profimedia-0253144949_16.jpg

Elhunyt Philip Zimbardo amerikai pszichológus

2024. október 14-én 91 évesen elhuny Philip Zimbardo, a világ egyik legelismertebb szociálpszichológusa, a Stanford Egyetem kutatója.

Az olasz származású amerikai pszichológus, szociológus, író, kutató Zimbardót a legtöbben az 1971-es híres-hírhedt stanfordi börtönkísérlet miatt ismerhetik, mely annak kiderítését célozta, hogyan tudja egy helyzet egyéni értékrendjétől függetlenül megváltoztatni az ember viselkedését, mit tesz a lélekkel az alá-fölé rendeltség. A részt vevő önkéntesek foglyok és őrök szerepét játszották el, és a kísérletet hat nap után félbe kellett szakítani, mert az alanyok veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét. Hitelességével kapcsolatban néhány éve súlyos kételyek merültek fel. Zimbardo az iraki Abu Ghraib börtönben amerikai katonák által elkövetett kegyetlenkedésekkel is foglalkozott, amely igazolni látszott korábbi eredményeit, és újra az emberi agresszióra és a hatalmi helyzetek pszichológiai kérdéskörére irányította a világ figyelmét. „Zimbardo professzor ezért és ekkor kezdte azt vizsgálni, hogyan lehet az általában közönyös hétköznapi emberekből a jobbik énjüket kihozni, hétköznapi hősökké válni, és hogy a mindennapi hősiesség hogyan tanulható és gyakorolható” – írták róla az általa alapított Hősök Tere Alapítvány Facebook-oldalán.

A hétköznapi hősiesség ügyét népszerűsítendő 2013-tól hét éven át többször járt Magyarországon, hogy előadásokat tartson, beszélgetésekben vegyen részt. 

Ez is érdekelheti

Nem nehezebb ma gyereknek lenni, a problémák jellege változott meg az ELTE kutatói szerint

Az ELTE PPK kutatóinak friss vizsgálata kimutatta: nem igaz, hogy a mai fiataloknak összességében több érzelmi és viselkedési problémájuk lenne, mint a korábbi generációknak.

Itália első orvosnője örökre megváltoztatta a gyermeknevelésről alkotott képünket

1870. augusztus 31-én született a modern pedagógia egyik legnagyobb egyénisége, Maria Montessori, akinek a gondolatai mára már evidenciák, de a harmincas években még el kellett menekülnie a fasiszta Olaszországból. Ma már a szülői blogokon is feltűnnek a jól idézhető meglátásai, például hogy a gyermek számára fontosabb a személyiség fejlődése a tananyag bebiflázásánál.

A komatáltól a playlistig: hogyan hagy nyomot a barátság?

Mint minden emberi kapcsolatot, úgy a barátságot is rítusok fonják körbe: egy közös szokás, amit minden évben megismétlünk, egy belsős vicc, amin csak mi nevetünk, egy törzshely, ahol akár egy egész napot el tudunk tölteni együtt – és persze ajándékok, amelyek mindig emlékeztetnek a másikra. A Magyar Kultúra magazin lapjain Berényi Marianna vette sorra a barátság tárgykultúrájának érdekességeit.

„Jack, a csöpögtető” az egész testével festett, és radikálisan átformálta a modern művészetet

Hetven éve, 1956. augusztus 11-én halt meg Jackson Pollock amerikai festőművész, az absztrakt expresszionizmus vezéregyénisége, aki radikálisan átformálta a modern művészetet, ma pedig csillagászati összegeket fizetnek az alkotásaiért.