A rockzene és a hozzá kapcsolódó mozgalom 66 éve indult világhódító útjára. Bár a szocialista országok kultúrpolitikusai nem fogadták kitörő lelkesedéssel az új hangzású dallamokat és a szabad szellemű szövegeket, azok mégis gyökeret vertek, és a rock máig a legnépszerűbb művészeti ágak egyike.
Mikor és miért hoztad létre a Rockmúzeumot? Ez azért is érdekelne, mert a rockzene élő, mindennapi dolog, ezért különös múzeumi keretek között elképzelni.
A rock születését legtöbben 1955-re datálják, nevezetesen Bill Haley Rock Around The Clock című számának megjelenéséhez kötik. Magyarországon a hatvanas évek elejétől beszélhetünk ennek a zenei mozgalomnak a megszületéséről. Például az Omega a saját mitológiája szerint 1962. szeptember 23-án alakult, ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, hiszen 1960-ban már mozgolódtak a fiúk.
A múzeumot nem egyedül hoztam létre, fontos társaim is voltak. Egyesületi formában működünk, tízen kezdtük az előkészületeket 2013-ban. Rá egy évre egy bérelt ingatlanban, a XIII. kerületi Kárpát utca 23. számú házban, mintegy 810 négyzetméteren megnyílt a múzeum. Ez elég nagy alapterület, ezért kicsit aggódtunk, hogyan fogjuk megtölteni tartalommal. Aztán szép lassan jöttek a zenészek és a rajongók, hozták hozzánk a féltve őrzött relikviákat, s rövid időn belül már szinte lavinaszerűen özönlöttek hozzánk az emléktárgyak. Az idők során egyfajta presztízsünk is kialakult, sokan akartak nálunk kiállítani. Arra a kérdésre, hogy miért hoztuk létre a múzeumot, egyszerű a felelet:
rajongunk a rockzenéért.
Milyen anyagok láthatók nálatok?
Plakátok, hangszerek, erősítők, fotók, fellépőruhák – elég széles a választék. A szervezőtársaimnak szerencsére igen tetemes kapcsolati tőkéjük van. Ismerik a korszak zenészeit, akik közül a múzeum hírére sokan mellénk álltak, segítettek. Szörényi Levente számos hangszerét, Szikora Róbert a fellépőruháit hozta, és még hosszan sorolhatnánk a neveket.
A kezdet kezdetén azonban még mi magunk kerestünk hangszereket. Eleinte három Cremona gitár volt kiakasztva a falra, ez volt a gyűjtemény magja. Mára már minőségi cserék révén is gazdagodik a gyűjtemény: kevésbé jelentős tárgyakat cserélünk ikonikusabb darabokra. Bizonyos felajánlásokat, noha ez kicsit kellemetlen, vissza is utasítunk, hiszen lassanként a bőség zavarával küzdünk. Kinőttük ezt a 810 négyzetmétert.
Mely darabokra vagytok a legbüszkébbek?
A koronagyémántok közt tartjuk számon Szörényi ikonikus Ovation gitárját, amin a nyolcvanas évek elejétől játszott, de nálunk van az az 1966-ban használt Höffner gitárja is, amit az első táncdalfesztiválon pengetett. Nálunk került vitrinbe Som Lajos Rickenbackerje, és a P. Mobilos Bencsik Sándor öt gitárja is itt van. Őt egyébként nagyon kedveltem, Debrecenben még utcát is sikerült elneveztetni róla. Az az első, magyar rocksztárról elnevezett közterület az országban. És bár elsősorban magyar vonatkozású tárgyakat gyűjtünk, Elvis Presley karórája is megtekinthető nálunk. Büszke vagyok rá, hogy miénk az ország legnagyobb koncertplakát-gyűjteménye, sőt mi vagyunk a világ legnagyobb KGST-gyártmányú hangszergyűjteménye is: Jolada, Orpheus, az NDK csodák és szovjet Ural gitárok gazdagítják a kiállítási anyagot.
Úgy tudom, jelentős oral history archívumotok is van.
Ez az én mániám, ugyanis könnyűzenei újságírással is foglalkozom. Biztosan hallottad ennek a műfajnak a tréfás definícióját: írni nem tudók készítenek interjúkat beszélni nem tudókkal olvasni nem tudók számára. Mélyinterjúinkat könyv formájában is megjelentetjük.
E tevékenységed elismeréséül tavaly téged választottak az év zenei újságírójának.
Igen, erre büszke is vagyok, és ez a munka tovább folytatódik. Eddig 220 interjút készítettem, de még jó néhány hátravan. Ezeket az anyagokat a Beatinterjúk I. és a Beatinterjúk II. című köteteimben jelentettük meg, az utóbbi a napokban került forgalomba.
Úgy hallottam, koncerteket is rendeztek.
Van egy kamaratermünk, ahová száz ember fér be. Péntekenként beatnapokat tartunk, szombatonként pedig a rocké a főszerep. Olyankor összegyűlnek a régi csibészek, az öreg hippik, akik már nyugdíjasok, így újra ráérnek zajongani, mint a régi szép időkben. Klassz dolog, hogy a beatkorszak zenekarai mostanában újraélednek, például az Anonimus és a Syconor is fellép nálunk havonta egyszer.
Egy szombati rockkoncertünkre beesett Glenn Hughes, a Deep Purple basszusgitárosa is.
Eredetileg csak öt percre jött, aztán órákig maradt. Vicces volt, mert szeretett volna megvenni pár hangszert, de mondtuk neki, hogy ez egy múzeum, nem hangszerbolt. Most persze a járvány miatt szünetelnek ezek az események, békeidőben viszont jönnek középiskolás csoportok is, amelyek számára már a CD is ismeretlen, a magnókazettáról nem is beszélve.
Napjaink rockbandáitól is őriztek valamit?
Az a koncepciónk, hogy csak 25 évnél régebbi relikviákat gyűjtünk. Leginkább a hatvanas évek emlékeire koncentrálunk, mivel főként abból az időszakból kell megmenteni az utókornak a tárgyi emlékeket. Egyéb irányzatokra, a punkra vagy a nyolcvanas évek új hullámára sajnos jelenleg nincs emberünk, de mindig várjuk önkéntesek jelentkezését. A rockon kívül odafigyelünk viszont a popzenei relikviákra is. A táncdalénekes közül Aradszky, Koós János és a Záray–Vámosi házaspár tárgyai is helyet kaptak nálunk.
Neked melyik a kedvenc bandád?
Számoma a hard rock- és bluesalapú zenék a legkedvesebbek, például a Led Zeppelin vagy a magyarok közül a Beatrice ’78 és ’81 közé eső korszaka. De közel áll hozzám a Syrius, a P. Mobil és a P. Box is. Ez számomra szerelem.
Nyitókép: Magyar Rockhírességek Csarnoka. Forrás: Facebook
