Az emigránsok nemzetközi napja

A kivándorlók napján az emberiség sokszínűségét ünneplik. A XXI. században egyre többen hagyják el szülőföldjüket, hogy aztán más országokban éljenek. A Föld lakosságának 2 százaléka, több mint 150 millió ember él szülőföldjétől távol. AZ EMIGRÁNSOK NEMZETKÖZI NAPJA december 18., ugyanis 1990-ben ezen a napon fogadta el az ENSZ a bevándorlók jogairól szóló határozatot. Első alkalommal 2000-ben ünnepelték ezt az eseményt.

A nemzetiségek napja Magyarországon

1995-ben a magyar kormány a kisebbségbarát társadalmi légkör kialakítása és fenntartása érdekében az ENSZ Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbséghez tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozata elfogadásának napját – december 18-át – a kisebbségek napjává nyilvánította. 2012-ben az Országgyűlés e napot átnevezte a nemzetiségek napjává. Az eseményhez kötődően az ország számos helyén szerveznek ünnepségeket. A nemzetiségek napján adják át a Nemzetiségekért díjat, amelyet a nemzetiségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kaphatnak meg.

Bogdánfy Ödön születésnapja – 1863

BOGDÁNFY ÖDÖN (Torda, 1863. december 18. – Budapest, 1944. március 13.) hidrológus, vízépítő mérnök, a Műegyetem hallgatója majd magántanára volt. A hidrometeorológia terén végzett úttörő tevékenysége során ő készítette el hazánk első hidrológiai és csapadéktérképét 1896-ban. Megalapította a Hidrológiai Közlönyt. Szakirodalmi tevékenysége szerteágazó volt; tanulmányt írt a természetes vízfolyások hidraulikájáról, a vízierőről, az Alföld hidrológiájáról és vízi munkálatairól. Figyelemre méltó szakcikk kivonatgyűjteményt állított össze száz év francia nyelvű vízügyi szakirodalmából. A Tanácsköztársaság alatt kidolgozta az ország vízügyi programját; a Tanácskormányban vállalt szerepéért nyugdíjazták, pályája kettétört és ezután csak a Természettudományi Közlönyben folytathatott publikációs tevékenységet.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

Stühmer Frigyes születésnapja – 1843

A magyarországi cukorka- és csokoládéipari termelés megteremtőjének, STÜHMER FRIGYESNEK (Mecklenburg, 1843. december 18. – Budapest, 1890. május 11.) a neve méltán vált fogalommá. A német születésű cukrászmestert a kiegyezés után felpezsdülő gazdasági élet, a vállalkozók hirtelen megsokasodó lehetőségei csábították Budapestre a hamburgi majd prágai tanulóévek után, amelyek során nem csak a cukorka- és süteménykészítés mesterfogásait sajátította el, hanem a könyvvitelt is.
Stühmer 1868-ban érkezett Pestre és az Ősz (ma: Szentkirályi) utcában először bérbe vett, majd megvásárolt egy műhelyt, ahol eleinte kézműves módszerekkel készítette a cukorkákat. Tömegárut gyártott, de olyan szakmai igényességgel, hogy termékei hamarosan az egész országban keresetté váltak. 1882-ben emeletes gyárépületet emeltetett, csokoládégyártó gépeket vásárolt. Megnyitotta első édességboltját a Kecskeméti utcában. Elsőnek kezdi meg az országban a kakaóbab feldolgozását, tehát saját maga készíti a csokoládétermékek alapanyagát is. Ötletesen oldja meg a hiányzó technikai feltételek megteremtését is; hűtőgép hiányában a gyár északi fekvésű alagsorában, márványasztalokon hűti, fagyasztja a kényes, romlandó árut. 1887-ben már 3000 tonnára nő a cukorkatermelés és az ezen nyert haszonból fejleszti tovább a csokoládégyártást.
A túlhajszolt életmód, a túlfeszített munka következtében Stühmer fiatalon, 47 éves korában halt meg. A gyárat özvegye, majd fia vezette tovább és a magánvállalkozásból nőtt ki később a Budapesti Csokoládégyár.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993 illetve 1990 [Borsódy Mihály])

