Egyszer volt...

A legtöbb népmese ugyanazzal a formulával kezdődik: ?Egyszer volt, hol nem volt??. Solymossy Sándor néprajzkutató szerint ez a szólam adja tudtára a hallgatónak az elmondandó mese jellegét, műfaját, és ez adja meg a mesemondó beszédének ritmusát is. Érdekesség, hogy ez a mindenki számára ismert mondatkezdés Magyarországon belül is eltérő formákban maradt fent. A nyelvterületnek a Tiszától nyugatra fekvő részében ?Hol volt, hol nem volt? formával, attól keletre ?Egyszer volt, hol nem volt ...?, a Székelyföldön, főként Csíkban legtöbbször a ?Volt, hol nem volt ...? formával találkozunk.

A XIX?XX. században a kultúra hasadozásai és átrétegződése folyamán a népmese szerepe megváltozott: a paraszti-mezővárosi felnőtt közösségek hagyományos kommunikációs rendszerének egyik eleméből fokozatosan a gyermekek kizárólagos műfajává vált.

A népmesék jelentősége a kultúrában sokakat foglalkoztatott. Benedek Elek, a magyar népmesekutatás egyik legkiemelkedőbb alakjának Magyar népmesék című könyvén például ez olvasható: ?Talán kevesen tudják, hogy a magyar népköltészet a világ leggazdagabb mesekincsével rendelkezik?. De hasonlóan nyilatkozott Leszkoven László mesekutató is: ?Meggyőződésem, hogy a magyar népmese egyedülálló a világon. Olyan kincs birtokában vagyunk, amelynek értékét még annak ellenére sem látjuk igazán, hogy nap, mint nap a kezünk ügyében van.?

Valóban, a magyar népmesék számát a szakértők több mint tízezerre becsülik. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója szerint ez a gazdagság azért van jelen a hazai népmesekincsben, mert a magyar nép nem egy írott gyűjteményt mond el újra és újra, hanem élőszavas mesemondással adja tovább a hagyományokat generációról generációra.

?Ez úgy nézett ki annak idején, hogy odaült az apa vagy az anya a gyerek ágyához és azt mondta: mondd, édes gyermekem, miről meséljek ma neked! És a gyerek azt mondta, hogy legyen benne királykisasszony, ló, boszorkány és még valami. A fiamnak például a Trabant volt a kedvence, ezért mindig bele kellett szőnöm a Trabantot az esti mesébe. Szerintem ez a gyerekeimre kifejezetten jó hatással volt, mert a gyerek és a szülő közötti kapcsolatot bizalmassá tette? ? emlékezett vissza Kelemen László.

Az élőszavas mesemondás előnyei közé sorolható, hogy a történet a hallgatóságra szabható, hiszen nálunk senki nem ismeri jobban a gyerekeinket, tudjuk, mitől félnek, mit szeretnek, mi az, amit elbír a lelkiviláguk és mi az, amit nem. Ennek ellenére sokan tartanak attól, hogy előadói képességek hiányában a hallgatóság számára a mesemondás nem lesz élvezetes. Szakértők szerint azonban aggodalomra semmi ok, hiszen ez a tulajdonság fejleszthető. A Hagyományok Háza időről időre közösségi mesemondás-foglalkozásokat indít, ahol az érdeklődők megtanulhatják a történetmondás csínját-bínját.

Bár a népmese eredetileg az élőbeszéd művészete volt, mégis sokakat érdekelt a történetek gyűjtése. Benedek Elek több száz mesét gyűjtött össze és írt át nagy sikerrel. Eladott példányszám tekintetében két ízben még a pályája delelőjén álló Jókait is megelőzte saját korában. Ahogy Lengyel Dénes fogalmazott: ?Meséinek sokasága olyan tengerre emlékeztet, amelynek eddig még csak partvidékét kutatták fel.?

