A könyvek, amik vagyok: Szűcs Péter
Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról – ezért a cím: A könyvek, amik vagyok. Szűcs Péter a PetersPlanet.travel alapító-főszerkesztője és a Dharma című regény írója, aki sikeres újságírói és főszerkesztői pozíciókból váltott a szabad világjárásra és a belső utazásra, mely azon túl, hogy számára óriási kaland, az utazási magazinján belül történő szöveges és képi megosztásainak köszönhetően sokakat mélyen inspirál. Lássuk, mely könyvek voltak nagy hatással rá!
Gabriel García Márquez: Száz év magány
„Ezt a regényt egyidőben minden évben újra elolvastam, és minden alkalommal adott valami újat. A Száz év magányt a világirodalom egyik legnagyszerűbb alkotásának tartom. Először a Szerelemről és más démonokról című könyvet olvastam García Márqueztől. Sokáig a hatása alatt voltam, teljesen magával ragadott az a különleges, meseszerű nyelv, amit ebben a regényben használt.
Gabriel García Márquez indított el azon az úton, hogy megtanuljak spanyolul. Eredetiben szerettem volna olvasni a műveit. Onnan visszanézve, ahol most vagyok, azt gondolom, ez volt életem egyik legjobb döntése. A spanyol nyelvnek köszönhetően a világ rengeteg emberével tudtam kapcsolatba kerülni, nemcsak Spanyolországban és Latin-Amerikában, hanem sokszor egészen váratlan helyeken is, például Marokkóban vagy Brazíliában.
De García Márquez nemcsak a spanyol nyelvhez vitt közelebb, hanem Kolumbiához is. Az első egyedül megtett, sorsformáló utazásom Kolumbiába vezetett. Szerettem volna látni Bogotá utcáit, felkeresni a szerkesztőséget, ahol újságíróként dolgozott, és szerettem volna látni Cartagenát is, ami a Szerelem a kolera idején című regény helyszíne. Az az út nemcsak az országot, hanem az egyedül utazás semmihez sem fogható szabadságát is megmutatta nekem. A Száz év magány, a Szerelemről és más démonokról és a Szerelem a kolera idején mind olyan regények, amiket többször újra elolvastam, és mindegyik egészen másért lett fontos az életemben.”
Thomas Mann: A varázshegy
„Éppen egy horvátországi nyaralás alatt olvastam, ahová vonattal utaztam. Az út során a kezemben látva a könyvet többen is megkérdezték, miért választok ilyen nehéz olvasmányt a nyárra. Magyar szakon végeztem az ELTE-n, így a világirodalom klasszikusainak jelentős részét hivatalból is el kellett olvasnom. A varázshegy volt az, ami igazán mélyen megérintett. Évtizedekkel az elolvasása után is érzem a hatását. Nemrég olvastam Olga Tokarczuk Empuszion című regényét, és sokszor úgy éreztem olvasás közben, mintha Thomas Mann művének visszhangja szólalna meg benne. A varázshegy nemcsak az olvasókra, hanem az írókra is hatással van.
A regény sok minden mellett egy korszak végéről szól. Ahogy közeledek az ötvenedik életévemhez, egyre többször érzem, milyen meghatározó élmény felismerni, amikor egy életszakasz lezárul. Vannak korszakok, amelyekben jól érezzük magunkat, mások kevésbé boldogok, de egyszer mindegyik véget ér. Kiskamaszként éltem át a rendszerváltást, erről a Dharma című regényemben is írtam. Később láttam, hogyan zárt le egy egész korszakot a Covid-járvány, majd azt is, hogyan kezdődött egy újabb korszak a pandémia után. Kíváncsian figyelem utazás közben egy eltűnőfélben lévő életforma utolsó képviselőit, mert tudom, idővel el fognak tűnni. Az ember sokszor szinte kézzelfoghatóan érzi a történelem vagy a saját élete fordulópontjait.
Thomas Mann egészen kivételes írói erővel mesél arról, hogy egyszer minden korszak véget ér. Az igazán nagy művek szerintem attól lesznek igazán nagyok, hogy utánuk egy kicsit másként nézünk a világra. Nemcsak emlékszünk rájuk, hanem beépülnek a gondolkodásunkba, és hosszú évekkel később is velünk maradnak. A varázshegy ilyen. Bekúszik az ember bőre alá és vele marad.”
