„Egyedül semmit sem tudnék létrehozni” – interjú Sou Fujimotóval

Több díjat is kapott már Magyarországon, önt választották az év emberének, és beszélgetésünk után veszi át a Magyar Építőművészek Szövetségétől a Csonka Pál-érmet. Mit jelentenek az ön számára ezek az elismerések?

Nagyon boldog vagyok! Éveken át keményen dolgoztunk a Magyar Zene Házán, a megnyitó után rengetegen látogatták az épületet, és úgy láttam, tetszik az embereknek. Ez talán még fontosabb, mint a díjak. Úgy látom, a magyarok elfogadják, magukévá teszik ezt a teret, és ez nagyon jólesik. De természetesen a díjaknak is nagyon örülök.

A Magyar Zene Háza a koronavírus-járvány idején készült el, és Ön abban az időszakban nem járt Magyarországon. Hogyan zajlottak a munkálatok?

Valóban nehezebb időszak volt, de szerencsére az építkezés már a pandémia előtt elkezdődött. A lezárások előtt több megbeszélést is tartottunk, és kiválasztottuk a tetőt, a színeket, az oszlopokat, további fontos elemeket, valamint a falak anyagát. A lezárások idején online folytattuk a munkát. A részleteket addigra már átbeszéltük, és a bizalom is megvolt a csapat tagjai között. A helyi építészek, vállalkozók és alvállalkozók számára is fontos volt, hogy úgy fejezhessük be az épületet, ahogy elképzeltük.

Bár a tervezés magányos feladat, a terveket már közösen kellett megvalósítaniuk. Mennyire volt sikeres az együttműködés a magyar csapattal?

Fontos volt, hogy jól működjünk együtt, egyedül semmit sem tudnék létrehozni. Minden épületem esetén az együttműködés a legfontosabb, és nagyon érdekes azt figyelni, ahogyan az ötlet növekedik és valósággá válik. Ez a leggyönyörűbb vonása a munkának.

Tavaly járt itt először, az épület megnyitóján. Milyen érzés most a Magyar Zene Házában ülni?

Harmadszor vagyok itt. Ma kivételesen nem a főbejárat felől jöttem be, és ahogy idefelé sétáltam, láttam, hogy az épület beleolvad a környezetébe. Ez volt a koncepcióm, és jó látni, hogy működik: hogy a természet és a Magyar Zene Háza most már harmonikusan létezik egymás mellett. Miként azt is, ahogyan a külső és belső tereket birtokba veszik a látogatók. Velük együtt lesz egyre jobb és jobb. Idefelé tartva turistacsoportba botlottam bele, amelyet egy hölgy vezetett. Örömtelinek láttam, mindent tudott az épületről és rólam is. Hallgattam, ahogy elmeséli a koncepciót, amely tetszett a csoportnak. Nem szívesen hagytam ott őket, varázslatos pillanat volt. Úgy érzékelem, hogy a helyiek között is egyre népszerűbb a helyszín, fontos részévé vált Budapestnek.

Fiatalkorában érdeklődött a matematika és a fizika iránt is, de végül nem tudós lett. A Magyar Zene Háza bizonyos megoldásainak is vannak fizikai és matematikai vonatkozásai. Kapcsolatot keresett a tudományok és a zene között?

Álmodoztam róla, hogy fizikával vagy matematikával foglalkozzam, de aztán letettem róla. Jól látja: a Magyar Zene Házán megjelennek tudományra utaló motívumok, például a hullámzó tetőn. A zene fizikai síkon túli, az építészetnek viszont vannak kifejezetten fizikai vonatkozásai. Azon gondolkodtam, hogyan lehet lefordítani a zenét az építészet nyelvére. Izgalmas kihívás volt. Nem mondok újat azzal, hogy a zene olykor nagyon is matematikai. Ezért az efelé irányuló szenvedélyemet igyekeztem az építészetbe is továbbvinni: gyakran inspirálnak tudományos, matematikai és filozófiai kérdések.

Érdeklik a matematikai problémák?

Igen, főleg ha a zenét is hozzájuk kapcsoljuk, mivel az nemcsak matematika, hanem valami sokkal érzelmesebb, emberibb és történelmibb jelenség is. Ez az épület pedig minden szempontból a zene háza akart lenni. Bízom benne, hogy sikerült.

Különösen érdekes számomra ebben az épületben és más munkáiban is, hogy mindegyik közelebb visz minket az éghez. Miért fontos az ön számára, hogy ne csak a természethez, hanem az éghez is közel legyünk?

A Magyar Zene Háza mennyezeti alakzatait nevezhetjük felhőknek, de tekinthetünk rájuk úgy is, mint hulló falevelekre is. Ezek a természeti elemek számomra csodálatosak, mivel az építészet inspirálódhat belőlük és szabadon interpretálhatja őket. Az ég is ilyen motívum: folyamatosan változik az ember felett. Egy nyitott tető, amely az égre mutat, álomszerű teret hoz létre. Ezért szeretek minden épület kapcsán azon elgondolkodni, hogyan tudnám az eget, a természetet az építészetbe bevonni. A zene házát ebből a szempontból sikeresnek tartom. Az arany felhők vagy levelek a mennyezeten tovalebegnek, nagyon könnyűnek tűnnek, és az emberek úgy érezhetik, a tér megvédi őket, lehetőséget kínál arra, hog megpihenjenek benne. Az égmotívum esszenciája talán éppen ez, hiszen minden ember ugyanazon ég alatt létezik.

Ebben az épületben anélkül érezhető a természet szabadsága, hogy a természetben lennénk. A nagy terein kívül apró zugai is vannak, amelyekben megpihenhetünk. Fontos, hogy a nagyvárosi embernek legyenek ilyen apró terei, ahol kis időre elrejtőzhet?

