A könyvek, amik vagyok: dr. Hevesi Kriszta

Robert Graves: Én, ​Claudius

Kezdésként elárulom, hogy a családi legendárium szerint kisbabaként nagyon későn ültem föl, álltam föl, szintén megkésve kezdtem el csacsogni a külvilággal, és borzasztó nehezen éreztem rá az olvasás ízére is. Anyuék izgalmasabbnál izgalmasabb gyerekkönyvekkel vettek körbe engem, de azok nem tudtak lekötni. A szüleim teljesen kétségbe voltak esve – főleg apukám, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanított –, hogy mi lesz ebből a gyerekből. Ez így zajlott nagyjából nyolc-tíz éves koromig, amikor viszont bevadultam. Hirtelen fejest ugrottam a történelmi regényekbe. Konkrétan faltam őket, anyuék pedig lehidaltak ettől.

A Gőgös Gúnár Gedeont félredobtam, de olyannyira nem tudtam letenni a történelmi könyveket, hogy a balatoni nyaraláson képtelenek voltak kicsalogatni a partra a konyhából, vagy ha sikerült is nekik, az árnyékban olvastam pancsolás helyett. A kedvenceim közül most Robert Graves angol író két részből álló történelmi regényfolyamát emelem ki: Én, ​Claudius és Claudius, az isten. Ezek mellett nagyon szerettem Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című könyvét, a Dömötör Tekla szerkesztésében és feldolgozásában megjelent Germán, kelta regék és mondák című kötetet, a magyar regéket, a Mátyás királyról szóló történeteket, a görög mitológiai alakokat bemutató írásokat, illetve később például Debreczeni József A miniszterelnök – Antall József és a rendszerváltozás című könyvét. Olyannyira imádtam – és imádom a mai napig – a történelmet, hogy sokáig régész akartam lenni.

Lux Elvira: Hát ​még nekem…

Kora serdülő koromban találkoztam Lux Elvira Hát még nekem… című, Egy szexuálpszichológus emlékeiből alcímű könyvével, ami iszonyúan tetszett. Vízválasztó volt számomra. Egyrészt ez volt az én saját kis szexuális felvilágosításom, másrészt imádtam a humorát. Zseniális. Elvira ilyen értelemben is óriási példaképem.

Elliot Aronson: A ​társas lény

Az első diplomám közgazdászként kaptam. Akkor a pszichológia tárgy keretén belül, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó kiadásában olvastam Elliot Aronson A ​társas lény című zseniális könyvét. Imádtam. Mindenkinek ajánlom, mert igazán szerethető, izgalmas pszichológiai bestseller. Szociálpszichológia, így egyszerre szól az egyénről és a közösségről.

Ez a könyv dupla jelentőséggel bír a számomra. Ez volt az, ami ráébresztett arra, hogy pszichológiai pályára szeretnék lépni, és ennek is köszönhetem a sikeres felvételimet is a pszichológia szakra. Ugyanis egy általunk választott könyvvel is készülni kellett a kötelezők mellett a szóbeli megmérettetésre, és ez esetemben egyértelműen A társas lény lett.

Ady Endre: Az Illés szekerén

A nehéz időszakaimban Ady verseit szoktam olvasni, így fiatal felnőtt koromban gyakran voltak a kezemben a verseskötetei. Szerelmes vagyok az agytekervényeibe. Abba, ahogy egymás után rakja a szavakat. Azt kell mondanom, hogy annyi erő van a pökhendi narcizmusában, hogy képes feltölteni, energizálni az olvasót.

Hihetetlen ereje van. Tizenhat évesen meghalt az egyik legjobb barátom, és Ady Tüzes szekerek című versét szavaltam az osztályban a tiszteletére egy megemlékezésen. A Héja-nász az avaron című verset pedig gyakran idézem párkapcsolatot érintő beszélgetésekben, és egyszer meg is festettem művészetterápiás keretek között.

Peller Mariann: Végtelen kísértés

Ez az első kötete Peller Mariann négyrészes könyvsorozatának – Végtelen kísértés, Szerelemszövetség, A Nílus gyermeke, Élethurok –, amit egytől egyig szeretettel ajánlok az olvasók figyelmébe. Nem pusztán a személyes érintettség miatt is említem itt – az a megtiszteltetés ért Marianntól, hogy az első és a negyedik kötet bemutatójának is egyik meghívott vendége lehettem –, hanem legfőképp azért, mert Mariann az elképesztő, határokat nem ismerő fantáziával megalkotott történeten keresztül gyönyörűen ráébreszti az embert: igenis lehet nagyot álmodni! Mert a mai korban is születnek hősök és hősnők, akik megélik a romantikát, a „fentet” és a „lentet” egyaránt bejáró izgalmas, kalandos életet – és a saját életünk főhősei mi magunk lehetünk.

Mariann könyveinek egyik fontos üzenete: merj érezni! Merd használni a fantáziád! Merj álmodni! A könyvei által is felhívja a figyelmet arra, amire hatalmas szükség lenne mai világunkban: az érzelmek megélésére. Emóciók terén óriási deficitet mutatnak emberi kapcsolataink, kapcsolódásaink. Szexuálpszichológusként azt látom, hogy az egocentrikus szexualitás került előtérbe, az érzések pedig háttérbe szorultak. Holott a szex érzelmek nélkül, fizikai minőségében nem több, mint egy „kielégítő” testmozgás.

Címlapfotó: Csorba Márta