A műemléki világnapon, április 18-án Forster Gyula-díjat adományozott két kiváló építészmérnöknek, valamint Schönvisner István-díjat adott át két elismert régésznek L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a Pesti Vigadóban. Mint elmondta: kezdeményezte, hogy a két elismerést 2017-től március 15-én, a középdíjakkal együtt adják át.
Európa Kulturális Fővárosa kerestetik!
Europe’s Capital is Culture – European Capitals of Culture and Hungary 2023 címmel rendeznek nemzetközi konferenciát Pécsett május 19-én és 20-án. A tanácskozás célja, hogy a külföldi és a magyar szakemberek segítséget nyújtsanak a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre pályázó magyar városoknak. Erről Hoppál Péter államtitkár, Páva Zsolt polgármester és Méhes Márton, a konferencia szakmai vezetője beszélt április 22-én Pécsen, mely 2010-ben viselte a címet.
Jazztavasz a Müpában
A világ legsikeresebb énekegyüttese, a tíz Grammy-díjas The Manhattan Transfer, Svédország kedvenc jazzénekesnője, Viktoria Tolstoy és a New York-i jazzélet egyik legformabontóbb énekese, José James lép fel a Jazztavaszon május 5. és 7. között a Müpában. A zene fellegvárában hiphop, soul, a capella és R'n'B is felcsendül majd.
E-Klub: a könnyűzene legendája
Újabb emlékponttal bővült a fővárosi poptörténeti tanösvény: április 21-én a Cseh Tamás Program magyar könnyűzenei örökség megőrzését célzó alprogramja keretében az egykori E-Klub tiszteletére avattak emlékhelyet. Hegyháti József, az E-klub alapító-főrendezője elmesélte: a fiúknak szombaton nyakkendős nap volt, vasárnap pedig szabad.