Augusztus – Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava

Augustus császár a naptárban
Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.
(…)
Az „augustus” szó voltaképpen az „augur”-ra megy vissza, vagyis a madárjósra („avi-ger”), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus „a legszerencsésebb” (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek. Ettől fogva csakugyan ezt a nevet használta Gaius Octavianus Julius Caesar. S ugyanúgy, ahogy Caesar nevéből általában rangjelzés lett „Kaiser”, „császár” és „cár” formában, ugyanúgy lett az Augustus nevéből is rangjelzés: ettől fogva minden uralkodó a „sérthetetlen császári felség” jelzőjéül használta az „Augustus” nevet, a császárnék pedig az „Augusta” nevet kezdték viselni. A név maga mégis az „augusztus” hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet)

Vasas Szent Péter

Augusztus 1-jének pogány múltját kettős keresztény ünnep alapításával próbálta az egyház elfeledtetni. Ez a nap a katolikusok számára Szent Péter bilincsekből való szabadulásának emlékünnepe (festum S. Petri ad vincula), a nép nyelvén Vasas Szent Péter, Szent Péter vasaszakadása. A Szentírásban foglaltak szerint (ApCsel 12,1–11) Heródes Agrippa 42-ben idősebbik Jakabot lefejeztette, Pétert pedig börtönbe záratta, s ott nehéz vasban, szigorú őrizet alatt tartatta. Ám a rákövetkező éjjelen megjelent a börtönben az Úr angyala. Érintésére leestek Péter láncai, s az apostol az alvó őrök között észrevétlen távozhatott. Mind Jakab kivégzése, mind Péter szökése húsvétkor esett meg az Írás szerint, vagyis akkor, amikor a Szentföldön aratni kezdenek. Gyaníthatóan az aratás európai időpontja miatt tétette az egyház Jakab napját július 25-ére, Péter szabadulásának ünnepét pedig augusztus 1-jére. Ezen a napon szentelték föl a csoda emlékére emelt római San Pietro in Vincoli templomot. Az erről szóló egykorú, V. századi hivatalos bejelentés azt írja, hogy az ünnepnapot egy pogány császári ünnep helyettesítésére iktatták a naptárba (nyilván Augustus már említett ünnepéről van szó). Végső soron azonban Szent Péter bilincseinek ünnepe, a naptári szomszédságban köszöntött mártír Jakabbal Lug bilincseit és halálát volt hivatva helyettesíteni.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Lug napja

Lug bilincsei

A nyári napfordulót követő 40. nap, augusztus 1-je a kelták évszakzáró és – nyitó ünnepe volt. (Épp csak megemlítem, hogy Kínában is augusztus első napjaiban kezdődik az ősz.) Lugnasad v így hívták az ünnepet – a másik három kelta évszakünneptől eltérően ma már csak a Brit-szigeteken él, persze álnéven és megváltozott formában, de, éppen az eltüntetésére tett, eredményesnek hitt kísérletek árulják el, hogy valamikor Európa-szerte ünnepszámba ment. Lug isten volt, aki több kelta alapítású városnak adta a nevét. Így Lyonnak (Lugdunum), Laonnak, Leydennek és Carlislenak (Caer Lugubalion). A Lug név kapcsolatban állhat a latin lux = „fény”, lucus = „szent berek”, lugeo = „gyászolok” szavakkal, külön-külön és együtt. Van, aki a sumer lug = „fiú” szóból származtatja, de tagadhatatlanul összefügg a germán tűzisten, Loki (Loge) nevével. Lugot Llew Llaw Gyffesszel, a „Biztoskezű Oroszlánnal” is azonosítják, aki a régi briteknek amolyan Héraklész-féle istene volt. Llew „oroszlánt” jelent (l. latin leo, angol lion), s ez a jelző Lugot is megillette. Írországban ő volt a „Nyugat Veres Királya”, a „Hosszúkarú Lug”, a nyugati Nap, a betolakodók legyőzője, akinek csodafegyvere egy vérszomjas, a csatákban mennydörgő és villámló lándzsa volt. Lug harcolt először lóháton ezen a földön. Három apja volt, s ennek nyomát a testén viselte: a hentesboltok magyarázó ábráihoz hasonlóan vörös csíkok jelezték a bőrén, mely testrésze melyik atyától való (a kelták tetoválták magukat). „Sokoldalúnak” is nevezték, mivel ács, kovács, harcos, hárfás, költő, történész és mágus volt egy személyben. Annak alapján, amit tudunk róla, Triptolémosz ír megfelelőjének tűnik: neki is vannak napisteni, marsi, szaturnuszi és merkúri tulajdonságai. A hagyomány szerint augusztus 1-jén halt meg, az időpont még a gabona-, illetve kenyéristenek vonásaival is megajándékozza.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Az anyatejes táplálás világnapja

1992-től tartják világszerte AZ ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAPJÁt, más néven a szoptatás világnapját. Egyre több csecsemő hal meg szerte a világon azért, mert nem jut anyatejhez. Ezért indította el az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF átfogó programját a csecsemők egészséges táplálása érdekében.

