Lesz valami ebből a gyerekből. Tudós, például - gondolta a gyerek apja. És talán lehetett is volna, máshol, más időben, egy másik gyerekből. Min múlik, hogy nem így lett, ha egyszer lehetett volna. De nem lett.
A gyerek a fővárosban jár iskolába, a filozófia szakra mégsem veszik föl. Egy vidéki főiskolán végez történelem szakot, albérletben lakik, szeret, megcsalják. Iszik. Diploma után hazakerül a szülőfalujába, ahol iskolaigazgatói állást és feleséget talál, gyereke lesz. A gyerek egyre többet iszik, végül már az asszonyt is veri. Néha. Az asszony meg egy napon fogja a gyerek gyerekét, és lelép. Tartásdíj, pénztelenség, eladósodás, a többi már jön magától.
Eszmél, örül, iszik, elbukik.
A regény egyik központi, sokszor az olvasást és megértést nehezítő jellegzetessége a névadás problematikája. Háy János regényében ugyanis a legtöbb szereplőnek nincsen neve. A gyerek a névtelenségből a nevesülésbe tartó ember létének kiskorúságát ragadja meg. A megnevezés általánosít is - a saját bukás egzisztenciális lehetőségét hordozza. A történetben a gyereknek nincs önálló, érvényes léte a világban; akkor jön létre, akkor teremtődik meg valójában, amikor beteljesíti neki szánt feladatát. Ha ugyan beszélhetünk szándékról, tekintve, hogy a regény írója nem hisz a kauzalitásban, az egymást követő történések esetlegessége mindvégig nyomatékos.
A hangsúlyosan élőbeszédszerű, egyes szám harmadik személyű narráció finoman alkalmazkodik a történés környezetéhez. A faluban, a kocsmában a redukciós mondatszerkesztés és az egyszerűbb nyelvezet, szóhasználat a domináns. A gyakran trágársággal elegyített rövid mondatok hosszadalmas, anekdotázást idéző betétekkel váltakoznak, melyek nem ritkán elkalandoznak a történet fősodrától, hogy az elbeszélő jelen időben vázoljon egy-egy cselekvést, életút-részletet, karaktert; nem feltétlen, csak lehetséges következményt.
A történet egyik vezérfonala - sokszor burkoltan - a sors-véletlen játék. Erre játszik rá regény befejezése, amikor az elbeszélő fizikailag is belekerül az általa mesélt történetbe, véletlenül: a metrón utazva hallja a gyerek feleségének és új társának beszélgetését egy falubelivel, aki később őt is felismeri.
A regény végén a narrátor foglalja össze, ha úgy tetszik, a tanulságot, és varrja el - nem teljesen megnyugtató módon - a szálakat:
"Egyébként sem volt választása, hisz ami megtörténik, az szükségszerűnek látszik, hogy csak úgy történhet, és többet nem kecsegtet azzal a látszattal, hogy a megtörtént az tulajdonképpen csak egy lehetőség a számtalan más történésre váró esemény közül. ... Az is ugyanolyan esetlegesség, mint bármely más döntés, ami csak azért hivalkodik a szükségszerűség látszatával, hogy a felelősséget, melyet a döntéseink rónak ránk, egy külső törvényszerűségre fogjuk. Másképpen nem is bírhatnánk élni, hisz maga az élés valójában egy olyan szükségszerűen rossz folyamat, amit nem terhelhetünk tovább, például azzal, hogy ebben mi is, a magunk döntésivel bűnösök vagyunk."
Háy János: A gyerek. Palatinus Kiadó, Budapest, 2007. 345 oldal, 2900 Ft
