Hol nyugszanak a magyar történelem és kultúra legjelesebb alakjai? Milyen sírt állított nekik az utókor? És vajon hogyan emlékezünk ma rájuk? Mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából alkalmából ellátogattunk a Fiumei úti sírkertbe, ahol sokak mellett Ybl Miklós, Kossuth Lajos, Ady Endre, Léda, Jászai Mari, Jókai Mór és Babits Mihály nyughelye található.

Ady Endre síremlékére 1928-ban írtak ki pályázatot. A nyertes alkotást Csorba Géza készíthette el, aki személyesen is ismerte a költőt.

Ady Endre múzsái szintén a Fiumei úti sírkertben nyugszanak: Diósy Ödönné, leánykori nevén Brüll Adél, akit többnyire csak Lédaként emlegetünk, valamint Boncza Berta, vagyis Csinszka, aki a temető másik részén, Farkasréten kapott sírhelyet.

 

?Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz az őszi falevélben, mikor lehull; megtalálsz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig szemközt fogok előtted állani.? Jókai Mór végakarata az volt, hogy ne kerüljön kő földi maradványai fölé. Az utókor így kertet épített sírhantja köré. A kertfal körirata Negyven év visszhangja című önéletrajzi művéből származik.

 

Ybl Miklós, az Operaház építészének emlékét díj is őrzi, de magyar csillagászok 2002-ben egy kisbolygót is elneveztek róla. Síremlékét Fort Sándor tervezte, a szoborportrét Stróbl Alajos készítette.

 

Kossuth Lajos síremlékét, amelynek felállítására közadakozást szerveztek, a Deák-mauzóleumot is készítő Gerster Kálmán építette. A szobrászati díszítés Stróbl Alajos munkája.

 

Mindenszentek napján a sírkert ravatalozója előtt Mága Zoltán Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekara koncertezett. Felhangzott J. S. Bach több szerzeménye, Schubert Ave Mariája és Tomaso Albinoni legismertebb műve, az Adagio is.

További fotók a megemlékezésről

Kultúra.hu

Fotók: Csákvári Zsigmond