Roberto Bolaño: Vad nyomozók
„Annak az élményét, hogy az olvasás maga is lehet utazás, a latin-amerikai irodalom mutatta meg nekem. Rengeteg könyvet említhetnék. Jorge Amado Flor asszony két férje című regénye például az egyik legviccesebb és mégis mélyen ható brazil regény, amit valaha olvastam. Borges történeteit imádom, és rendkívül fontos az a gondolata is, hogy az irodalom egy együttműködés az író és az olvasó között. Meghatározó nálam Mario Vargas Llosa életműve. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon személyesen is találkozhattam a perui irodalmi Nobel-díjas íróval. Interjút is készíthettem vele. Llosa mesélt arról, hogy az, hogy az olvasó megértse, amit az író ír, az az író felelőssége.
Legutóbbi irodalmi felfedezésem Roberto Bolaño. A mai napig hálás vagyok annak, aki a kezembe adta a Vad nyomozók című regényét, mert ezzel kezdődött a kapcsolatom a Bolaño-életművel. Bolaño chilei író volt, de élete jelentős részét Katalóniában, Barcelona közelében töltötte. Izgalmas volt felismerni a Vad nyomozók néhány helyszínét ott, azon a vidéken. Él egy nagyon jó barátom Katalóniában, akinél sok időt töltöttem, így az irodalom és a saját életem váratlanul összeért ott. A Vad nyomozók is egy különös, abszurd road movie, nagyon szerettem, és ugyanúgy velem maradt, mint A varázshegy.”
Weöres Sándor: A teljesség felé
„Sokáig az éjjeliszekrényemen tartottam ezt a kötetet. Kevés olyan könyv van, amelyhez ennyiszer visszatértem volna. Amit később Indiában a keleti filozófiáról, a bölcsességről és az emberi létezésről megtapasztaltam, annak a nyomait újra és újra felfedeztem ebben a különleges, vékony kötetben. Mintha Weöres Sándor nagyon sok mindent megfogalmazott volna abból, amit én csak évekkel később, utazások során értettem meg igazán.
Ha kortárs magyar irodalomra gondolok, több meghatározó szerző is eszembe jut. Egyetemistaként Grecsó Krisztián Pletykaanyu című kötete volt az első kortárs magyar könyv, amit a kezemben tartottam. Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című regényét a vidéki világ miatt éreztem teljesen a magaménak, de emlékezetes volt az az interjú is, amit ennek a könyvnek a kapcsán készítettem Háy Jánossal a Magyar Rádiónak.
Szeretem Tóth Krisztina líráját és a novelláit is, mert érzékenyek, pontosak és rendkívül szórakoztatóak. Tompa Andrea regényeire is jó visszagondolni, Dragomán György életművét pedig a kortárs magyar irodalom egyik fontos teljesítményének tartom. Vámos Miklóstól nemcsak könyveket, hanem sok bölcs tanácsot is kaptam arról, hogy hogyan érdemes írni.”
Jü Hua: Testvérek
„Az Élni volt az a Jü Hua-könyv, amely megnyitotta előttem a szerző életművét. Az Élni című regény is ajánlással került hozzám. Ahogy visszatekintek a nekem fontos olvasmányokra, egyre inkább érzem, milyen nagy szerepe lehet egy jó könyvajánlásnak egy ember életében. Szerintem Jü Hua napjaink egyik legnagyobb kortárs írója, tényleg rendkívüli történetmesélő. Mindig is közel állt hozzám az a próza, amiben a történet viszi előre a regényt, és nem az író magyarázza önmagát. Jü Hua egyszerű nyelvet használ, és így tud mesteri módon történetet mesélni. A kulturális forradalom időszakát idéző Testvérek című könyve is óriási hatással volt rám.
Kínáról sokan alkotnak úgy véleményt, hogy még soha nem jártak ott. A kínai utazásaimnak és egy sanghaji írórezidenciának köszönhetően lehetőségem nyílt arra, hogy ennek a több ezer éves kultúrának a mélyebb rétegeit is megismerjem. Különösen a vidéki Kína érintett meg. Sokszor éreztem úgy, hogy azok között az emberek között járok, akikről Jü Hua regényei szólnak: gyári munkások, falusi emberek és tiszta szívű parasztok világában. Jü Hua regényeiben ott lüktet egy ősi kultúra emlékezete, miközben nagyon mai és nagyon emberi történeteket mesél. Minden új könyvét kíváncsian várom, az eddigieket pedig jó szívvel ajánlom mindenkinek.”