Ez a gondolat gyakran foglalkoztat. Arra, hogy miként találjuk meg a helyünket a városban vagy akár ebben a nagy parkban, építészetileg is megoldást kellett találnom. Egy ekkora épületben is találhatunk meghitt tereket. Az volt a cél, hogy az emberek választhassanak, milyen tér illik leginkább az aktuális érzéseikhez. Ez a hely szabadságot biztosít számukra ahhoz, hogy kiválaszthassák benne a saját területüket. Például amikor bemegyünk az épületbe, nagy, magas mennyezetes, nyitott térbe kerülünk. Ez akkor a legjobb, ha nagyobb esemény kapcsán többen jönnek be, és bár sok ember zsúfolódik össze itt, érezhetik a nyitottságot és a körülöttük lévő hatalmas parkkal való kapcsolódást. A kisebb és a nagyobb terekkel így lehet játszani annak érdekében, hogy a látogatók jól érezzék magukat benne. Szeretek azzal kísérletezni, hogyan lehet oszlopokkal nagy térben kis tereket létrehozni, vagy lépcsősorral, asztalokkal rétegelni a teret. A cél az, hogy minden sarokban érezhető legyen a nyitottsága, mégis meghitt legyen.

Gyakran látogatja az épületeit? Érdekli, hogyan töltik meg a tereiket a látogatók élettel?

Az átadás után több alkalommal is ellátogattam ide. Ez mindig pozitív felfedezéseket tartogat számomra. Érdekel, hogyan használják a tereket az emberek, hogyan teremt az időjárás vagy egy-egy napszak új atmoszférát az épületeimnek. Amikor ezt megtapasztalom, rengeteget tanulok az épületeimmel kapcsolatban – és az emberi életről is, ami későbbi építészeti ötleteket szül.

Tervezi, hogy ellátogat itt egy-egy koncertre is?

Igen, a mai koncerten jelen leszek.

Mint korábban említette, nem első alkalommal jár Budapesten. Mit gondol az épületeiről?

Amikor először idelátogattam, lenyűgözött a város szépsége. A történelmi épületek, a város csodálatos atmoszférája nagyon tetszett. Természetesen a táj is megfogott: az, ahogy a folyó elválasztja Budát és Pestet.

Inspirációit nemcsak a természetből, hanem a múltból is meríti. Ebből a szempontból hatott önre a főváros?

Amikor győztünk a pályázaton, megtekintettem a Zeneakadémiát. Gyönyörű történelmi épület. Különösen az arany enteriőr fogott meg az akadémia fő terében. A kortárs építészet ritkán nyúl az aranyhoz. A történelmi épületek aranyhasználatát mindig megcsodálom. Észrevettem, hogy a kávézók vagy egyéb belső terek is megtartják az ornamentikában vagy a dekorációban. Talán ez adja Budapest csodálatos karakterét. Ez nem a rossz ízlésre valló, giccses arany, hanem jó érzékkel használt. Japánban szintén a jó ízlés jellemzője az arany, ezért hasonlóságot érzek a japán és a magyar építészet között. A tervezés fázisában a Magyar Zene Háza ügyében még szó sem volt aranyról, de aztán úgy éreztem, alkalmaznom kell, hogy tisztelegjek vele az itteni történelmi épületek előtt. Amikor az utcákat és a kávézókat  jártam, mindenütt a jó ízlésnek ezt a visszafogott aranyhasználatát vettem észre, ezért arra gondoltam, ez lehet Budapest lelke. Mint látható, ebben az épületben is óvatosan használtuk. Rögtön háromféle árnyalatot – kicsit világosabbat, sötétebbet és bronzosabbat is –, hogy játszhassunk a tükröződéssel: hogy különböző fénytörésben mindegyik más- és másféle legyen.

Nem tudtam elmenni egy szintén fontos motívuma, a kör mellett. Ha megnézzük az épületeit vagy akár az Instagram-fiókját, a kör állandó elem önnél.

Az első tervek, amelyeken dolgoztam, kör alakúak voltak. Az ok egyszerű: az épület park közepén helyezkedik el. Az emberek különböző irányokból érkeznek, és úgy gondoltam, ez az alakzat mindenki számára nyitottá teheti a teret. A tér nem ennyire egyszerű: a kör hullámzik, és vannak magasabb és alacsonyabb pontjai, így nem válik unalmassá.

Valóban gyakran nyúlok a körformához, mert egyfelől nagyon egyszerű, de erős forma, magába von mindent. Másfelől képes egységbe hozni, egyszerűvé és kiegyensúlyozottá tenni a sokféleséget. Ha csak diverzitásban gondolkodunk, az diverzitást szül. Nagyjából tíz évig a változatos formák: a fraktálok és hasonlóan bonyolult alakzatok foglalkoztattak. De számos épület tervezése után tudatosult bennem, hogy a fraktálforma nem elég: az egység, az egyszerűség szépségét is meg kell jelenítenem. A két pólus csak együtt működik. Ha vegyítem őket, azzal valami különlegeset tudok létrehozni. Ezért van az, hogy az épületeimben ugyan megjelenik a kör, de sosem egyszerű formájában.

A zene is hasonló a körhöz ebből a szempontból, szintén egységbe hozza az embereket.

A kör, mint ez az asztal is előttünk, nyitva áll mindenki előtt, demokratikus és egyenlőséget teremt. Ám nagyon zárttá is tud válni, amit nem igazán szeretek, ezért gyakran nyitottá teszem. Nem szeretem a zárt formákat és tereket.

Szeretne Magyarországon újabb épületeket tervezni?

Igen. Úgy érzem, Budapest és Magyarország már szinte a második otthonommá vált.

Fotók: Magyar Zene Háza / Mohai Balázs