Egyéb

Megalakult a Petőfi Zenei Tanács

A szakmai tanácsadó testület elsődleges küldetéseként a popkultúrának, korunk elsődleges kulturális közegének minőségelvű fejlesztését jelölte ki.

Renoir, Csontváry és Gulácsy a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria idei programjában

Az elmúlt esztendő a Szépművészeti Múzeum történetének legerősebb kiállítási éve volt. Az intézmény idén átfogó Csontváry- és Renoir-tárlatokkal, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pedig többek között egy Gulácsy-életmű-kiállítással várja a látogatókat.

Szláv szezont hirdet és egész évben játszik az Opera

Tizennégy premiert, köztük hat egész estés előadást, két külföldi vendégjátékot, két magyar ősbemutatót, egy magyarországi premiert, valamint három új gyermek- és ifjúsági előadást is tartalmaz a Magyar Állami Operaház 2023/24-es évadának programja.

Erdélyi örmény szerzők munkái a Magyar Elektronikus Könyvtárban

180 évvel ezelőtt született Marosbogáton Szongott Kristóf armenológus, tanár, szerkesztő, múzeumigazgató, akinek munkássága nyomán a magyar armenológia jelentős fejlődést ért el. Születésének évfordulójáról az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) tematikus tartalomszolgáltatással emlékezik meg.

Nemzetközi turné után a Zeneakadémián koncerteznek a MÁV Szimfonikusok

Március 22-én Klagenfurtban, a Konzerthausban, másnap a salzburgi Mozarteumban ad hangversenyt Daniel Geiss vezényletével, Sarah Shin fuvolaművész és Defne Aydin szoprán közreműködésével a zenekar, amely március 30-án a Zeneakadémián lép pódiumra.

Ősi maja sírkamrára bukkantak Mexikóban a maja vasút építési munkálatai közben

Az ősi maja települések egyik ásatási helyszíne, Palenque közelében, Chiapas államban találták meg a sírkamrát – jelentette be a Mexikói Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) helyi idő szerint hétfőn.

Tompa Gábort a Francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend lovagi fokozatával tüntetik ki

Franciaország kulturális minisztere, Rima Abdul-Malak Tompa Gábor rendezőnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának, az Európai Színházi Unió elnökének a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend lovagi fokozatát (Chevalier de l'Ordre des Arts et des Lettres) adományozza.

„A lázadás helyét át kell vennie a megértésnek” – A Petőfi Irodalmi Karaván Óbecsére érkezett

A Vajdasági Irodalmi Karaván második napjának úti célja Óbecse volt, ahol először Wirth Imre és Juhász Anna tartottak rendhagyó irodalomórát az Óbecsei Gimnázium tanulói számára a színház nagytermében.

Mucsi Zoltán legendás személyiségek bőrébe bújt

Mucsi Zoltán és Marosi Viktor legendás portrékat alkotott újra. Az edukatív, online fotósorozat tisztelgés azok előtt, akik jelenlegi világunk esztétikai és morális alapelveit erősen befolyásolták.

A Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere is reagált a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorának szavaira

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) rektor asszonya interjút adott az Indexnek, amelyben egyebek mellett az Operaházban indított képzésről azt mondta: szerinte egy amatőr, fizetős tanfolyamot nem lehet az MTE professzionális képzésével összehasonlítani. A képzés balettmestere nyílt levélben reagált.

Március 21-én történt

Március 21-e a bábszínház és a költészet világnapja, az erdők nemzetközi napja, valamint rasszizmus elleni világnap. Ezen a napon született Johann Sebastian Bach 1685-ben, Kassák Lajos 1887-ben.

Fellángolt a vita a Magyar Táncművészeti Egyetem és az Operaház között

A Magyar Táncművészeti Egyetem rektor asszonya interjút adott az Indexnek, amelyben többek között sérelmezi, hogy azokat a hallgatókat, akik neves külföldi intézményekben megfelelnek, a Magyar Állami Operaházba nem szerződtetik. Az Operaház reagált a felvetésekre.

Közel nyolcvanezren látták a Magyar Nemzeti Galéria Vaszary-kiállítását

A 20. század első felének egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János nemrég előkerült, eddig soha be nem mutatott képeiből is válogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vaszary – Az ismeretlen ismerős című, mintegy hetven alkotást felvonultató kiállítása.

A János vitéz 100. előadását ünnepelte a Déryné Társulat

A jubileumra Pilisen, a Csernai Pál Művelődési Házban került sor március 16-án.

Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves falfestményre Yorkban

Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves, „nemzeti jelentőségű” falfestményre az északkelet-angliai York belvárosának egyik lakásában – írta meg a Guardian című brit lap.

Érdi Tamás szólóestjével folytatódik A Zongora sorozat

Érdi Tamás hangversenyével folytatódik március 24-én este 7 órakor a Zeneakadémia Solti termében a 20. Jubileumi MVM-koncertek – A Zongora sorozat. A nagy érdeklődéssel várt koncerten Chopin és Schumann műveit hallgathatja meg a közönség.