Balla Antal születésnapja – 1739

BALLA ANTAL ((Nagykőrös, 1739. december 18. – Nyáregyháza, 1815. szeptember 6.): földmérő és vízépítő mérnök, a 18. sz. második felének legkiválóbb magyar térképésze, a Duna–Tisza-csatorna első tervének készítője. Tanulmányait Nagyszombatban és a szempci Collegium Oeconomicumban végezte. Előbb Nógrád, 1777-től 1812-ig Pest vármegye mérnöke. Nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó színvonalú közigazgatási vízrajzi és hajózási térképei közül a legjelentősebbek: a Tisza–Berettyó völgyének vízrajzi térképe (1777–78), a pesti Duna-szakasz hajózási térképe (1784), a Duna–Tisza-csatorna terve (1791), valamint Pest vármegye nyomtatásban is megjelent térképe (1793). A Pest-Szolnok közt létesítendő Duna–Tisza-csatorna tervét a vármegye megbízásából készítette el, több változatban. Felvetette az állandó pesti Duna-híd tervét is. 1781-ben javaslatot tett a Tisza átvágásokkal való szabályozására, 1785-től a Hajózási Igazgatóság külső munkatársaként részt vett a vízi utak előzetes felmérésének munkájában. Akusztikai és zeneelméleti kérdésekkel foglalkozó, kéziratban maradt művét magyarul írta: A hangról és annak természetéről (1774).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudománytörténeti Intézet MATI; Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Szabady Jenő születésnapja – 1891

SZABADY JENŐ (Somogyszentpál, 1891. december 18. – Budapest, 1972. április 23.): gépészmérnök, elektrotechnikai szakember, a hazai szigetelőanyag-szabványok egyik kialakítója. Tanulmányait katonai szolgálata miatt megszakításokkal a budapesti József Műegyetemen végezte (1919). 1920-tól a Ganz Villamossági Gyár alkalmazottja volt. 1921-ben bevezette a préselt szigetelő alkatrészek gyártását, több félkész gyártmány (pabit, pabitex, mikrovolton) alkalmazását kezdeményezte, 1928-ban gyáregységvezető főmérnök, 1933-ban műhelyfőnök lett. Az ez idő tájt bevezetett Bedeaux bérezési rendszert ellenezte, hátrányait ellensúlyozni igyekezett. 1935-től igazgató-helyettes, 1942-től igazgató volt. 1944-ben fellépett a gyár kitelepítése ellen. 1945 után a Ganz Készülékgyárnak műszaki vezetője, ennek különválása után a Nagyfeszültségi Kapcsológyár vezetője (1955–59), a Ganz Villamossági Gyárnak előbb főmérnöke, majd műszaki igazgatója volt; 1950-től a Villamosipari Központi Kutató Laboratóriumban működött. Jelentős része volt a hazai szigetelőanyag-szabványok kialakításában.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Zelk Zoltán születésnapja – 1906 – A Digitális Irodalmi Akadémia tagja

Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró. A Digitális Irodalmi Akadémia 2015-ben posztumusz tagjává választotta.

*

1906. december 18-án született (a mai Románia területén fekvő) Érmihályfalván Zelkovits Ármin zsidó kántor és Herskovits Mária gyermekeként, Zelkovits Zoltán néven. Nem sokkal születését követően a család először Szilágysomlyóra, majd Miskolcra költözött. Zelk korán felhagyott tanulmányaival, dolgozni kezdett, majd 1921-ben, tizenöt évesen Szatmárnémetibe költözött. Itt boltosinasi munkát vállalt, beköltözött a helyi munkásszállóba, és belépett az ifjúmunkás mozgalomba. Ekkor kezdett szépirodalmat olvasni, verseket írni. Később megismerkedett egy szatmárnémeti nyomdásszal, akinek egy ismerőse ekkortájt Bécsben élt, és kapcsolatban állt Kassák Lajossal. A nyomdász elküldte Zelk (Kassák által inspirált) verseit Bécsbe, Kassák pedig a 365 című folyóiratában közölte is az egyik írást. Zelk rögtön ezután, 1925-ben Budapestre költözött.

