2007 óta február 3. a magyar rejtvényfejtők napja annak tiszteletére, hogy ezen a napon jelent meg először 1957-ben a Füles magazin. A hetilap mindig vasárnap jelent meg, mert abban az időben ez a volt a hét egyetlen munkaszüneti napja. Az ünnepnapot – a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) kezdeményezésére és az akkori oktatási és kulturális miniszter hozzájárulásával – hagyományteremtő szándékkal hozták létre, és a kezdeményezés ki is állta az idő próbáját.
Amikor a Füles először megjelent, és még utána is hosszú ideig, alig akadt a magyar sajtóban politikamentes lap. Ezért – és persze népszerűségének köszönhetően is – 1957 és 1987 között a kortárs magyar irodalom olyan kiválóságai írtak a számára, mint például Heltai Jenő, Devecseri Gábor, Somlyó György, Darvas Szilárd, Örkény István, Karinthy Ferenc, Királyhegyi Pál, Kolozsvári Grandpierre Emil és Fehér Klára. A lap állandó szerzője volt a legendás bűvész, Rodolfo is. A legnevezetesebb képregényrajzolók Korcsmáros Pál és Zórád Ernő voltak. Számos rejtvény- és rovattípust Magyarországon a Füles honosított meg. Ilyen a Poénvadászat, az Olasz módra, a Futballmeccs a rejtvénypályán, és a Plusz egy vicc rejtvény, valamint az úgynevezett rejtvénycikk, amely az ismeretterjesztés sajátos műfaja. A Fülesben jelent meg először sudoku feladvány is.
A magyar rejtvényfejtők napján a ROE rejtvényfejtő versenyt szervez. A mai világban is sokan vannak Magyarországon, akik szeretik a rejtvényeket, akik minden évben egyre növekvő létszámban csatlakoznak az ünnepnapi rendezvényhez. Jóllehet a rejtvényfejtés alapvetően még ma is megmaradt papíron, ceruzával és radírral végzett szellemi sportnak, de már megjelentek a számítógépeken, okostelefonokon is játszható játékok.
Magyarországon 1925. január 22-én jelent meg az első „keresztszórejtvény” a Ma Este című hetilap hasábjain Kristóf Károly (1904–1994) tollából. Magyarország igazi rejtvénynagyhatalomnak számít, hiszen sok országban jellemzően a sudoku mellett csak hagyományos és skandináv keresztrejtvényeket tartalmazó kiadványokat lehet vásárolni, míg Magyarországon a több száz rejtvénymagazin között számos, speciális típusú feladványokat tartalmazó újság is található.

Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Budapest, 2016. szeptember 12.)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró, prózaíró, politikus. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Zámolyon született 1930. február 3-án földműves családban. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. 1942-ben a népi írók által kezdeményezett Országos Falusi Tehetségkutató Intézet segítségével Pápára került középiskolába. Itt érettségizett 1950-ben a Református Kollégiumban. 1950-ben munkatársa lett a Pápai Néplap című újságnak, majd a Veszprém megyei Népújságnak. 1951–52-ben Budapesten az Egyetemi Orosz Intézetben orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakon tanult. Tanulmányait háromnegyed év múlva betegsége miatt kellett félbehagynia, tüdőszanatóriumba került.

1953 augusztusában 14 verse jelent meg egyszerre. Ekkor figyelt föl költészetére a kritika. 1953–54-ben az Irodalmi Újság, 1954-ben a Szabad Ifjúság munkatársa. 1955–56-ban az Új Hang versrovatának szerkesztője. 1957–58-ban tisztviselő a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író 1968-ig, közben 1962–63-ban a Jövő Mérnöke című lap munkatársa. 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja.

Az 1980-as évektől a szellemi és politikai ellenzék egyik vezetője, a monori (1985) és a lakitelki tanácskozás (1987) előkészítője.

1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1988–93 között elnökségi tag. 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelenő Hitel című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke. 1990-ben megkapja a Kossuth-díjat, amelyet korábban ellenzéki magatartása miatt tagadtak meg tőle. 1997-ben Sára Sándorral és Kósa Ferenccel Magyar Örökség Díjat kap a Tízezer nap című filmért.

1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke, 1992-től emellett a Hitel főszerkesztője volt.

Utolsó éveiben visszavonult életet élt. Hosszan tartó szenvedés után hunyt el 2016. szeptember 12-én, Budapesten.

