Egyéb

A Berlinálén lesz a Ceaușescu kémfőnökéről szóló román sorozat világpremierje

Első ízben jelöltek román gyártású sorozatot a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválr. A Spy/Master című hatrészes fikciós film Nicolae Ceaușescu kémfőnökéről szól.

A régi lázadók éneke az újakhoz – Új klipet jelentetett meg a Mandoki Soulmates

A decemberben bemutatott Magyar képek album Tegnapi lázadók című dalához forgott videóklip, melyet néhány napja tárt közönség elé a formáció.

A Drezdai Staatskapelle zenekar élén debütál januárban Vajda Gergely karmester

A Drezdai Staatskapelle zenekar Aufführungsabend sorozatában debütál január 26-án Vajda Gergely karmester a németországi Semperoper színpadán.

Kurátor-művész „rapid randi”

Esterházy Art Dating címmel hirdet pályázatot az Együtt a Művészetért Egyesület az Esterházy Magyarország Alapítvánnyal közösen a magyar kortárs művészek számára. Az idén tavasszal először megrendezendő művészeti rapid randin tíz kurátor találkozik húsz művésszel, hogy egymásra találjanak azok a párosok, akiknek ezt követően két hónap áll rendelkezésére a koncepciójuk megfogalmazására.

Közönségtalálkozók és vendégprodukciók, angolul feliratozott és audionarrált előadások a Radnóti Színházban

A magyar kultúra napján közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval várja a közönséget a Radnóti Színház január-februárban.

Az év első felének kiállításai a TOBE Galleryben

Augusztusig hat kiállítással, köztük egyéni és csoportos tárlatokkal, hazai és külföldi, már befutott és pályakezdő művészek munkáival várja az érdeklődőket a TOBE Gallery.

Balaton Retro, Bauhaus, cipő, üveg, tégla – izgalmas kiállításokkal indul az EKF-év Veszprémben

Balaton Retro és üvegművészeti tárlat, új fókusszal megismerhető Vass-gyűjtemény, újrarendezett tégla- és cipőkiállítás – Veszprém már az első EKF-héten izgalmas programokat kínál.

Már lehet nevezni a 16. Kecskeméti Animációs Fesztiválra

Már lehet nevezni a 16. Kecskeméti Animációs Fesztiválra (KAFF), amely kétévente mutatja be a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermést, és amelyet idén június 21. és 25. között rendeznek meg.

Lóci játszik – 80 nap alatt a Föld körül

Megjelent a Lóci játszik legújabb lemeze, amely a 80 nap alatt a Föld körül című darab dalait tartalmazza. A Jules Verne kalandregényéből készült koncertszínházi előadást 2022 nyarán állította színpadra a Trip, a Vígszínház és a Kult2, legközelebb pedig február 11-én láthatjuk a Pesti Színházban.

Újra kiállították a cseh koronázási ékszereket a prágai Hradzsinban

Keddtől szombatig újra láthatóak a cseh koronázási ékszerek. A rendkívül értékes történelmi tárgyakat ezúttal a hradzsini Szent Vitus-székesegyház kápolnájában tekinthetik meg az érdeklődők.

A napos sétányon – 50 év Rock ’n’ Roll

Kőváry Péter énekes, gitáros, dalszerző, producer és DJ hosszú évek óta ismert és elismert szereplője volt a magyar könnyűzenei színtérnek. 2022. október 22-én lett volna 50 éves. Emlékét ápolja és munkássága előtt tiszteleg A napos sétányon – 50 év Rock ’n’ Roll című interjúkötet és a hozzá kapcsolódó LP.

Szentesen tartja A revizor előbemutatóját a Békéscsabai Jókai Színház

Január 26-án, 27-én és 28-án a szentesi Tóth József Színház és Vigadóban viszi színre Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor című drámáját a Békéscsabai Jókai Színház. A darab rendezője Pataki András, a főbb szerepeket Mészáros Mihály, Kovács Edit, Bartus Gyula és Szabó Lajos alakítja.

Február 1-ig lehet nevezni XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyre

Idén ünnepeljük Flesch Károly világhírű hegedűművész és pedagógus születésének 150. évfordulóját. Az idei, 14. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyre pályakezdők és zeneakadémiai hallgatók 2023. február 1-ig nevezhetnek.

Francia jelentés: csalnak a streaming hallgatottsággal

Manipulálják a legnagyobb streaming zenei szolgáltatók online hallgatottsági számait. Egy most közzétett dokumentum szerint 2021-ben Franciaországban 1 és 3 milliárd között volt a hamis hallgatottság, vagyis vagy az összes lejátszás 1-3 százaléka.