Egyéb

A Duna fővárosai fotókon

A Várkert Bazár Déli Palotáiban február 24. óta látogatható „A Duna fővárosai – Bécs, Budapest – Párhuzamos városképek 1850–1920” című fotókiállítás. Bécs és Budapest – bár sok szó esik a két város urbanisztikai párhuzamosságairól, mindeddig senki sem vállalkozott azok szisztematikus összevetésére. A tárlat tíz témakörben, párokba rendezve mutatja be a két város urbanisztikai fejlődésének jelentős állomásait és párhuzamait.

A sokoldalú Széchenyi István

Emlékülést tartottak Széchenyi István halálának évfordulóján, április 8-án a nagycenki Széchenyi-kastélyban. Az előadók meséltek Széchenyiről mint politikusról, mint magánemberről, de szót ejtettek kezdeményezéseiről, a kaszinó és az Akadémia létrehozásáról, a lóversenyzés meghonosításáról, bemutatták őt mint földbirtokost és vállalkozót, sőt azt is megtudhattuk: mivel töltötte éjszakáit a gróf.

Egy este Szörényi Leventével

Amikor én még kissrác voltam… – szól a felejthetetlen Illés-sláger. Nemcsak ez a dal legendás, hanem az együttes is, vagyis az Illés, amely megalkotta, illetve Szörényi Levente, aki az Illés meghatározó tagja, a beatkorszak nagy alakja volt, és a mai napig kiváló zenész. Az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow-sorozat legutóbbi állomásán ő osztotta meg emlékeit a MagyaRock Hírességek Csarnokának közönségével.

Emberpiramis a Nagycirkusz előtt

„Összefogás és együttműködés a jövő cirkuszáért!” – ez az üzenete idén a világ cirkuszainak, melyhez kapcsolódva a Fővárosi Nagycirkusz előtt április 16-án 18 órakor felépül egy emberpiramis cirkuszrajongók, művészek és artisták közös erőfeszítése és munkája, egymásba vetett hite és bizalma, kitartása és összetartozása szimbólumaként. A piramisépítésbe bárki bekapcsolódhat előképzettség nélkül!

Idén is vár a Lengyel Filmtavasz

Krzysztof Zanussi filmrendező lesz az egyik vendége a 22. Lengyel Filmtavasznak, amelyen az elmúlt év lengyel filmterméséből nyolc alkotást láthatnak az érdeklődők április 14. és 20. között a budapesti Művész Moziban. A kortárs lengyel film az európai filmművészet egyik legérdekesebb jelensége. Az utóbbi évek kínálata és a számos fesztiváldíj – köztük az Ida Oscar-díja – igazolják a lengyel filmek erős pozícióját.

Szentendrei festmények a Balatonon

„A Szigligeti Alkotóház a magyar kultúra történetének egy veretes helye, a Kisfaludyak, Berzsenyi Dániel, Nagy László, Kiss Benedek öröksége lakozik itt” – mondta el dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója a költészet napja alkalmából megrendezett, Szentendre a Balatonon című kiállítás megnyitóján április 10-én.

Versekkel versengtek a színészek

Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek hallgatói vers- és prózamondás, illetve énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek. A versenyt Lőrinc Tímea szabadkai színésznő nyerte meg április 10-én este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán megrendezett döntőben.