452440642-875049297989951-4957144190530162852-n másolat.jpg

Sírkamrákban leltek rá az utolsó egyiptomi dinasztia idejéből származó kincsekre

Az utolsó egyiptomi dinasztia idejéből származó műkincseket találtak 63 sírkamrában a Nílus deltájának térségében – közölte hétfőn az észak-afrikai ország régészeti ügyekben illetékes minisztériuma.

A régészek most restaurálják és osztályozzák a leleteket, aranytárgyakat és ékszereket a kései korból, illetve a Ptolemaida-dinasztia idejéből – tette hozzá a turisztikai és régészeti minisztérium szóvivője. A vályogtéglából épített sírokat egy egyiptomi régészcsapat fedezte fel júliusban a Damietta városban található Tell al-Deir nekropolisz területén.

A műkincsek között egy agyagedény is van, amelybe a Ptolemaida-dinasztia idejéből származó 38 bronzérmét rejtettek. A Ptolemaida-dinasztia volt az utolsó dinasztia Egyiptomban, mielőtt az a Római Birodalom részévé vált volna. A dinasztiát Krisztus előtt 305-ben alapította I. Ptolemaiosz, aki az országot 323-ban meghódító makedón Nagy Sándor egyik tábornoka volt. A hellenisztikus dinasztia csaknem háromszáz éven át uralkodott Egyiptom földjén, míg a fáraók sora VII. Kleopátra Philopatórral véget nem ért Krisztus előtt 30-ban.

Egyiptomban elsőként 2018-ban, a kairói Egyiptomi Múzeumban állítottak ki a Ptolemaida-dinasztia idejéből származó műkincseket.

Ez is érdekelheti

PREMIER: megérkezett a Kék Cetli második évadának első epizódja

Hogyan határoznak meg minket az emlékek, amelyeket mélyen elraktározunk magunkban? Többek között erre a kérdésre is válaszolnak dr. Farkas Levente András vendégei a Kék Cetli második évadának első epizódjában.

A reálpolitikus, akit „a haza bölcsének” és a „nemzet prókátorának” is neveztek

„Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad” – vallotta a százötven éve, 1876. január 28-án elhunyt Deák Ferenc, a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, az osztrák–magyar kiegyezés egyik létrehozója, „a haza bölcse”.

Dr. Egyed Balázs: Amit ma magyarságnak nevezünk, az egy évszázadok alatt formálódó genetikai kompozíció

Génhibák, betegségekre való hajlamok és a magyarság története: a biológust és igazságügyi genetikus szakértőt kérdeztük a DNS-ünkben kódolt titkokról.

A magyar dínóktól az őssejtkutatásig vezet a Magyar Kultúra magazin

Milyen titkokat rejthet a DNS-állományunk? Létezik-e genetikailag meghatározható magyarság, és vajon hol kezdődik a történelmünk? És milyenek voltak a „magyar dínók”? A Magyar Kultúra magazin 2026. januári lapszáma a régmúltba tekint és őseink nyomába ered.