Görömbei András: Csoóri Sándor életrajza (részlet)

„Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender”
Február 3-a a kultuszban, névadásban, népszokásokban oly népszerű legendás Szent Balázs napja. A hagyomány szerint örmény volt, a kisázsiai Szebaszté püspöke. Számos csodája ismeretes. Egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. Más alkalommal egy asszonynak visszaadta a disznaját, melyet egy farkas rabolt el. Az asszony hálából gyertyát adott neki és „kóstolót” a disznó húsából. A szent püspök az üldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. A római helytartó azonban ott sem hagyta békén a remete püspököt, s oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló testőrsége sem menthette meg, mert nem engedte harcolni őket. 316 táján végezték ki. Előbb kenderrost-fésülésre szolgáló gerebennel vagy a len, gyapjú kifésülésére való vasfésűvel kínozták félholtra, majd vízbe fojtották: belefojtották a szuszt.
Legendáinak minden mozzanata – de kultusza és a nevéhez fűződő szokások is – a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje (keleten a VI., nyugaton a IX. századtól). Erre utal a halszálkától megmentett gyermek legendája. A gyermekhalandóság okai közt régen az élenjáró torokgyík (diftéria) ellen a katolikus és görög vallású anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni. A legenda azonban halszálkát említ, nem betegséget, és ez arra utal, hogy Balázs már a nagyböjt szentje, a hal ugyanis böjti étel. Való igaz, hogy a böjt kezdőnapjának, hamvazószerdának legkorábbi időpontja Balázs napjára következik.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

CSÓKÁS FERENC, (Kecskemét, 1824. február 3. – Cegléd, 1905. november 30.): kecskeméti parasztgazda, a homoki szőlő- és gyümölcstelepítés egyik magyar úttörője.
Kitűnő gyakorlati gazda, aki önműveléssel kiváló szakemberré vált. Eredményeit, módszereit rendszeresen publikálta. Közleményei, tanácsai a korabeli szaklapokban láttak napvilágot. Bátran hirdette az alföldi, a homoki borok egyenrangúságát a hegyvidékiekkel – megfelelő, helyes kezelés esetén. Kiváló gyümölcsfajtákat ültetett és óriási munkát fejtett ki a Chasselas csemegeszőlő meghonosítása érdekében Kecskemét határában. Jelentős alkotása az Alföldön első ízben épített téglapince Ballószögön; a nagyrészt saját égetésű téglából épített pincében bizonyította be, hogy lehet jó bort szűrni a homoki szőlőből is.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A szegedi Fogadalmi Templom építője, FOERK Ernő (Temesvár, 1868. február 3. – Budapest, 1934. január 26.) eredetileg szobrásznak készült, közben építőmesteri gyakorlatot szerzett, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. 1891-től Steindl Imre asszisztense volt a Műegyetemen és irodájában is dolgozott; ő irányította az Országház belsőépítészeti munkáit. Három évtizeden át volt a Felső Építőipari Iskola tanára, ahol tanítványaival jelentős műemlék feltáró és restauráló munkát végzett; utóbbi keretében ő irányította a kalocsai székesegyház és a román kori ócsai templom restaurálását. Eklektikus épületein – több, mint félszáz templomot tervezett – szívesen alkalmazta a középkori építészet román illetve gótikus elemeit. Legjelentősebb munkái: a szegedi Dóm, a zágrábi Főposta (Sándy Gyulával), a budapesti domonkos rendi és a beregi Vállajon álló impozáns római katolikus templom, valamint az újpesti, egykori Fa- és Fémipari Szakiskola a Görgey utcában.
Építészeti tárgyú könyvei is jelentősek, például A szerb-ortodox templomtípus fejlődése (1927), A magyar építészet rövid története (1929), Az építészeti stílusok fejlődése (1932).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993, Magyar Életrajzi Lexikon)

