Eötvös Péter 2009 AFP 16-9.jpg

Eötvös Péter utolsó művét posztumusz Artisjus-díjjal ismerték el

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el a Magyar Zene Házában május 6-án tartott díjátadón. Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Az Artisjus 24. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókra és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság – Bágyi Balázs, Both Miklós, Czutor Zoltán, Kocsák Tibor, Major Eszter és Sebestyén Áron – készítette elő.

Tabár Istvánt életműdíjjal, Kovács Adriánt az év könnyűzeneszerzője címmel, Schwarcz Ádámot, azaz Beton.Hofit pedig az év könnyűzenei szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciójának a Stúdió 11 60 éves koncertjét választották, a formáció tagjai: Rátonyi Róbert, Barbinek Gábor, Boegán Péter, Csejtei Ákos, Csizmadia Dávid, Gátos Iván, Kalmus Pál, Magyar Ferenc, Nagy Balázs, Takács Donát, Tóth Gyula és Zsoldos Dániel. Junior Artisjus-díjat kapott Baukó Attila (Azahriah), Cseri Hanna (cserihanna), valamint a 18 éves Szirmai Marcell (Pogány Induló), aki az Artisjus-díj történetének legfiatalabb egyéni díjazottja. Az év magyarnóta-szerzője Ludvig József lett.

Cseri Hanna HN.jpg
Cseri Hanna bábrendező, énekes-dalszerző. Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

Az év komolyzenei műve kategóriában idén három alkotást is díjaztak: Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs Jób könyve, Mohay Miklós Aranyszájú Szent János liturgiája, valamint a március 24-én elhunyt Eötvös Péter Valuska című, Krasznahorkai László regénye nyomán készült műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Oláh Patrik kapta. 

Ez is érdekelheti

Eötvös Péter kapta a Kossuth-nagydíjat

Zeneszerző, karmester, tanár, aki egy interjúban úgy fogalmazott: „dzsessz és székely zene, ez vagyok én”. Eötvös Péter a 20-21. századi zene nemzetközi színtéren is ismert és elismert alkotója.

Both Miklós, a 21. század Bartók Bélája

A legtöbbször ezzel a jelzővel illetik Both Miklóst a Palimo Story kapcsán. Népdalgyűjtés céljából járt Indiában, Iránban, Kínában, Oroszországban, Erdélyben és Ukrajnában is. A Hajógyár Életút című sorozatának vendége Both Miklós zeneszerző, előadó, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Egy letűnt kor krónikása

Január 5-én ünnepli hetvenedik születésnapját Krasznahorkai László Kossuth-díjas író, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője.

Operáit irodalmi művekre írja, példaképeinek önálló darabokat szentel

Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, a kortárs zene kiemelkedő alakja január 2-án nyolcvanéves.