A könyvek, amik vagyok: Váradi Gergely

Aldous Huxley: Szép ​új világ

„Gimnazistakoromban találkoztam ezzel a könyvvel, ami annyira megérintett, hogy előadást szerettem volna csinálni belőle, de nem jött össze – sem akkor, sem később, egyetemistakoromban. Ugyanis azzal a problémával szembesültem, hogy a Huxley által leírt, technikailag igencsak fejlett disztópikus világot nagyon nehéz felépíteni és megjeleníteni a színpadon. A regényben van egy rezervátum és egy domesztikált új világ – előbbiben megélhető a szomorúság, utóbbiban azonban mindenki élvezethajhászó hedonista életet él és távol tartja magától a negatív érzéseket – olyannyira, hogy ha szomorúságot éreznek, úgynevezett szómát vesznek be, amitől jobb kedvük lesz.

A szereplők drámai megélései nyomán végigkövethetjük, hogy mennyire nem találja a helyét egy rezervátumból kikerült ember az új világban, és a korábbi közegéből kiszakítva hogyan veszíti el a helyét a rezervátumban is. Mindeközben olyan kérdéseket vet fel az író, amiknek a megválaszolása a hétköznapi civil életünk szempontjából is hasznos, eligazodást segítő. Hiszen egy felgyorsult, technikailag már a könyvben leírtakhoz közelítő világban élünk, ahol elérhetők az érzelmeinkre hatást gyakorló szerek, boldogságpótlékok, ahol egyszerre küzdünk a vágyainkért és harcolunk ellenük, és ahol ideális esetben úgy igyekszünk élvezni az életet, hogy ne két végéről égessük a gyertyát, hanem hosszan tartó boldogságot teremtsünk. Nehéz megtalálni a balanszot, de ez a könyv segít elgondolkozni ezen a témán.”

Albert Camus: Az ​idegen (Közöny)

„Az idegen – az első fordítás címe: Közöny – története azért ragadt meg bennem, mert itt találkoztam először azzal a létszemlélettel és működéssel, amit a Meursault nevű főszereplő képvisel. Meghal az édesanyja, és egészen máshogy éli meg a gyászt, mint ahogy azt általában véve szokás. Kívülről nézve higgadt és nyugodt, ezért furcsán néznek rá az emberek, mondván, hogy »rosszul kéne lenned«. Viszont, attól, hogy a reakciója átlagtól eltérő, ő még igenis lehet átlagos ember, és nem kívülálló, idegen. Egy átlagember, aki a maga módján éli meg és a saját nyelvén fejezi ki az érzéseit – éppúgy, ahogy én is teszem, és ettől nem vagyok furább, mint bárki más. A könyvben egyik történés szervesen következik a másikból, majd ezek előrehaladtával Meursault egyre frusztráltabb lesz, belekeveredik egy bűnténybe, majd gyilkosság vádjával börtönbe kerül.

Drámai történet, összességében véve én mégis azt a tanulságot vittem el magammal, hogy megélhetem úgy az érzéseimet, ahogy az nekem jólesik ahelyett, hogy a környezetem elvárásai szerint működnék. Hozzánk, Magyarországra is beszivárgott valamilyen szinten az az amerikai trend, miszerint folyton boldognak és energikusnak kell lenni, de én nem szeretnék beállni ebbe a sorba. Ha szomorú vagyok, nem erőltetek mosolyt az arcomra, és nem próbálom azt sugározni kifelé, hogy jól vagyok. Felvállalom a valódi érzéseimet.”

Hazai Attila: Budapesti ​skizo

„A ’67-ben született Hazai Attila kortárs magyar író, aki elképesztően jól írt és aki 2012-ben bizonyos források szerint öngyilkos lett. Az egyetem vége felé alapítottunk egy társulatot, aminek a névadója ez a regény lett, hiszen ebből csináltuk az első előadásunkat. A történet egy viszonylag jómódú családban élő intelligens, értelmiségi csávóról szól, aki kicsit művész, kicsit nem, és nem tudja, hogyan töltse az életét. Állandóan siránkozik, eközben pedig sokat gondolkozik és ugyancsak sokat drogozik, speedezik. A regény mindössze huszonnégy órát ír le az életéből, de ezt hatszáz oldalon teszi. A speed eléggé felgyorsítja a férfi gondolatmenetét, ömlenek belőle a szavak.