Budapestre érve belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, kávéházakba járt, irodalmárokkal ismerkedett. Alkalmi munkákból tartotta fent magát, eleinte „ágyrajáró” volt, nem sokkal érkezése után hajléktalanná vált. Mozgalmi kötődései miatt 1927-ben letartóztatták, és kitoloncolták Magyarországról. Egy évvel később visszaszökött Budapestre, és egy ideig álnéven élt. A Nyugat először 1928-ban közölt tőle verset, első kötete pedig 1930-ban, szerzői kiadásban jelent meg. Tárcákat, tudósításokat, kritikákat kezdett publikálni, újságírói karrierje is elindult. 1933-ban ismerte meg első feleségét, Bátori Irént, akivel Zuglóba költöztek. Zugló Zelk otthonává vált, és bár nem egyszer váltott lakást, ettől fogva (a munkaszolgálatot és a börtönéveket leszámítva) élete végéig a kerületben élt.

1942-ben munkaszolgálatra küldték Ukrajnába. 1944-ben visszatért Budapestre, majd két héttel később újra behívták. A recski ércbányában dolgozott 1944 nyarán, aztán Almásfüzitőre vezényelték, ahonnét visszaszökött Budapestre. A háború végéig bujkálni kényszerült. Zuglóban érte a felszabadulás.

A háborút követően Zelk (nem kis részben a Szovjetuniót és a kommunista átalakulást éltető szövegeinek, politikai elkötelezettségének köszönhetően) hamar elismert és ünnepelt szerzővé vált. 1947-ben Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal, 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Az 1945-ben alapított Szabadság című napilap belső munkatársa, állandó színikritikusa lett. 1952-ben gyermeklapot indított Kisdobos címmel, amelynek 1956-ig volt a felelős szerkesztője.

Csete Soma: Zelk Zoltán életrajza (részlet)

Gyurkovics Tibor születésnapja – 1931 – A Digitális Irodalmi Akadémia tagja

Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. – Budapest, 2008. november 16.)

Kossuth- és József Attila-díjas költő, író. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Budapest–Rákosfalván született, 1931. december 18-án. Költő, író. Édesapja, Gyurkovics Henrik jogot végzett, 1938 és 1945 között a Százados Úti Székesfővárosi Községi Kenyérgyár igazgatója, három évig hadifogoly, majd segédmunkás. Édesanyja Riedel Gizella, egy jómódú tejkereskedő lánya.

Gyurkovics Tibor 1942 és 1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt, az iskolák államosítása után ez az intézmény Ady Endre Gimnázium néven működött tovább. Itt érettségizett 1950-ben. Származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta.

Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál volt normás, éjszakai műszakban, végül szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953 és 1955 között pszichológusi oklevelet szerzett az ELTE BTK-n. Mindkét intézményben József Attiláról írta szakdolgozatát, kutatási témája a költő verseiben megnyilvánuló szinesztézia elemzése volt.

1955–1957-ig a Gyógypedagógiai Főiskola előadója, majd tanársegédje volt, közben a Főiskola Csalogány utcai gyakorlóiskolájában értelmi fogyatékosokkal foglalkozott. 1956-ban a forradalmi bizottság elnöke lett a Főiskolán, ezért később meghurcolták, elveszítette állását. Egy évig kisegítő iskolai tanárként működött Kőbányán, majd 1958 és 1960 között vezető pszichológus volt a József utcai központi gyermekgondozóban. 1960-tól 1968-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott pszichológusként a női zárt osztályon, majd a férfi ambulancián, később a munkaterápiás osztályon. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek (Ne szeress, ne szeress; Pótmajom, és a Lipóciában versciklus a Kenyértörés című kötetben).

1968-tól írásaiból élt, bár voltak más kötöttségei is. Így a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője 1966-tól 1970-ig, 1988 és 1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989–1991-ig az Új Idő szerkesztő bizottsági tagja. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től az azonos című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991 és 1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa (fél évig), 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke.

Tasi József, Ézsiás Erzsébet: Gyurkovics Tibor életrajza (részlet)