A posztot a Szabad Magyar Szó is átvette.
Bicskei István a vajdasági Oromhegyesen született 1950. február 21-én.
1968-ban érettségizett Magyarkanizsán, 1971-ben a szabadkai Gyermekszínházban kezdte pályáját. 1976-ban szerzett színészi diplomát a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, Lohinszky Loránd osztályában, majd a Szabadkai Népszínházhoz szerződött. 1979-től az Újvidéki Színház tagja volt. 1985-től ismét Szabadkán játszott, 1986-tól az Újvidéki Rádió társulatához tartozott. Egy évig Virág Mihály mellett tanársegéd volt az Újvidéki Művészeti Akadémián, egyik alapítója a H-csoport alkalmi színésztársulásnak.
1991-ben a délszláv háború elől átszökött Magyarországra, majd 1992-től a Nagy József által vezetett franciaországi JEL színház, illetve az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ táncos-színésze volt szintén Nagy József igazgatása alatt.
A színészet mellett rendezéssel és tanítással is foglalkozott, táncművészként készített koreográfiákat is. Közel harminc filmben szerepelt.
2008-tól a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház színészeként is szerepelt, illetve a niši Narodno pozorište művészeti igazgatójaként dolgozott. 2009-ben vendégként fellépett a Békéscsabai Jókai Színházban, 2016-tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban játszott. 2018-ban Aase-díjat kapott.
Bicskei István búcsúztatása és temetése a magyarkanizsai temetőben április 29-én kilenc órakor lesz.