Egyéb

Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kocsis Zoltánra emlékezik koncertjével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 6-án a budapesti Müpában.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Skanzenben

A hétvégi eseményen lesznek többek között Márton-napi népszokások, kézműveskedés, tematikus borkóstoló, őszi csemegék és kézműves termékek vására is.

Ma kezdődik a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál

November 2. és 7. között koncertet ad a lengyel Marcin Dylla, a csehv Pavel Steidl, a szlovák Karol Samuelcik és Csáki András. Bemutatkoznak fiatal művészek, köztük a GFA − Guitar Foundation of America díjas Tritonus trió, valamint azt is megtudhatja közönség, milyen egy kilenchúros gitár.

Viszlát, a levegőben!

A Budapest Táncszínház Viszlát, a levegőben! című előadása újra látható lesz a Nemzeti Táncszínházban november 7-én.

Szlukovényi Katalin szerzői estje

Beszélgetés a mindennapok verseiről egészen a kiszámíthatatlanság költészetéig Szlukovény Katalin szerzői estjén a Bodó Galériában november 12-én. Beszélgetőtárs: Gálla Edit.

Mesés vasárnapok Sopronban

Mesés, zenés vasárnapokkal várja a kicsiket és nagyokat a Soproni Petőfi Színház a matiné programjain. A három aranygyűrű című előadást november 8-án, a Tücsöklakodalom koncertet december 6-án láthatják a város teátrumában.

Fesztiválsikerek és új magyar filmek premier előtt az Európai Art Mozi Napon

Idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg november 8-án, vasárnap.

Jubileumi évadra készül a Szent Efrém Férfikar

Jubileumi évadra készül a Szent Efrém Férfikar. 2021-ben négy alkalommal várják a közönséget Orientale lumen – Kelet világossága című sorozatuk koncertjeire.

Veszprémben lesz a Music Hungary konferencia

Kiútkeresés a koronavírus okozta zeneipari válságból, újratervezés és még erősebb összefogás a célja a 8. Music Hungary konferenciának, amelyet november 9–10-én, a magyar zeneipar meghatározó szereplőinek részvételével rendez meg a Music Hungary Szövetség Veszprémben, Európa 2023-as kulturális fővárosában.

Koncerttel emlékeznek gróf Széchényi Ferencre a Nemzeti Múzeumban

Koncerttel emlékeznek a múzeum alapítójára, gróf Széchényi Ferencre a Magyar Nemzeti Múzeumban november 14-én.

A művészet, az együttműködés és a kreativitás ünnepe volt a CAFe Budapest

Több száz kortárs zenei, színházi, könnyű- és világzenei, képzőművészeti és dzsesszprogram, opera- és táncelőadás, premierek és magyarországi bemutatók valósultak meg több mint 52 budapesti helyszínen október 9. és 25. között a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

KMI 12 estek a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága négyestés irodalmi sorozatot indít a Petőfi Irodalmi Múzeumban november 4-én, szerdán.