Europa Nostra-díj
Európai Örökség Díjat kapott Kolozsvár gótikus öröksége és a Szent Mihály-templom, a közönségdíj a szászalmádi erődtemplomé
Idén Bukarest látta vendégül az európai örökségvédelem éves szakmai konferenciáját. A négynapos rendezvény keretében az Ateneul Român koncertteremben hétfő este adták át az Európai Unió örökségvédelmi kitüntetéseit, az Europa Nostra-díjakat öt különböző kategóriában.
Felkerült a kolozsvári Szent Mihály-templomra az Europa Nostra-díj bronzplakettje
Leleplezték szombaton az Europa Nostra-díjhoz járó bronzplakettet a kolozsvári Szent Mihály-templom falán. Az Erdély egyik jelképének számító kolozsvári római katolikus templom szakszerű helyreállításáért ítélték oda az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerését.
Az Europa Nostra-díj nyertesei között a Budapest100 fesztivál
Az Európai Bizottság és az Europa Nostra kihirdette az Európai Unió Kulturális Öröksége díj/Europa Nostra díj 2023 nyerteseit, köztük a Budapest100-at. A 21 ország 30 nyertesét egy örökségvédelmi szakemberekből álló zsűri választotta ki a válogató bizottság előzetes értékelése alapján.
Europa Nostra-díjjal tüntették ki a kolozsvári Vallásszabadság Házát
A kolozsvári Vallásszabadság Házát, a volt unitárius püspöki rezidencia helyreállítását a műemlékvédelemi szakterület legrangosabb kitüntetésével, Europa Nostra-díjjal tüntették ki.
Cecilia Bartoli váltja Plácido Domingót az Europa Nostra élén
A hágai székhelyű szervezet elnökségét az elmúlt tíz évben Plácido Domingo töltötte be. Mandátuma lejártával a közgyűlés 2022. május 20-án új elnököt választott. Egyhangú szavazással Cecilia Bartolit választották a szervezet élére.
Másfél milliárdból éled újjá a szántódpusztai majorság
Másfél milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fejleszthetik és alakíthatják látogatóközponttá a dél-balatoni szántódpusztai majorságot.
Europa Nostra-díjat kapott a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója
A Gödöllői Királyi Kastély Egy Kastély titkos élete című kiállítása, valamint az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány is díjat nyert.
A színháztervező
Szenes István Ybl Miklós-díjas és Europa Nostra-díjas belsőépítésszel, érdemes művésszel, a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetőjével az Eiffel Műhelyház belsőépítészetéről, a családjuk kertjében lezajlott első hazai happeningről és az egymást követő generációk közötti kapcsolat fontosságáról is beszélgetett az origo.
Díjakat kapott a Zeneakadémia
Plácido Domingo operaénekes, az Europa Nostra-díj bizottságának elnöke és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa augusztus 7-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre látogatott, ahol az intézmény képviselőjének átadták az Europa Nostra-nagydíjat, valamint leleplezték az Európai Örökség-címmel járó plakettet.