Ez nem restaurálás, hanem a kulturális örökség meggyalázása

Művészet

Az északspanyol város, Soria 18. századi templomát amatőr restaurátorok vették kezelésbe. Az eredmény minősége felér a 12 évvel ezelőtt elhíresült, szintén spanyol Moncsicsi-Jézushoz.

Az eredmény döbbenetesre sikerült. Forrás: soriapatrimonio
Az eredmény döbbenetesre sikerült. Forrás: soriapatrimonio

A profi restaurátorok és a helyi kulturális örökség megőrzéséért aggódók egyaránt magyarázatot követelnek arra, hogyan juthatott ilyen sorsra az 1725-ben épüt soriai Ermita de Nuestra Señora del Mirón templom angyala – írja a Guardian, felidézve két korábbi, kísértetiesen hasonlító spanyol esetet. 2012-ben Borjában egy idős asszony próbált meg restaurálni egy Jézus-freskót, de az eredmény az ikonografikus ábrázolás helyett inkább egy Moncsicsihez hasonló alak lett, 2018-ban Estellában pedig egy sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló, hispán-flamand gótikus stílusú, festett fa lovas szobor kapott az eredeti sötét tónusú, finom árnyalatai helyett homogén, erős színeket, és ezzel inkább egy vidámparki körhinta figurájára emlékeztetett, mint több száz éves műalkotásra.

A helyi örökségvédők problémásnak tartják, hogy a műemlék épület felújításához semmiféle (szakmai) minimum nincs előírva. A „restaurátorok” előtanulmányok nélkül fogtak munkához, a román és gótikus alapokra épített templom fehér hajójának íveit és támoszlopait rózsaszínes-lazacosra festették, az angyal arcát pedig egészen furcsán festették át. Az örökségvédők szerint úgy néz ki most a templom, mint egy karikatúra.

A spanyol restaurátorszövetség, az Acre közleményt adott ki, felhívva a figyelmet arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak professzionális restaurátorokat kellene bevonni a felújítási és állagmegóvási munkákba. A szervezet elnöke, Francisco Manuel Espejo szerint ez nem egy elrontott restaurálás, mert a restaurálást professzionális szakember végzi, ez a kulturális örökség meggyalázása. A közleményben magyarázatot követelnek Kasztília és León tartomány örökségvédelmi hivatalától, kiemelve, hogy minden felújításnál heti rendszerességű ellenőrzés szükséges, hogy a folyamatot pontosan dokumentálják és „elkerüljék az invazív és a tisztességtelen beavatkozásokat”.

A tartományi válasz szerint a templom nem tartozik a felügyeletük alá, mert nem elég magas az örökségvédelmi besorolása. A negyvenezres város, Soria önkormányzata egyelőre nem kommentálta a történteket. A templom az Osma-Soria egyházmegye illetőségébe tartozik, amelynek szóvivője elmondta, „minden munkálathoz megvoltak a megfelelő eredmények, és vannak, akiknek tetszik a végeredmény, vannak, akiknek meg nem”.