Kolozsvár egyik legkorábbi, XV. századi, építészeti részletekben gazdag polgárházának helyreállítása 2009–2019 között a magyar és a román állam támogatásával, több tucat szakember közös munkájával valósult meg.

Forrás: Magyar Unitárius Egyház

A díj egyszerre jutalmazza a helyreállításban részt vevő tervezők, kutatók, restaurátorok, kivitelezők és a tulajdonos, a Magyar Unitárius Egyház közös erőfeszítéseit és vízióját. A laudációban a zsűri külön kiemelte, hogy egy korábban veszélyeztetett és súlyosan károsodott épület alapos művészettörténeti és régészeti kutatást követő hiteles helyreállításán túl értékelendő, hogy a Vallásszabadság Háza 2018-tól a nagyközönség előtt is megnyitotta a kapuit, és ezáltal Kolozsvár egyik fontos és közkedvelt kulturális központjává vált.

A házban három állandó kiállítás is helyet kapott.

A helyreállítás során feltárt jelentős régészeti leletek bemutatása mellett láthatóvá váltak a Magyar Unitárius Egyház művészeti értékeiből, kegytárgyaiból, kézirataiból, könyveiből és festménygyűjteményéből kialakított tárlatok.

Idén az Európai Bizottság és az Europa Nostra örökségvédelmi szervezet által közösen meghirdetett Európai örökségi díjban/Europa Nostra-díjban öt kategóriában 18 ország 30 projektje részesül. A díjak ünnepélyes átadására szeptember 26-án Prágában kerül sor.

Nyitókép: MTI/Biró István