A könyvek, amik vagyok: Mautner Zsófi

Paul Auster: 4 3 2 1

„Óriási Paul Auster-rajongó vagyok, nagyon szeretem a letehetetlen szövegeket eredményező írói stílusát, a 4 3 2 1 című könyve pedig az egyik legnagyobb olvasmányélményem. Ez egy vastag, nyolcszáz oldalas fejlődéstörténeti regény, amit a megjelenését követően mindössze pár nap alatt, mondhatni egy szuszra olvastam el egy nyaraláson. A történet a főszereplő karakter, Archie Ferguson sorsának négy különböző – az eltérő és sorsfordító döntései, örömteli és tragikus megélései, közvetlen és közvetett tapasztalatai fényében eltérően alakuló – változatát, forgatókönyvét meséli el mélyen és részletesen, négy fejezeten keresztül.

Azért fogott meg különösen ez a regény, mert nagyon érdekel a döntések témája – az, hogy milyen fordulatokat, milyen életívet és sorsot eredményez hosszú távon egy-egy apró döntés és a környezetünkben történő életesemény.

Emellett azért tetszett, mert szeretem az olyan könyveket, amik a történet tág kontextusba helyezése által rálátást adnak egy adott időszak vagy szubkultúra jellegzetességeire, mert így az olvasásba való belefeledkezés során bővíthetem a tudásom. A 4 3 2 1 története által az ötvenes-hatvanas évek Amerikájára, ideológiai közegére, politikai és társadalmi eseményeire kaptam az eddiginél nagyobb rálátást. Hab a tortán, hogy – ahogy Auster köteteinek figyelmes és elmélyült olvasása során lenni szokott – számos könyvajánlóra bukkantam.”

Annie Ernaux: Évek

„Annie Ernaux Nobel-díjat kapott a munkásságáért, az Évek című regényét pedig a fő művének tartják. Ez az olvasmány mérföldkő jellegű élmény volt számomra, ezt követően az összes itthon magyarul elérhető Annie Ernaux-kötetet megvettem. Az imént említett tág kontextus az Években is remekül érvényesül: a generációkon átívelő történet a negyvenes évek Franciaországában kezdődik és a kétezres évekig tart, bemutatva a főszereplő fejlődéstörténetét, a teljes Franciaország társadalmi, politikai, ideológiai változásait, valamint azt is, hogy miként hatottak ezek a változások az egyének életére, a kultúrára, a divatra.

Elég nehéz, sűrű, szikár, történelmi adatokkal és valós információkkal dolgozó írás, de rám óriási hatással volt, nem tudtam letenni. A 4 3 2 1-hez hasonlóan ezt is nagyjából egy szuszra olvastam ki. Miután befejeztem, arra vágytam, hogy valaki írja meg ennek a magyar megfelelőjét, bár eszement munka lehet hatvan-hetven évnyi valós történelembe foglalni egy kitalált, személyes történetet.”

Alessandro Baricco: Selyem

„Ezt az esztétikai élményt nyújtó könyvet nagyjából másfél-két óra alatt el lehet olvasni, így nagyon sokszor bedobom a táskámba, ha utazom valahova. A történet egy rendszeresen Japánba utazó selyemhernyó-kereskedőről szól, később pedig egy szerelmi szál is kiderül, de nem a sztori a meghatározó számomra, az tulajdonképpen teljesen másodlagos. A hömpölygő írásmód és maga a nyelvezet az, ami lenyűgöz.

Olyan, mint egy zenemű. Minden sort kétszer visszaolvasok menet közben, és gyönyörködöm, teljesen feltölt a szöveg szépsége – a szépség az, ami miatt beleszerettem Baricco munkásságába. Legutóbb egy vonatúton olvastam, kifejezetten jólesett a zakatolást hallva olvasni ezt a ritmusos alkotást.”

Nigella Lawson: Nigella ​asztalánál – Az otthoni főzés öröme

„Ezt a könyvet angol nyelven olvastam (az angol címe: How to Eat – Pleasures and Principles of Good Food), és mérföldkő volt számomra a gasztronómiai kötetek terén. Ez az alkotás az irodalom szakon végzett Lawson elsőként megjelent kötete, ami a ’96-os első kiadása óta alapműnek számít. Azért érzem fontosnak, hogy megemlítsem, mert ennek a nagyjából nyolcszáz oldalas könyvnek az első, puha fedeles borítóján nem Nigella látható, hanem néhány konyhai eszköz, a belső oldalakon pedig egyetlen ételfotó sem szerepel.

Cserébe ez volt az első olyan könyv az életemben, ami szembesített azzal, hogy egy szakácskönyv nem feltétlenül receptgyűjteményt jelent, amiben valaki jól átláthatóan és elkészíthetően összeírja a kedvenc ételeit. A How to Eat hatására ismertem fel, hogy lehetséges, hogy egy receptkönyvben hosszabb legyen a komoly, irodalmi értéket is képviselő, érzelmes összekötő szöveg, mint maga a receptleírás, mert igen, így is lehet írni a gasztronómiáról.

Ez a könyv tudatosította bennem, hogy milyen fontos szerepe van a gasztronómia terén a kontextusnak, amit azóta is a legfontosabbnak tartok. A személyes kontextus letehetetlenné teszi ezt a könyvet, ami ebből adódóan műfajteremtő kötetté vált.”

Byung-Chul Han: A ​kiégés társadalma

„Saját magam számára is meglepő, de egy filozófiai esszékötet-sorozatot is ajánlok. Byung-Chul Han egy Berlinben élő koreai sztárfilozófus, akinek a munkásságával a budapesti látogatása alkalmával vele készített interjúk egyikéből ismerkedtem meg néhány évvel ezelőtt. Olyan nagy hatással voltak rám a gondolatai, hogy azt éreztem, ettől a pasitól mindent el akarok olvasni – így is tettem, és az ő írásait is gyakran viszem magammal a táskámban.

Az említett budapesti látogatása az esszékötet-sorozat első, A kiégés társadalma című kötet apropójából történt, így ez lett az első kötet, amit elolvastam. Műfajából adódóan nehéz olvasmánynak éreztem, de megérte elolvasni. Azt tapasztaltam – amit az esszékötet-sorozat további megjelenéseire is igaznak érzek –, hogy a kötet első tíz oldalában benne rejlik az az öt mondat, amit életem végéig viszek magammal.

Azért volt nagy hatással rám ez a kötet, mert sokakhoz hasonlóan én is látom és érzem, hogy a normálistól eltérő digitális tempóban és ingerközegben élünk, és én is keresem a harmóniateremtést elősegítő kapaszkodókat. Byung-Chul Han olyan fontos mondatokat mond ki, amikhez sokszor visszatérek. Filozofál többek között a feladatok súlyát nélkülöző semmittevés, a külvilágból ránk törő ingerektől mentes tiszta szemlélődés és a »nem tenni, csak úgy lenni« létélmény fontosságáról.”