November 1-jén történt

Ezen a napon történt

100 éve született Varga Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész, hazánk egyik legismertebb köztéri szobrásza. Nevéhez fűződik többek között a Dohány utcai zsinagóga előtt található mártíremlékmű (képünkön).

Ünnepek:

Mindenszentek napja – a mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a megdicsőült egyház ünnepe. Magyarországon 2000-től, ötven év után ismét munkaszüneti nap november 1-je.
Vegán világnap – a vegán világnapot minden év november 1-jén ünneplik 1994 óta. Vegánnak lenni azt jelenti, hogy nem esznek és nem vesznek állati eredetű termékeket, és nem támogatnak semmit, ami állatok kihasználásából származik.
A balett világnapja – november 1-je a balett világnapja 2014 óta.
A méhnyakrák elleni küzdelem hónapja – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020-ban célul tűzte ki, hogy a világ országai 2030-ig gyakorlatilag felszámolják a méhnyakrákot.

 
November 1-jén történt:
 

1335 I. (Róbert) Károly magyar, III. (Nagy) Kázmér lengyel és János cseh király Visegrádon találkozott.
1538 I. János király Segesváron megrendezte az első nyilvános magyarországi hitvitát a ferences barát Szegedi Gergely és Szántai István kassai reformált pap között. Döntés a katolikus döntőbírák javaslatára nem történt.
1848 Magyarországon életbe lépett a közteherviselés az 1848. április 11-i törvény értelmében.
1896 Megrendezték Budapesten az első hazai labdarúgó mérkőzést.
1911 A Líbiában folyó olasz-török háború alatt, Giulio Gavotti olasz hadnagy a történelemben elsőként dobott le bombát a repülőgépéről.
1914 Megkezdte működését a csepeli szikratávíró állomás mint Magyarország első rádióállomása.
1952 Az Egyesült Államok a csendes-óceáni Marshall-szigeteken robbantotta fel az első hidrogénbombát, ezzel új fejezet kezdődött a nukleáris fegyverkezési versenyben.
1954 Az 1830-tól francia gyarmati uralom alatt álló Algériában fegyveres felkelés kezdődött az elnyomás ellen. November 1-je nemzeti ünnep.
1955 Megkezdődött a vietnami háború, amely 1975. április 30-án ért véget.
1956 A forradalom és szabadságharc idején Nagy Imre törvényes miniszterelnök beszédet mondott a rádióban. Bejelentette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. Ugyanaznap Mindszenty József bíboros és Ravasz László református püspök is rádiószózatban szólt a magyarokhoz.
1993 Létrejött az Európai Unió, miután a ratifikációs folyamat befejeztével életbe lépett a Maastrichti Szerződés.
2017 Elindult Magyarországon az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), amelynek használata kötelezővé vált minden közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató számára.

 
November 1-jén született:

1818 Szacsvay Imre ügyvéd, politikus, az 1849-es országgyűlés jegyzője, a szabadságharc vértanúja
1878 Carlos Saavedra Lamas Nobel-békedíjas argentin politikus
1923 Varga Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrász, érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze, Prima Primissima díjas
1928 Széplaki Gyula Balázs Béla-díjas rendező, operatőr
1933 Juhász-Nagy Sándor Széchenyi-díjas orvos, kardiológus, az orvostudomány doktora
1943 Salvatore Adamo olasz származású, francia nyelvű belga popénekes
1950 Robert B. Laughlin Nobel-díjas amerikai fizikus
1953 Fabó Kinga költő, nyelvész, esszéista
1963 Borbély Szilárd József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, irodalomtörténész
1978 Hámori Gabriella Jászai Mari-díjas színművész

November 1-jén halt meg:

1893 Jan Matejko lengyel festő, a lengyel királyok és a történelmi-politikai események, csaták leghíresebb megörökítője
1903 Theodor Mommsen Nobel-díjas német történész, jogtudós, a 19. század jelentős ókortudósa
1961 Vértes Marcell kétszeres Oscar-díjas díszlet- és jelmeztervező, festő, grafikus, könyvillusztrátor, a kozmopolita polgárság világának könnyed, játékos, de szatirikus ábrázolója
1983 Fifilina József Balázs Béla-díjas filmoperatőr, érdemes művész
1993 Severo Ochoa Nobel-díjas spanyol származású amerikai biokémikus
2008 Jacques Piccard svájci mélytengeri kutató, az első ember, aki járt a Földkéreg legmélyebb pontján, a Mariana-árok fenekén
2016 Eckhardt Sándor Széchenyi- és állami díjas orvos, onkológus, akadémikus

A nyitóképen a Dohány utcai zsinagóga előtt található mártíremlékmű. Fotó: PHOTOMDP / Shutterstock

#eztörténtma