Egyéb

A magyar jelnyelv napját ünnepeltük

A magyar jelnyelv napja alkalmából a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) november 9-én Budapesten megnyitotta a felújított Kontakt Tolmácsközpontot. A Pesti Magyar Színházban pedig pódiumbeszélgetésen járták körbe a színház és a jelnyelv kapcsolatát, majd jelnyelvi tolmácsolással akadálymentesített színházi előadást mutattak be.

A történelem emberi arcát mutatta

„Munkám ritka tulajdonsága, hogy a történelem emberi arcát próbáltam ábrázolni, olyan könyvet akartam írni, amelyet az emberek el is akarnak olvasni” – fogalmazott élete utolsó interjújában Kertész Imre Nobel- és Kossuth-díjas magyar író, műfordító, a Sorstalanság című könyv szerzője, aki ezen a napon, november 9-én ünnepelné 89. születésnapját. Cikkünkkel rá emlékezünk.

Dráma és humor egy esten

A XX. századi operarepertoár két remeke csendül fel a Nemzeti Filharmonikusok előadásában november 11-én az Olasz Kultúrintézetben Hamar Zsolt vezényletével. A Nemzeti Énekkar Pászti-bérletsorozatának második hangversenyén Poulenc Az emberi hang című egyfelvonásosa hangzik el, de az esten hallható lesz Petrovics Emil Lüszisztraté című vígoperája is.