Ezen a napon történt
Március 23-án történt
„Hamvas Béla, a szerkesztő, a magyar irodalom különös alakja. Irodalom? Mindjárt itt baj van. A szépírók inkább tudósnak tartják, a tudósok azonban szépírónak. Az esszéisták filozófusnak mondják, a filozófusok esszéistának, a művészek inkább gondolkozónak, a gondolkozók inkább művésznek” – így jellemezte magát saját, Anthologia humana című kötetéről írt önrecenziójának-öninterjújának rövid részletében az 1897-ben ezen a napon született Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esszéíró.
Március 22-én történt
1986-ban ezen a napon tartotta meg bemutatkozó koncertjét a 100 Tagú Cigányzenekar a Budapest Kongresszusi Központban. Az 1985. november 2-án, eredetileg Budapest Cigányzenekar Országos Kulturális Egyesület néven megalakult, komolyzenei műveket, tradicionális magyar cigánymuzsikát, magyar nótákat és népdalokat játszó formáció az elmút évtizedek során több mint ezer koncertet adott Magyarország legkisebb településeinek kultúrházaitól a világ számos híres koncertterméig.
Március 21-én történt
1887-ben ezen a napon született a magyar avantgárd atyja, Kassák Lajos, aki autodidakta módon sajátította el a versírást és a festészetet is. A művészetről úgy gondolta, az része a társadalomnak, nem kifejezője, ezért önálló tevékenységként kell megállnia a helyét a világban, nem pedig tükörként szolgálnia.
Március 20-án történt
Ma ünnepli 46. születésnapját Balog József Lajtha-, Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas zongoraművész, akit Kokas Katalin brácsaművész ezekkel a szavakkal jellemzett: „Számára nincs hakni, lépjünk fel bár egy vidéki kisvárosban vagy valamely nemzetközi hírű koncertteremben, ugyanazzal az elmélyültséggel készül, mindig mindennek a végére jár.”
Március 19-én történt
A harmincas évek legkedveltebb magyar komikusára, a Hyppolit, a lakáj és számtalan más magyar film feledhetetlen színészére, az 1887-ben ezen a napon született Kabos Gyulára a nézők drámai szerepekben nem voltak kíváncsiak. Ráadásul azt hitték, a vászon tréfamestere az életben is éppen olyan szórakoztató. Kollégái visszaemlékezései szerint nem is tévedhettek nagyobbat.
Március 18-án történt
1838-ban a mai napon ért véget a hat napig pusztító nagy pesti árvíz. A 927 centiméteres vízállással tetőző ár 153 halálos áldozatot követelt, a város 4200 házából 2200-at döntött össze. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették. Sokan segítettek csónakokkal menteni a lakosságot, a legismertebb közülük Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós”.
Március 17-én történt
1874-ben ezen a napon született és 1887-ben ezen a napon is pusztult el Kincsem, a többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett, angol telivér versenyló, a magyar lósport büszkesége. „A legyőzhetetlen csodakanca” néven is emlegetett paripa Európa több országában, tizenhárom versenypályán ötvennégy alkalommal állt rajthoz, és mindannyiszor elsőként ért célba. Győzelmeinek értékét emeli, hogy kancaként verte meg a méneket, ami kivételes dolognak számít.
Március 16-án történt
1974-ben ezen a napon született Bretz Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, a klasszikus zenei élet vezető basszbaritonja. A nemzetközi szinten is ismert és elismert művész repertoárja a zenetörténeti irányzatok teljességét felöleli, egyedülálló karakterével és stílusgazdag előadásmódjával számos külföldi operaház közönségének elnyerte már a tetszését.
Március 15-én történt
2002-ben ezen a napon nyílt meg a Siklós Mária tervei alapján épült új Nemzeti Színház Budapesten. A nyitóelőadáson Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét tekinthette meg a közönség Szikora János rendezésében, Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera, Lucifert pedig Alföldi Róbert alakította. A teátrum első igazgatója Schwajda György volt, akinek a nevéhez A Nemzet Színésze kitüntetés megalapítása is köthető.
Március 14-én történt
Az 1879-ben ezen a napon született Albert Einstein dolgozta ki a relativitáselméletet, hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez, szinte nostradamusi sejtései közül többet is csak napjainkban bizonyítottak be. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal ismerték el, 1999-ben a Time folyóirat az évszázad emberévé választotta, sokak számára a 20. század legnagyobb zsenije és egyik legnépszerűbb mémalapanyaga.
Március 13-án történt
2003-ban ezen a napon avatták fel az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyén felépült Papp László Budapest Sportarénát. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk nevét viselő, koncerthelyszínként 12 500 ember befogadására alkalmas komplexumban az elmúlt évek során olyan világsztárok léptek fel, mint Andrea Bocelli, Jean-Michel Jarre, Lady Gaga és Rod Stewart, illetve az AC/DC, a Deep Purple, a Depeche Mode, a Kraftwerk és a Rammstein.
Március 12-én történt
Tőle tudjuk, hogy az élet kabaré: 1946-ban ezen a napon született a legendás Liza Minnelli, az egyik leghíresebb filmmusical, a Kabaré főszereplője. Judy Garland – a szintén híres színésznő – lánya egyike azon kevés művésznek, aki Oscar-, Golden Globe-, Tony- és Emmy-díjat is kapott.
Március 11-én történt
1943-ban ezen a napon született Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató. Az idén januárban elhunyt művész a Pinceszínházban kezdte pályáját, később többek között a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Katona József Színházban játszott, illetve rendezett. A mozinézők egyebek mellett az Eszkimó asszony fázik, a Hülyeség nem akadály és a Mázli című filmekben találkozhattak vele.
Március 10-én történt
Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.
Március 9-én történt
Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő. A művésznő első nagyobb szerepét 1988-ban kapta A lét elviselhetetlen könnyűsége című alkotásban, majd Krzysztof Kieślowski Három szín-trilógiájában is láthatta a közönség. Az Oscar-díjat Az angol beteg című Anthony Minghella-filmben nyújtott alakításával nyerte el mint a legjobb női mellékszereplő.
Március 8-án történt
„Kénytelen vagyok a szerencse kegyeltjének mondani magam. A pályám bizonyos pontjain olyan csodálatos együttállások jöttek létre, amelyekért nagyon hálás vagyok a Fennvalónak és természetesen a családomnak, a környezetemnek, a baráti körömnek, a tanítványaimnak is” – fogalmazott korábban lapunknak Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző, zongoraművész, karmester, aki ma ünnepli hetvenharmadik születésnapját.