Hevesy György – 1885; Kémiai Nobel-díj: 1943

A radioaktív indikáció Nobel-díjas tudósa, Hevesy György (Budapest, 1885. augusztus 1. – Freiburg, 1966. július 5.) Budapesten, majd Németországban tanult vegyészetet, Zürichben doktorált az olvadékok elektrolíziséből. 1911-ben került Manchesterbe, Rutherford mellé. Itt ismerkedett meg a radioaktivitás elméleti alapjaival és itt kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. Bécsben, Paneth-tel végzett kutatómunkája során 1913-ban jutott el a radioaktív nyomjelzés felfedezéséig. A módszer lényege, hogy valamely elem inaktív izotópjához meghatározott arányban ugyanannak az elemnek az aktív izotópjait keverik, és mivel ez az arány változatlan marad, az aktivitás mérése alapján a két izotóp együttes koncentrációjára lehet következtetni. Az eljárással rejtett barlangok, vízfolyások, ugyanígy az élő szervezet másként hozzá nem férhető részei és folyamatai tanulmányozhatók.
Hevesy 1920-tól Koppenhágában, Bohr intézetében folytatta pályafutását. 1922-ben itt fedezte fel a hafniumot, a 72-es rendszámú kémiai elemet. Ugyanebben az évben kezdte meg első kísérleteit a nyomjelzés biológiai alkalmazására, ekkor még csak növényeken. 1926-tól a freiburgi egyetemen nyolc éven át tartó kutatásának tárgya a nyomjelzés állati szöveteken való alkalmazása volt. Amikor származása miatt el kellett hagynia Németországot, Koppenhágába tért vissza és 1934-ben itt fedezte fel az aktivációs analízist, a nyomjelzés „in vivo” módját, és ettől kezdve szinte kizárólag orvosi, biológiai, biokémiai témákkal foglalkozott. 1940-től kezdve Stockholmban végezte vizsgálatait, főként a DNS képződés iránt érdeklődött és ez elvezette a rosszindulatú daganatok vizsgálatához is. Ekkorra már kibontakozott a nyomjelzés hatalmas jelentősége és Hevesy 1943-ban megkapta a – megosztott – kémiai Nobel-díjat.
Hevesy további kutatásai során a nyomjelzés segítségével egyre újabb területeket hódított meg az orvostudomány számára. Vizsgálta az anyagcsere területeit, folytatta a tumorok kutatását, élete utolsó szakaszában elkezdte a haematológiai területen való alkalmazást is. Hevesy új tudományágat alapított, a nukleáris medicínát, és egész életét a kémiai, fizikai-kémiai, biológiai, orvosi megismerésnek és a gyógyító alkalmazásnak szentelte.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

A forint bevezetésének napja

A világtörténelem egyik legnagyobb inflációját az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint zárta le. Az 1945 nyarán nekiiramodó infláció egy év múlva már soha nem látott méreteket ért el, 1946 júliusában egy dollár 4 600 000 quadrillió pengő volt, ami a tíz huszonhetedik hatványa. Átmenetileg használták a pengőnél nagyságrendekkel jobb minőségű adópengőt is, de az infláció tetőpontján egy pár cipő ára így is kb. 120 milliárd adópengő volt. A pengő hiperinflációjának fő oka a világháborúban teljesen megsemmisült magyar gazdaságban keresendő. Az MNB milliós szorzót jelentő bélyegeivel ellátott bankjegyek voltak az ún. milpengők.
Az új pénzegység bevezetését megelőző tervek közül a forint fő vetélytársa a tallér volt. A magyar történelemben korábban elsőként Károly Róbert veretett forintot 1325-ben korabeli firenzei liliomos aranypénzek mintájára (Fiorino d’Oro). A forint neve ebből az olasz kifejezésből ered. Károly Róbert Anjou-liliomos aranyforintjai után 1857 és 1892 között szintén a forint volt Magyarország és az egész Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos pénzneme. Az 1857 és 1892 között forgalomban levő forint váltópénze a krajcár, a „harmadik” forinté az 1999-ig érvényben lévő fillér volt.

Az 1946-ban bevezetett forint fedezetéül az MNB nyilasok által nyugatra hurcolt huszonnyolc tonna aranytartaléka szolgált fedezetül, amit az amerikai hadsereg 1946. augusztus 6-án visszaszolgáltatott a magyar államnak. A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg. Eszerint pl. egy mázsa búza negyven forinttal volt egyenértékű. Az 1946-os pénzügyi reform negatívuma volt, hogy megkezdte a magyar bank- és pénzügyi rendszer lebontását és szovjet mintára való átalakítását. Bár a forint a környező államok valutáival ellentétben működőképes maradt, ennek azonban árnyoldala is volt, hiszen éppen ezért nem történt meg az egyébként kívánatos drasztikus valutareform. Az infláció újból csak a hetvenes évektől indult meg, a forint valódi nagy értékvesztése azonban a rendszerváltás után következett be.
Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezerforintos is csatlakozott. Újjátervezett forintérméket 1992-ben, új, héttagú papírpénzsorozatot pedig 1997 és 2001 között bocsátottak ki.