A Ford gyár legsikeresebb gépkocsi-modelljének tervezője, GALAMB JÓZSEF (Makó, 1881. február 3. – Detroit, 1955. december 4.) először a szegedi Fa- és fémipari szakiskolában, majd a budapesti Felső-ipariskolában tanult, 1901-ben szerzett végbizonyítványt. Először a diósgyőri Vasgyárban, majd a hódmezővásárhelyi Mérleggyárban gyarapította gyakorlati ismereteit, ezután Aradra került, a Magyar Automobil Rt-hez. Itt elnyert egy ösztöndíjat; ennek köszönhetően 1903-ban Németországba utazott tanulmányútra. Az ösztöndíj fogytával szakmunkásként helyezkedett el különböző német városokban, végül a frankfurti Adler gépkocsigyárban. Itt tudta meg, hogy 1904-ben az egyesült államokbeli Saint Louis-ban autó világkiállítás lesz. Megtakarított pénzét költötte az utazásra és 1903 októberében gyakorlatilag pénz nélkül érkezett New Yorkba. Először dobozgyári segédmunkásként, majd szerszámkészítőként dolgozott, sikerült eljutnia a világkiállításra, és az ott látottak úgy fellelkesítették, hogy elhatározta: az autóiparban keres munkát. Először Clevelandban vállalt karburátorkészítést, majd Niles-ban lett szerszámtervező. A nyelvet közben jól megtanulta és 1905 decemberében az akkor még kis létszámú Ford Motor Company mérnöki munkakörben, gépkonstruktőrként alkalmazta. Egyik tervrajza annyira megtetszett a gyáralapító Henry Fordnak, hogy vele terveztette meg a később legsikeresebbé vált termékét: a T-modellt, az egyszerűen vezethető és szerelhető, olcsó „népautót”. Joggal nevezhető így, hiszen 1908 és 1927 között több mint 15 millió készült belőle. Mindez Fordnak hatalmas vagyont, Galamb Józsefnek pedig nagy tekintélyt szerzett. 1944-ig dolgozott az időközben mamutvállalattá fejlődő gyárban. Gépkocsikon kívül hadigépeket és traktorokat is tervezett.
Galamb József nem szakította meg kapcsolatát Magyarországgal. Többször hazalátogatott, előadásokat tartott a Mérnök és Építész Egyletben. 1921-ben százezer koronás ösztöndíjat alapított makói fiatalok támogatására.
A munkáját elemző szakemberek különösen a T-modell sebességváltójának bolygóműves megoldását, mint az akkori rossz útviszonyokhoz alkalmazkodó konstrukciót emelik ki, továbbá a gyújtóberendezés leegyszerűsítését.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

A botanika és mineralógia úttörő kutatója, KITAIBEL PÁL (Nagymarton, 1757. február 3. – Pest, 1817. december 13.) a pesti egyetemen orvosdoktori oklevelet szerzett, de orvoslással sem a gyakorlatban, sem elméletben soha többé nem foglalkozott. Viszont még hallgató korában, 1784-ben tanársegédként alkalmazták a kémiai és botanikai tanszéken. 1810-ben, a két tudományág szétválasztása során a botanika tanszékvezető professzora lett. Tevékenysége azonban nem korlátozódott a növényvilágra; sokoldalú kutatómunkát fejtett ki. Vizsgálta például ásványvizeink összetételét, gyógyító hatását, ezért a hazai balneológia megteremtőjének számít. Posztumusz művét, a Hydrographia Hungariae-t ma is forrásmunkaként használják. A magyar flóra kutatásában érte el legnagyobb eredményeit. Az egyetemi botanikus kert igazgatójaként gyarapította, rendszerezte a növényállományt és megalapította, majd saját gyűjtésű növényekkel gazdagította a tanszék herbáriumát. Kormányzati megbízásból 1792 és 1816 között gyűjtőútjain – Erdély kivételével – bejárta az egész országot; több, mint 20 000 kilométernyi utat tett meg. 1795-ben ismerkedett meg Waldstein Ferenc gróffal, aki munkatársa, barátja, anyagi támogatója lett. Neki köszönhető, hogy 1799 és 1812 között Bécsben latinul, három díszes kötetben, 280 színes rézmetszettel illusztrálva megjelenhetett Kitaibel főműve, a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae, azaz a Magyarországon fellelhető növényritkaságok képes ismertetője. Az egyetem megbízta a teljes Flora Hungarica megírásával, de ebben korai halála megakadályozta. Gazdag kéziratos hagyatékának egy része máig feldolgozatlan.
Kitaibel országjárásai közben ásványokat is gyűjtött, és mint kiváló kémikus ásványanalizáltatta azokat.
Az 1810. évi móri földrengést Tomcsányi Ádám fizikaprofesszorral tanulmányozta; észleléseiket is közösen publikálták Dissertatio de terrae motu című munkájukban 1814-ben. Ez a mű az első hazai földrengés-monográfia és a világ első földrengési térképét tartalmazza, ahol a szerzők a nemzetközi szakirodalomban elsőként alkalmazták az úgynevezett izoszeiszta vonalakat.
Kitaibel Pál tudományszervezői tevékenysége is jelentős: 1902-ben magyar természettudományi társaság tervezetét terjesztette fel Bécsbe, de tervét a kormány elutasította; csak jóval halála után, 1841-ben valósulhatott meg a Magyar Természettudományi Társulat formájában.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)