Egyéb

Együtt színezik ki Zánkát – Zánka Kultháló-bázisa, a Kisbirtok

A Színes falu, színes ház projektben olyan felületeket kerestek Zánkán, amelyeket a street art segítségével újítanak meg úgy, hogy organikusan illeszkedjenek a település képébe. Ezen a Kultháló-bázison az improvizatív zene, a kortárs képzőművészet és a hagyományok együtt teremtenek közösséget.

Sebastiaan Van Yperen lett a szegedi Fricsay-karmesterverseny legjobbja

Sebastiaan Van Yperent ítélte a legjobbnak a zsűri a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen. A holland dirigens a második díjat kapta meg a zenei megmérettetés döntőjében, amelyet vasárnap este rendeztek a Szegedi Nemzeti Színházban.

Pedro Almodóvar és Patricia Arquette is díjat kapott a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon

Mijazaki Hajao The Boy and the Heron (A fiú és a kócsag) című animációs filmjével nyílt meg csütörtökön a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), amelyen Patricia Arquette, Andy Lau és Pedro Almodóvar is díjat kapott.

Hogyan szivárogtak be Párizs művészeti impulzusai Zuglóba?

A Resident Art szezonnyitó kiállítása Molnár Sándor '60-as és '70-es években készült papírművei köré szerveződik.

Berlinben élő moldáv hegedűs nyerte az idei Bartók Világversenyt, Kelemen Gáspár különdíjas

Lilia Pocitari kapta a 22 ezer eurós első díjat a Zeneakadémia 2023-as Bartók Világversenyén. A megmérettetés 14 ezer euróval járó második helyét a japán Szeki Tomotaka, a 8 ezer eurós harmadik díjat pedig a német-lengyel-japán Maya Alexandra Kasprzak érdemelte ki a nemzetközi zsűri döntése alapján.

Boldoggá avatták a zsidómentés miatt kivégzett lengyel családot

Boldoggá avatták vasárnap a délkelet-lengyelországi Markowában az 1944-ben zsidók bújtatása miatt a németek által meggyilkolt hétgyermekes Ulma családot, köztük a kivégzés pillanatában született gyermeket.

Orgonaszóval ünneplik Pannonhalmán A zene világnapját

A legismertebb Bach-kantáta és Liszt-orgonamű is felcsendül A zene világnapja alkalmából tartott orgonahangversenyen 2023. szeptember 29-én a Pannonhalmi Főapátságban.

Grúz siker a 19. CineFesten

Elena Naveriani grúz rendező Rigó, rigó, szederinda című filmje kapta a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a neves finn rendező, Aki Kaurismäki Hulló levelek című alkotásának ítélte a zsűri.

Díjat nyert Reisz Gábor filmje Velencében

Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje, a Magyarázat mindenre a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójában elnyerte a Legjobb film díját. Az Orizzonti válogatásában rendszerint olyan filmek kapnak helyet, amelyek esztétikájukban és kifejezésmódjukban a legújabb trendeket képviselik.

Elindult a Duna-Ház új évada Torockón

A létesítmény célja az értékőrzés, a kulturális örökségvédelem és a hagyományápolás.

Elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő

Életének 85. évében szeptember 8-án elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő.

Szakmai napot tart a Magyar Művészeti Akadémia a Velencei Üveghéten

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szakmai napot tart 2023. szeptember 11-én, hétfőn 15 órától az Ateneo Veneto Aula Magna kiállítóterében, a 2023. szeptember 2. és 15. között megrendezett Velencei Üveghéten.

Egy 40 ezer éves csecsemő csontjai adhatnak új irányt az antropológiai kutatásoknak?

Homo sapiens csecsemő csontját azonosították tudósok egy franciaországi barlangban, amelyben a feltételezések szerint kizárólag neandervölgyiek éltek. A felfedezés új irányokat jelöl ki a további kutatások számára.

Csokoládénak hitte, de az évszázad aranyleletét találta meg az amatőr régész

A népvándorlás korából származó antik kincseket talált egy norvég amatőr archeológus – közölte csütörtökön a norvégiai Stavangeri Egyetem.

Vaskori csónakot találtak egy észak-svájci tóban

Egy 2500 éves, az első vaskorban használt, jó állapotban fennmaradt csónakot fedeztek fel a Svájc északi részén fekvő Neuchâteli-tóban – jelentette az RTS svájci közszolgálati televízió.

Római kolostorok nyújtottak menedéket üldözött zsidóknak a második világháborúban

Római kolostorok nyújtottak menedéket több ezer üldözött zsidónak a második világháború alatt – közölték kutatók csütörtökön egy levéltárban talált dokumentumra hivatkozva, amely 3200 zsidó származású menekült nevét tartalmazza.