Nagyon jó a történet, de még ennél is jobb Hazai Attila nyelvezete – az, ahogy megfogalmazza és leírja a dolgokat. Egészen magával ragadó a stílusa, minden mesterkéltség nélkül teljesen élőbeszédszerűen hat. Friss, gördülékeny, mesteri. Ráadásul, mivel a történet a közelmúltban játszódik jól ismert, kultikus helyszíneken, könnyen és élvezetes módon lehet azonosulni a főszereplővel. Gyorsan lepereg az a hatszáz oldal.”

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn ​és bűnhődés

„Felnőttként olvastam ezt a könyvet, amikor tantermi előadást csináltunk egy átdolgozásából Budaörsön. Nagymértékben tudtam kapcsolódni ahhoz a problémához, amibe Raszkolnyikov újra és újra beleütközik – és itt teszek egy kis történelmi kitekintést a könyv története kapcsán. Az orosz értelmiségiek nem igazán tudtak munkát találni a nagy forradalom előtt, így hiába voltak jól edukáltak, nem volt megélhetésük. Később összeverődtek, ebből lett a nagy forradalom. A könyvben szereplő Raszkolnyikov egy eléggé szegény családból jön, beiratkozik az egyetemre, de abba kell hagynia a tanulást, mert nem tudja finanszírozni az iskolát. Ez a pénzzel kapcsolatos problémakör itthon sem ismeretlen: egy fiatal pályakezdőnek sok esetben nincs elég pénze, és ebből fakadóan nincs lehetősége kitörni az őt körülvevő társadalmi osztályból.

Titkos szándékom, hogy a tantermi előadásaink során azonosulni tudjanak Raszkolnyikov helyzetével a pályaválasztás előtt álló diákok, és így bennük is felmerüljön a kérdés, hogyan szerezzenek pénzt és hogyan tudják jól, hatékonyan menedzselni az életüket? Ha nincs pénz, akkor elindul a szorongás, ez a szorongás pedig beláthatatlan következményekkel járhat. Raszkolnyikovnak egy idő után már tanítani sincs kedve, mert bár korábban lelkesedéssel töltötte el ez a tevékenység, többé nem látja értelmét. A szorongás hatására szép lassan bezárkózik az ember a szűk, mocskos kis szobájába és embergyűlölő, mizantróp lesz. Ez egy ördögi, lefelé vivő spirál, aminek az eredményeképpen gonosz szándékok képesek ébredni az egyénben. Épp ezért, ennek a megelőzése céljából igyekszem megoldásokat keresni a szorongáskeltő, pénzt illető kérdésekre. Fel van adva a lecke.”

Jászberényi Sándor: Mindenki ​másképp gyászol

„Ehhez a könyvhöz is személyes szálak fűznek: a Budapesti skizo csoporttal csináltuk a kötet könyvbemutatóját. Jászberényi Sándor író, költő, haditudósító, aki többször is járt Ukrajnában és az arab tavasz idején a Közel-Keleten, Egyiptomban. A Mindenki ​másképp gyászol című novelláskötetét az Ukrajnában szerzett tapasztalatai inspiráltak. A friss nyelvezet miatt üdítő élmény olvasni a könyvet, a hangulata azonban a tartalomból kifolyólag novelláról novellára egyre komorabbá válik. Ízt ad a kötetnek az azt átjáró mágikus realizmus: a csatatéren jelen lévő káoszban, abszurd borzalmakban, megtört sorsokban és tönkrement idegrendszerű emberek életében megjelenő csodás elemek, amiket talán az emberi agy kreál, talán valóban megtörténnek.

Konkrét példa az egyik novellából az a jelenet, amikor épp elindultak a frontra az újonc katonák, és nagyjából tíz perccel az indulás után becsapódott az autóba egy bomba a ponyván keresztül. Felrobbant a kocsi, kirepült az általunk követett katona, és azt látta, hogy a konvoj teljesen megsemmisült, a bajtársai szétszóródva, összevissza hevernek, és az orosz katonák közöttük sétálva lövik le azokat, akik életben maradtak. Éppen ő következett volna, amikor egyszer csak megjelent egy fekete angyal közte és az ellenséges katona között, aki így nem vette észre őt, elfordult és továbbsétált. Tehát, túlélte. Nagyon szeretem, ahogy Jászberényi Sándor ír.”

Címlapfotó: Molnár Dániel