Noha a legtöbbeknek a népmesékről először Elek apó ugrik be, szerte a Kárpát-medencében a mai napig sokan űzik a mesélés hagyományát. ?Még ma is vannak híres mesemondók, és a mesék ebben az esetben nemcsak a gyerekmeséket jelentik, hanem a felnőttek közötti mesélést is. Hiszen amíg nem volt modern média, addig az emberek összeültek a téli tétlen estéken és meséltek egymásnak. A székelyföldi Gyergyóditróban én is sokszor hallgattam meséket. Nagyanyám gyakran elvitt a tollfosztó kalákába, emlékszem, éppen akkor vezették be a villanyt a faluba, és miközben szorgosan dolgoztak a kezek, beszélgettek az emberek. A modern kor ennek a típusú mesemondásnak véget vetett. Ma már nem hogy nem mesélünk, de odatesszük a gyerekeket hang-, zaj- és képkeltő eszközök elé. ?Kész? konzerveket tálalunk eléjük ahelyett, hogy élő étekkel táplálnánk őket.

Pedig a gyerekeknek óriási szükségük van a ?kulturális étekre?. A pszichológusok szerint a mesélés mint jelenség segíti, stabilizálja a kötődés kialakulását a szülő és a gyermek között. A mesélés segíti a gyermek nyelvfejlődését, a szókincs bővülését, fejlesztő hatással van a koncentrációképességre, fejleszti a képzeletet. Megfigyelhető, hogy idővel egyre jobban tudnak koncentrálni a hallottakra, könnyebben felveszik a történet fonalát, érdeklődőbbé válnak. A mesében tapasztalt jó és rossz, a jó győzelme, az érzelmek megjelenése, a rossz érzések leküzdése segít a gyermeknek megérteni a valóságot is, és az érzelmek mesén keresztül történő megélése az érzelmi intelligencia fejlődését segíti.

Ennek szellemében NépmesePontok létrehozására írt ki pályázatot a kormány csaknem 1,2 milliárd forint értékben. A projekt célja, hogy a kulturális intézmények minden megyében gondolkodjanak el azon, miként tud hozzájárulni a népmese a gyerekek személyiségének, képzelőerejének fejlődéséhez. A projektben a szakmai segítséget a Hagyományok Háza nyújtja majd a kivitelezőknek.

A Hagyományok Háza 2001-ben azzal a céllal alakult, hogy a népművészet országos központja legyen, olyan szolgáltató intézmény, amely a néphagyományt a maga komplexitásában mutatja be. Célja a magyar nyelvterület és a Kárpát-medence történetileg és szájhagyomány útján fennmaradt kommunikációs rendszereinek (népzene, néptánc, népköltészet) és népi kézműves hagyatékának felkutatása, értelmezése, rendszerezése, feldolgozása és hozzáférhetővé tétele minden érdeklődő számára.

?A rendszerváltás után kinyílt a világ, és Európa keleti felébe gyorsan megérkezett a fogyasztói társdalom összes kommersz vonulata. Azért kezdtem lobbizni, hogy létrejöjjön egy olyan intézményszerű képződmény, amelyben állami költségvetési forrásokból, szervezetten meg tudjuk oldani a magyar nép kultúrájának továbbélését. Számomra a kultúrahordozó réteg a táncház- és a kézműves mozgalom lett, hiszen azokban olyan, jórészt városi fiatalok jelennek meg, akik tudatos hagyományőrzésre adták a fejüket. Azt is mondhatnánk, hogy korábban volt egy vadvirágos rét, és mi létrehoztunk egy virágos kertet a ház előtt és megpróbálunk begyűjteni minél több vadvirágot, hogy tovább tudjon élni művelt keretek között? ? mesélte a kezdetekről Kelemen László, a Hagyományok Házának megálmodója.

A küldetés világos: a magyar hagyományokat határon innen és túl, az egész Kárpát-medencében gondozni kell. Ez a misszió azonban egyben felelősség is, hiszen ha nem adjuk tovább jelenlegi tudásunkat a felnövekvő generációnak, őseink gondolatai, eszméi, szokásai eltűnnek, és mi sem leszünk mások, csak egy nép a sok közül. Ha csak annyit teszünk, hogy olykor levesszük Elek apó könyvét a polcról, leporoljuk és felolvasunk belőle a gyerekeknek, akkor már tettünk valamit hagyományaink megőrzéséért.

Jámbor-Miniska Zsejke