Egyéb
Dan Reisinger művei Szentendrén
„Dan Reisinger Izraelben telepedett le, de élt a világ számos városában. Belső békéjéhez mindig hozzátartozott a Tisza-parti Kanizsa. Ahogy végignézem A Holt-tengeren túl című kiállítása képeit, az az érzésem, hogy a Tisza és a Jordán folyó eggyé válik: a Tisza belefolyik a Holt-tengerbe, és ezzel teszi élhetővé az utóbbit” – mondta el Dr. Hóvári János főigazgató a tárlat április 22-ei megnyitóján.
Egy nap az apaságról a PFZ-vel
A Pannon Filharmonikusok gazdag programsorozattal járja körbe a családfő szerepét 2016. május 7-én. A pécsi Kodály Központban először a Kramer kontra Kramer című Oscar-díjas filmet vetítik, délután apák és ifjak portrébeszélgetésére kerül sor, este pedig Vámos Miklós Apák könyve című kötetének Gerendás Péter-féle feldolgozását állítja színpadra a zenekar.
40 szlovák szerző a könyvfesztiválon
„Ma Szlovákia a díszvendégünk, és ez egy esély arra, hogy megértsük, mit hogyan gondolnak a szomszédaink” – emelte ki Balog Zoltán miniszter április 21-én, a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált megnyitó beszédében, a Millenárison. Majdnem száz neves író érkezik Budapestre harminc országból, köztük 40 szlovák szerző, valamint több mint négyszáz magyar tudós, író és művész találkozik olvasóival.
A Szerelem Cannes-ban
Makk Károly Szerelem című alkotása meghívást kapott a 69. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programjába – jelentették be április 20-án Párizsban. A Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült film felújított változatát a Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére mutatják be a Cannes Classics nevű programban.
Csokonai ma is aktuális
„Csokonai remekül látta a saját kora társadalmi problémáit. Több ilyet is felvet a Dorottyában, amelyek ma is aktuálisak” – mesél a kecskeméti Katona József Színházban április elején bemutatott előadásról a főszerepet játszó Märcz Fruzsina. Csokonai Vitéz Mihály egyetlen napot felölelő komikus eposza, amely műfajjal előtte senki sem próbálkozott, diadalmas drámai történetté alakul a színpadon.
Öt Templom Győrben
Öt nap, öt templom, öt vallás és számtalan program a kultúra ezer szegletéből – ezt kínálja az Öt Templom Fesztivál – már tizedik alkalommal – május 5. és 9. között, Győr-Újvárosban. Az Öt Templom Fesztivál egy évtizede hirdeti, hogy európai boldogulásunk és közös identitásunk alapja a zsidó-keresztény kultúra.