Egyéb
Cirkuszi játékként elevenedik meg Fellini filmje Békéscsabán
Fellini Országúton című filmjét viszik színre egy cirkuszi játék keretében a Békéscsabai Jókai Színház művészei. A színpadi adaptációt Kiss József készítette és rendezi.
Petőfi-programsorozat indul a Toldiban
Márciustól júniusig négy olyan filmet tűz műsorára a mozi, amelyek kapcsolódnak a költőhöz, a szabadságharchoz és a 19. századi Magyarországhoz. A vetítések mellett pódiumbeszélgetéseket is rendeznek, amelyeken szó esik majd többek között a 20. századi magyar filmipar Petőfi-képéről is.
A Kaláka zenekarral ünnepelték március 15-ét Tel-Avivban
A Kaláka együttes fellépésével rendeztek magyar pikniket pénteken Tel-Avivban.
Elhunyt Párkai István, a magyar kortárs kóruszene egyik legfontosabb alakja
Életének 95. évében elhunyt Párkai István Kossuth- és Liszt-díjas kóruskarnagy, a Nemzet Művésze, a Zeneakadémia Karmester és Karvezető Tanszékének egykori tanszékvezető tanára.
Új köntösben került színpadra a Macbeth a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban
Shakespeare-klasszikust mutattak be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdiószínházában március 17-én. Kovács Lehel a konvencióktól eltávolodva, újszerű köntösben vitte színre Macbeth tragédiáját.
Március 18-án történt
1963-ban ezen a napon mutatkozott be a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zeneakadémián. Március 18-a emellett a „zsákban meleget hozó” három nevezetes tavaszi névnap: Sándor, József, Benedek első napja. A néphit szerint, ha ekkor süt a nap, hosszú, meleg nyár várható, ha nem, akkor hosszú, lucskos ősz.
Áprilisban a Jurányi Házba érkezik Fekete Zsolt színművész darabja, a Perkucigó
Fekete Zsolt sepsiszentgyörgyi színművész egyéni koncertszínháza április 1-jén a Jurányi Ház kamaratermében látható.
Pápai kitüntetést kapott a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi vezetője
Az Apostoli Szentszék legrégebbi, világi személyeknek adható kitüntetését adományozta Ferenc pápa Solymári Dánielnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének.
Mészáros Máté kettős szerepben tűnik fel az augusztusban debütáló Ezeregy éjszakában
Újabb színművész csatlakozik a Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 11-én debütáló Ezeregy éjszaka szereplőgárdájához Mészáros Máté személyében.
Kormos Istvánnal folytatódik az XX programsorozat
Az idén 100 éve született Kormos Istvánra emlékeznek az XX programsorozat március 23-i állomásán a Lóvasúton.
Vidéki városokba is elviszi új lemezét Németh Róbert
Vidéken is bemutatja közelmúltban megjelent, Vihar után az ég című harmadik lemezét Németh Róbert. A Heaven Street Seven basszusgitárosaként több mint két évtizeddel ezelőtt ismertté vált zenész áprilisban Pécsett és Szegeden ad koncertet.
Olasz Ferenc 80. születésnapját ünneplik a Pesti Vigadóban
Filmvetítéssel és pódiumbeszélgetéssel ünneplik Olasz Ferenc fotográfus, filmrendező 80. születésnapját a Pesti Vigadóban.
Kiderült, kik fogják képviselni Magyarországot a 60. Velencei Képzőművészeti Biennálén
Nemes Márton festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum, a kitelepülés kurátora Kopeczky Róna lesz.
Rövidesen csak belépőjeggyel lesz látogatható a római Pantheon
Rövid időn belül nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék – jelentette be az olasz kulturális minisztérium, miután megegyezett a Római egyházmegyével a kérdésben.
Határfeszegető kiállításra invitál a Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem
Gyenis Tibor képzőművész, fotográfus művei többek közt technológia és ember viszonyával, a mesterséges és a természetes jelenségek kérdéskörével foglalkozik. Terepen című kiállítása március 17-én nyílik a Szikrában.
Újraépül a Notre-Dame
Elkezdték a párizsi Notre-Dame 2019. április 15-i tűzvészben leomlott huszártornyának összeszerelési próbáját Lotaringiában.