ADMARC201812170014_16_9.jpg

Elhunyt Bicskei István színművész

Hetvenöt éves korában elhunyt Bicskei István színművész, rendező, közölte lánya Facebook-oldalán.

A posztot a Szabad Magyar Szó is átvette.

Bicskei István a vajdasági Oromhegyesen született 1950. február 21-én.

1968-ban érettségizett Magyarkanizsán, 1971-ben a szabadkai Gyermekszínházban kezdte pályáját. 1976-ban szerzett színészi diplomát a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, Lohinszky Loránd osztályában, majd  a Szabadkai Népszínházhoz szerződött. 1979-től az Újvidéki Színház tagja volt. 1985-től ismét Szabadkán játszott, 1986-tól az Újvidéki Rádió társulatához tartozott. Egy évig Virág Mihály mellett tanársegéd volt az Újvidéki Művészeti Akadémián, egyik alapítója a H-csoport alkalmi színésztársulásnak.

1991-ben a délszláv háború elől átszökött Magyarországra, majd 1992-től a Nagy József által vezetett franciaországi JEL színház, illetve az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ táncos-színésze volt szintén Nagy József igazgatása alatt.

A színészet mellett rendezéssel és tanítással is foglalkozott, táncművészként készített koreográfiákat is. Közel harminc filmben szerepelt.

2008-tól a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház színészeként is szerepelt, illetve a niši Narodno pozorište művészeti igazgatójaként dolgozott. 2009-ben vendégként fellépett a Békéscsabai Jókai Színházban, 2016-tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban játszott. 2018-ban Aase-díjat kapott.

Bicskei István búcsúztatása és temetése a magyarkanizsai temetőben április 29-én kilenc órakor lesz.

Ez is érdekelheti

Első világháborús osztrák–magyar katonai temetőket bemutató kötet született a Vajdaságban

„Magányos sír…” címmel jelent meg az a kötet, amely a Vajdaság és Belgrád területén található első világháborús osztrák–magyar katonai temetőket és emlékműveket mutatja be.

A Nyári Moziban is lehet színházat csinálni

Február 13. és 15. között tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség.

Egy kezemen meg tudom számolni, hány magyar dramaturg van

Góli Kornélia, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára olyan pedagógus, akinek szavait sok évvel az egyetemi évek után is idézik diákjai. A színház szerelmese.

Sárkány Balázs: Senki ízlését nem célom kielégíteni

A fiatal vajdasági származású művész Pécsett él, alkot és tanít. Épp túl van első igazán nagyszabású kiállításán: egy hónapon keresztül láthattuk különleges lényeit, halait, kígyóit, szobrait és grafikáit a szabadkai Kortárs Galériában.