
Feszty Adolf születésnapja – 1846
FESZTY ADOLF, (Ógyalla, 1846. augusztus 17. – Budapest, 1900. február 26.): építész, jelentős budapesti palota-, üzlet- és bérházak tervezője (Dessewffy-palota, Foncière Biztosító palotája, a Haris bazár), feltaláló. Feszty Árpád és Gyula fivére. A bécsi műegyetemen tanult, majd beiratkozott a zürichi politechnikumba, a század legismertebb építészprofesszorának lett a tanítványa. Budapesten 1871-ben építészeti irodát nyitott, legelső fővárosi alkotása az 1877-ben átadott Haris-bazár volt. Haris Gergely görög származású kereskedőnek olyan vasvázas tetőszerkezetű, üvegezett átjáróházat tervezett, amelynek udvarán az üzletek a keleti bazárok hangulatát elevenítették fel. (Az épületet 1910-ben lebontották.)
Feszty 1878 és 1884 között számos bérházat és palotát tervezett az akkor kiépülő Sugár úton (a mai Andrássy úton). Az ő alkotása volt a Csömöri úti Lóversenypálya épületegyüttese (1880), amelyet a Népstadion építésekor, 1948-ban lebontották. Feszty bekapcsolódott a társadalmi és politikai életbe is: 1887-ben a tatai választókerület képviselőjévé választották. Barátjával, gróf Esterházy Miklóssal 1886-ban tervpályázatot nyújtott be Budapest ivóvízellátására. Feszty 1890-ben egészségi állapotára hivatkozva visszavonult az építészettől. Rendkívüli munkakedve azonban nem hagyott alább: 1890-ben kibérelte Esterházy herceg 30 000 holdas kapuvári uradalmát. A birtokon nagy mennyiségű tőzeget talált, amelyet papírgyártásra próbált felhasználni. Gyártási eljárását több találmánnyal is szabadalmaztatta. Életének igen termékeny időszakában váratlanul hunyt el szívbajban.
A Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisában 9 szabadalmi bejelentése szerepel (lajstromszám, cím):
14361 Eljárás világos vagy fehér papíranyagnak tőzegből való előállítására
13567 Eljárás világos vagy fehér papiranyagnak tőzeghez hasonló, de még el nem tőzegesedett növényi eredetű rosttömegből való előállítására
13001 Eljárás papíranyagnak tőzegből hasonló de még el nem tőzegezedett, növényi eredetű rosstömegből való előállítására
12412 Eljárás papíranyagnak tőzeghez hasonló, de még el nem tőzegesedett, növényi eredetű rosttömegekből való előállítására, kéregpapír, karton és csomagpapír gyártási czélokra
12156 Eljárás papírmasszának tőzeghez hasonló, de még el nem tőzegesedett növényi eredetű rosttömegekből való előállítására
12079 Eljárás világos vagy fehér papiranyagnak tőzegből való előállítására
11712 Eljárás papírmasszának tőzegből való előállítására
11451 Eljárás papiranyagnak tőzegből való előállítására kéregpapir karton és csomagoló papirgyártási czélokra
9997 Eljárás papírmasszának tőzegtől való előállítására
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK); Sulinet honlap – Élet és Tudomány 2000/04 - Krónika
Bendefy László születésnapja – 1904
A föld- és ásványtan kutatója, tudomány- és technikatörténész BENDEFY LÁSZLÓ (Vasvár, 1904. augusztus 17. – Budapest, 1977. augusztus 13.) a műegyetemen általános mérnöki, a tudományegyetemen geológusi oklevelet szerzett. Az Állami Földmérés szolgálatában háromszögelési munkákban vett részt, majd megtervezte és vezette az országos szintezési hálózat mérési munkálatait. Szakirodalmi munkássága közel 700 közleményből áll. Ezekben foglalkozott földméréssel, térképészettel, szakmatörténettel, nagy magyar geológusok és geográfusok életével és működésével, de írt őstörténettel és vízgazdálkodással foglalkozó tanulmányokat is. Nagy érdeklődést keltett 1936-ban megjelent, Az ismeretlen Julianus című könyve. 1942-ben Kummagyaria címmel közreadott tanulmányában őseink Kaukázus vidéki emlékeit tárgyalja. Megállapításait kortársai közül sokan vitatták, de ezek egy részét az utóbbi évtizedekben az orosz régészeti kutatások igazolták. Kutatásainak legfőbb érdeme a magyar földmérés és térképészet történetének feltárása. Szintezési munkálatok Magyarországon című művével akadémiai díjat nyert. Nagyon értékes háromkötetes magyar geodéziai bibliográfiája is.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)